Index Vakbarát Hírportál

Részeg fiatal okozhatott halálos motorcsónak-balesetet, apja elintézte, hogy ne vonják felelősségre

2024. március 16., szombat 15:51

Paul Murdaugh kezdetben sztárügyvéd édesapja miatt úszhatta meg a felelősségre vonást az általa okozott baleset miatt, amelyben meghalt egy 19 éves lány – vélhetően a fiú apjának sikerült eltussolnia az ügyet, hogy soha többé nem derüljön fény arra, pontosan mi vezethetett a tragédiához. A sztárügyvédet viszont többek között a saját fia meggyilkolása miatt börtönbe zárták, ahonnan már nagyon szabadulna.

Mallory Beach mindössze 19 éves volt, amikor egy motorcsónakba szállt Alex Murdaugh legkisebb fiával, Paullal. A lány a párjával és barátaival, köztük a kamasz fiúval utazott volna Paul Murdaugh családi nyaralójához, amikor baleset érte a járművet. Mallory kirepült a csónakból, holttestére csak napokkal később találtak rá a nádasban.

A lány halála miatt kezdetben úgy tűnt, hogy felelősségre vonják a volán mögött álló Pault, ám ő óvadék ellenében ekkor még szabadon távozhatott a bíróságról. Ígéretet kellett tennie, hogy többé nem nyúl alkoholhoz, ám ezt megszegte. Két év múlva, azt megelőzően, hogy beidézhették volna a baleset tárgyalására, a jogerős ítélet szerint apja, Alex Murdaugh végzett vele és az édesanyjával is.

Öt éve megrekedt az ügy

A nyomozás szerint kezdetben a rossz látási viszonyokat jelölték meg a baleset fő okaként, aznap este ugyanis sűrű köd lepte el a folyót, amelyen felfelé száguldott a motorcsónak. Másodjára már a jármű sebességét találták annyira veszélyesnek, hogy a szakértői vélemények szerint amiatt következett be a tragédia. Csak akkor merült fel, hogy Paul Murdaugh esetleg ittas volt, amikor a baleset után két évvel a rendőrség megtalálta azokat a felvételeket, amelyeken jól látszik, ahogy Paul az egyik barátjával felesezik, mielőtt beszállna a csónak volánja mögé.

A tárgyalást a fiú halála miatt azonban nem tudták megkezdeni, így Mallory aktáját ismételten lezárták a hatóságok.

Ismeritek Alex Murdaugh-t? Ő a fia. Sok szerencsét!

– csattant fel Mallory Beach barátja, amikor a baleset helyszínén a rendőrök elkezdték kikérdezni. Anthony Cook látta, ahogy utoljára a részeg Paul vezette a csónakot, és mosolyogva fogadta, amikor Anthony sírva kereste a barátnőjét a vaksötétségben. 

Paul Murdaugh a kora miatt nem fogyaszthatott volna alkoholt, és nem is volt jogosultsága vezetni az apja csónakját. 

A Murdaugh família neve azonban évtizedeken át egyet jelentett az igazságszolgáltatással azon a vidéken. A család férfi tagjai több évtizeden át töltötték be a főügyészi posztot, és a kártérítési pereknél is Alex Murdaugh és testvére képviselték a felpereseket. 

Alex Murdaugh keze így messzire elért, amikor a fia balesetében kellett intézkednie. Vélhetően viszont örök homályba vész a kérdés, hogy ebben az ügyben pontosan kit és mire kért meg, hogy a fia ne kapjon a későbbiekben börtönbüntetést. Mallory Beach apja öt éve várja a válaszokat, de továbbra sem nyitják meg a lánya aktáját.

Elárultak mint Dél-Karolina állampolgárát. Elárultak azok, akik felesküdtek, hogy megvédenek minket. Amennyire tudjuk, és mondták is nekünk, hogy volt néhány dolog, amit, úgy tűnik, hogy eltussoltak, és szeretnénk tudni, hogy van-e valami igazság benne 

– válaszolta Philip arra a kérdésre, hogy érzi most magát.

Az állami főügyész hivatala közölte, nem adhatnak ki információt arról, hogy jelenleg miről folytatnak vizsgálatot. Philip Beach ellenben állítja, hogy megkereste őket Alan Wilson főügyész, hogy Mallory esetéről beszéljenek, de már egy éve annak, hogy nem hallottak a vádhatóság képviselője felől.

Újranyitná az aktákat

Alex Murdaugh-t 2023 tavaszán ítélték el kétszeres életfogytiglanig tartó börtönbüntetésre a felesége és a fia meggyilkolása miatt. Ősszel még további 27 évet kapott, amiért az ügyvédi praxisában közel száz embert károsított meg anyagilag. A vádak között volt csalás, pénzmosás és adóelkerülés is.

Ebben az ügyben már vádalkut kötött Murdaugh a 27 évért, mert a tárgyalás megismétlését kezdeményezte gyilkossági perében eljárási hibákra hivatkozva, és reménykedik abban, hogy sikerül elérni a kétszeres emberölés miatt kiszabott büntetés megsemmisítését.

A januári döntés értelmében viszont elutasította a kérelmét az illetékes törvényszék. Murdaugh védői szerint azonban ezzel még nincs vége, és tovább folytatják a küzdelmüket azért, hogy Murdaugh tényleges életfogytig tartó büntetését újratárgyalják.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20-as számon vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található:  http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.”

(Borítókép: Alex Murdaugh a bíróságon 2024. január 16-án. Fotó: Tracy Glantz/The State/Tribune News Service/Getty Images)

Rovatok