Index Vakbarát Hírportál

Kínos vagy motiváló a munkahelyi születésnapozás?

2024. március 25., hétfő 16:03

Elsőre kedves dolognak tűnhet, ám nem mindenki tetszését nyeri el, ha a munkahelyén csoportos énekléssel és süteménnyel ünneplik meg a születésnapját. Pedig annak ellenére, hogy ez gyakran valóban erőltetett és kínos lehet, a kutatások azt mutatják, a figyelmesség és az ajándékok növelik a munkamorált és a termelést is.

A születésnapok megünneplése kétségkívül hozzátartozik a kultúránkhoz, és bár akadnak olyanok, akiket a hideg rázza ezektől a köszöntésektől, a legtöbb embernek mégis jólesik, ha az év adott napján a szerettei felköszöntik, vagy az, ha ő maga kedveskedhet pár kedves szóval vagy apró ajándékkal másoknak.

Hiába azonban az ünnepi hangulat és az azzal járó jó érzés, nem biztos, hogy mindenhol helye van annak, hogy másokat körbeállva, tortával a kezünkben, dalolászva tegyük meg ezt. Ráadásul nem is kell semmilyen extrém helyzetre vagy helyszínre gondolni – sokan találkozhattak már a jelenséggel, amikor a munkahelyükön az egész céget vagy osztályt összehívják, hogy az egyik dolgozót a születésnapján köszöntsék. Ez alapvetően persze kedves és figyelmes dolog, azonban mind az ünnepeltek, mind a köszöntők táborában akadnak bőven olyanok, akik a hátuk közepére sem kívánják ezeket a perceket. Egyik oldalról fennáll az esélye, hogy egy olyan embert köszöntünk fel, akivel a „jó reggelt, jó munkát” mondatokon kívül egyébként nem is beszélünk, ráadásul mindezért még kötelezően pénzt is dobunk a közösbe, a másik oldalról pedig sokan inkább elkerülnék az ezzel járó figyelemcunamit és a sokszor valóban kínos jópofizásokat. 

Motiválhat, de beérjük a szöveges üzenettel is

Már az elején érdemes leszögezni, hogy minden ember más és más, így általános igazságot ebben a témában sem lehet szolgáltatni, azonban a munkahelyi születésnapok kapcsán több felmérést is készítettek – ezekből szemezgetünk most, hogy válaszokat kaphassunk. 

Talán sokan tényleg nem értik a miértjét, a számok azonban azt mutatják, hogy a legtöbb munkavállalónak növelné a motivációját, és örömmel vennék a figyelmességeket. 

A Snappy kutatása arra az eredményre jutott: az általuk megkérdezett dolgozók 80,8 százaléka egyetértett azzal, hogy sokkal jobb lenne a morál a munkahelyen, ha a főnökök megünnepelnék az alkalmazottak fontos és személyes mérföldköveit, sőt 74,6 százalékuk szerint sokkal nagyobb valószínűséggel maradnának hosszú távon az adott cégnél, ha ez így lenne.

Mindez persze adódhat abból, hogy a válaszadók közel 90 százaléka például alapból is szereti a saját születésnapját, ám a munkahelyükön 

a legtöbben (91,8 százalék) inkább másokat köszöntenek fel, minthogy elvárják visszafelé ugyanezt. 

Bár úgy tűnik, az ünneplési vágy a munkahelyeken is rendkívül magas, sokan mégis inkább beérnék az apró gesztusokkal, mintsem egy feltűnő ünnepséggel. A felmérésben részt vevők 67,1 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a születésnapjáról egyszerűen csak privát üzenetben, üdvözlőlapon vagy kisebb ajándék formájában szeretné, ha megemlékeznének a munkatársai. Ez összefüggésben lehet azzal az eredménnyel, amely szerint a válaszadók 58,4 százaléka nem szereti, ha nyilvánosan eléneklik neki a „Boldog születésnapot” című örökzöldet.

A válaszadók több mint fele (64 százalékuk) úgy gondolja, hogy a születésnapi ajándékok átadása és átvétele a születésnapi hagyományok fontos része. Olyannyira, hogy 90,1 százalékuk szereti ezeket a meglepetéseket, a munkavállalók 67,5 százaléka pedig sokkal elégedettebb lenne a munkájával, ha a vezetői megajándékoznák őt a jeles napon. 

A dolgozók a születésnapokat tartják a legfontosabb eseménynek, amikor ajándékot kaphatnak a munkáltatójuktól, amely így megelőzi a karácsonyt és a nőnapot is. Mindez pedig a legtöbb helyen úgy tűnik, bevett szokás – a válaszadók háromnegyede számolt be arról, hogy minden évben kapott ajándékot a születésnapjára a főnökeitől.

A csalódott alkalmazott felmondással ünnepli magát

Az ünnep fontosságát jól illusztrálja, hogy a kutatások is azt mutatják, a születésnap az egyike annak a három napnak, amikor egy boldogtalan alkalmazott a legnagyobb eséllyel beadja a felmondását. Ez azért van így, mert ez az az időszak, amikor az emberek hagyományosan számot vetnek életükről: rájönnek, hogy megint eltelt egy év, és ha elégedetlenek, nagyobb valószínűséggel cselekednek hirtelen felindulásból, mint egy átlagos napon.

Persze minden vállalkozás el akarja kerülni a magas alkalmazotti fluktuációt, ezért egy születésnapi ünnepség, amely megmutatja, hogy az alkalmazottakat megbecsülik, megváltoztathatja azt, hogyan éreznek a munkáltatójuk iránt. Éppen emiatt a születésnapok a vezetőség számára azt a lehetőséget is megadják, hogy könnyebben magukhoz láncolják az alkalmazottakat – persze csak jelképesen.

A köszöntés a beosztottak munkájának minőségén és mennyiségén is javíthat – írja a Head Sapce. Egy, a Harvard Business Reviewban megjelent felmérés szerint ugyanis az emberek álláskeresési szándéka 12 százalékkal nő közvetlenül a születésnapjuk előtt, amikor elkezdik számba venni életüket. Éppen emiatt fontos, hogy a munkaadó minden egyes alkalmazottjára külön figyelmet szenteljen, hiszen ha a beosztott megbecsültnek érzi magát, jóval kevesebb az esélye annak, hogy új állás után néz.

A jutalmazás növeli az érzelmi elkötelezettséget a vállalat iránt. Ráadásul mindez látványos is lehet, a kutatások ugyanis kimutatták, hogy az alkalmazottak elkötelezettségének 1 százalékos növekedése 0,6 százalékos eladásnövekedést eredményez. Akit pedig ez sem győzött meg arról, hogy egy évben egyszer túl lehet élni a felhajtást, annak a home office és a szabadság jelenthet megoldást, hogy elkerülje a konfrontálódást a kollégákkal. 

(Borítókép: Westend61 / Getty Images)

Rovatok