Index Vakbarát Hírportál

T. Danny: A tévézés nagy álmom volt, egészen új irányt vett az életem

2024. április 20., szombat 18:19

Műsorvezetőként debütál a TV2 képernyőjén T. Danny, aki a Zsákbamacska egyik arca lett. Az előadóval a műsor sajtóeseményén beszélgettünk, többek között arról, mennyire idegen terep számára a tévézés, hamar megtalálták-e a közös hangot Szente Vajkkal, illetve hogy belefér-e egy párkapcsolat a jelenlegi életvitelébe.

T. Dannyt (Telegdy Dánielt) a tizenéves korosztálynak aligha kell bemutatni. A 25 éves előadó az utóbbi években önerőből futott be, és tett szert sikeres karrierre, több dala is felszántotta már a közösségi médiát – főleg a YouTube-ot és a TikTokot –, azonban a tévézés eddig kimaradt az életéből. A tévénézők először a Dancing with the Stars legutóbbi évadában találkozhattak vele, amelyben a táncpartnerével, Lissák Laurával egészen a döntőig meneteltek, és a dobogó harmadik fokára álltak fel végül. A tánchoz való tehetségének megvillantása után idén más feladat hárult az előadóra: az április 27-én VIP-különkiadással elstartoló Zsákbamacska legújabb évadának egyik műsorvezetője lesz.

Ahogy azt korábban megírtuk, a műsor két korábbi arca, Majka és Pápai Joci az RTL-nél folytatja, őket pótolva született meg az a megoldás, hogy idén két páros váltogatja majd egymást a Zsákbamacskában. Az egyik duó Marics Peti és Pető Brúnó lesz, míg a másik T. Danny és Szente Vajk. A produkció új évada kapcsán rendezett sajtóeseményen T. Danny arról számolt be lapunknak, 

Azon előadók közé tartozik, akik az internet adta lehetőségeket kiaknázva váltak ismertté. Hogy látja, mennyiben segít a tévézés, a média egy előadó felfuttatásában manapság? Hagyatkozhatnak kizárólag az internetre? 

Szerintem hagyatkozhatnak az internetre. Az már más kérdés, hogy a média egy teljesen új perspektívát, irányt és közönséget hozhat magával, ezáltal pedig lehet szélesíteni a saját látókörödet is. Most abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy én mind a kettőt megtapasztalhatom. Azt gondolom, ez akkor tud igazán jól működni, ha abban a sorrendben történik, hogy előbb az interneten fut be valaki, és utána jön a média.

Legutóbb a Dancing with the Starsban láthattuk, idegen terepnek érzi még mindig a tévézést?

Az az igazság, hogy elég hamar beleszoktam. Mindig is azt éreztem, hogy ez egy olyan pálya, ami elég testhezálló. Most már tudom, tapasztaltam a bőrömön, hogy könnyen bele tudok helyezkedni. 

Ha Dancsó Péter példáját nézzük, az ő esetében nem fogadta túl jól a youtube-os közeg, hogy tévéműsorban szerepelt. Tartott attól, hogy a szakmán belül hasonló kritikák fogják érni? 

Őszintén? Nem. Nem is nagyon érdekelne, ha így lenne, de szerencsére nem éreztem ezt a fajta nyomást.

A Dancing with the Starst megelőzően is szeretett volna tévében szerepelni, csak nem volt lehetősége?

Mindig is szerettem volna, gyerekkorom óta. Néztem a tévét, a tehetségkutató műsorokat, a filmeket, és színész akartam lenni, a tévében szerepelni. Kaptam sok lehetőséget, csak nem olyanokat, amikre azt tudtam volna mondani, hogy jó szívvel el tudom vállalni. Aztán jött a Dancing with the Stars, amit tényleg azért vállaltam el, mert szerettem volna táncolni, versenyezni és elkezdeni az életemet. Ez egy nagyon jó szimbiózis volt.

Milyen típusú műsorokba kapott már felkérést? 

Például vetélkedőbe. Olyan műsorokba, amikre általában az emberek többsége kapható, hírességek és civilek egyaránt.

A Zsákbamacskában egy új szerepkörben, műsorvezetőként fog feltűnni. Figyelemmel kísérte korábban a műsort?

Nem követtem nyomon. A tavalyiba belenézegettem, jó hangulata volt, de az idei máshogy sikerült. A hangulata pörgősebb lett. Persze lehet, hogy csak azért érzem ezt, mert eddig kívülről láttam, most meg belülről tudtam megélni.

Ráadásul idén először két páros vezeti a műsort. 

Igen, azért is érezhettem így, mert ketten-ketten külön vezettük a műsort, így párhuzamban tudott két egészen más vonalon futni.

A műsor négy műsorvezetője közül hárman fiatal előadók. Milyen érzés volt Marics Petit és Pető Brúnót nem a színpadon, hanem tévés kamerák előtt látni?

Vicces volt, de nem lep meg, hogy Petiék itt vannak, és kamerák előtt állnak. Hosszú évek óta ismerem őket, mindig is nagydumásak voltak, és olyannak képzeltem el őket, mint magamat, tudunk szerepelni a kamera előtt. 

Megrémisztette a műsorvezetői feladat? 

Nagy falatnak tűnt, hiszen egy egész műsort kell elvinnie az embernek a hátán, de mégsem éreztem egyáltalán tehernek. Sőt, inkább kihívásnak. Pozitívan fogtam fel, mivel egy olyan feladatot kellett megugranom, ami egészen odáig elképzelhetetlen volt a számomra. Bíztam magamban, hogy meg tudom oldani. Nem okozott nehézséget, mert nem munkaként fogtam fel, hanem inkább szórakozásként, élményként. Szerencsére egy olyan közegben, olyan csapattal dolgozhattam, ahol megkönnyítették a dolgomat, köztük Vajk kollégám, barátom is, akivel együtt vezettük a műsort. Segített nekem, hogy bele tudjak helyezkedni ebbe a szerepbe.

Hamar összecsiszolódtak Szente Vajkkal?

Meglepően hamar. Ő egy olyan személyiség, aki nagyon szigorúnak tűnhet, mégsem viszi túlzásba. Nem olyan ember, aki túl komolyan venné magát. Bár képes rendet teremteni maga körül, el is tudja engedni magát, és tud humoros lenni, tudunk együtt nevetni.

A zenei tevékenységére mennyiben volt hatással a tévézés?

Sokkal kevesebbet tudtam zenélni, amíg forgattunk, de motivált, nagyot lökött rajtam. Most, hogy van egy kis szabadidőm, tudok magammal foglalkozni, és az alkotói szabadságom is aktívabb. Nyáron megvalósul egy nagy álmom: július 19-én tartom az első önálló koncertem a Budapest Parkban.

Milyen műsorokban szerepelne még? Akár a jelenlegi palettát tekintve.

A Zsákbamacskához hasonló műsorokban nagyon szívesen. Abszolút nyitott vagyok mindenre. Szeretnék könnyedebb témakörökben is mozogni, meglátjuk.

Műsorvezetőként vagy szereplőként?

Műsorvezetőként vagy akár zsűritagként is, hogyha eljutok odáig, és ha valaki adna a véleményemre.

Az elmúlt egy hónapban – miután szerepelt Hajdú Péter műsorában –  attól volt hangos a sajtó,  hogy még nem tette túl magát a legutóbbi szakításán. Az, hogy a zenélés mellett bevállalta a tévézést, lehet egy jele annak, hogy a munkával próbálja elterelni a gondolatait?

Ez kissé túl van gondolva, én csak dolgozom és teszem a dolgomat. A tévézés nagy álmom volt, és örülök, hogy egy egészen új irányt vett az életem, így nem csak a zene van már.

Beleférne az életébe egyáltalán egy új párkapcsolat? 

Biztos beleférne, de mivel nincs, ezért nem tudok feltételes módban beszélni. Sokan belesűrítik a párkapcsolatukat egy olyan életbe, ahol nem tud működni, míg mások nem akarják belesűríteni egy olyanba, ahol tudna. Minden ember más, mindenki máshogy gondolkodik. Én a magam útját járom.

(Borítókép: T. Danny 2024. április 16-án. Fotó: Szollár Zsófi / Index)

Rovatok