Rageh Omaar brit újságíró, az ITV News nemzetközi ügyekért felelős szerkesztője élő adás közben lett rosszul pénteken, miközben a csatorna News at Ten című műsorát vezette. A műsorvezető utóbb orvosi ellátásban részesült.
Élő adásban lett rosszul Rageh Omaar, az ITV News brit kereskedelmi hírtelevízió műsorvezetője, orvosi ellátásban részesült – közölte a BBC. Az 56 éves brit újságíró pénteken a csatorna News at Ten (magyarul: Hírek tízkor) című műsorát vezette, amikor már látszott, hogy nehezen olvassa fel a közleményeket.
Az eset jelentős aggodalmat váltott ki a közösségi médiában.
Tisztában vagyunk azzal, hogy a nézők aggódnak Rageh Omaar állapota miatt. Rageh rosszul lett, miközben pénteken a News at Ten című műsort vezette, és most orvosi ellátásban részesül. Mindenkinek köszöni a jókívánságokat
– mondta az ITV News szóvivője. További részleteket nem hoztak nyilvánosságra Omaar állapotáról vagy arról, hogy mi történt vele a közvetítés során.
Rageh Omaar, az ITV News nemzetközi ügyekért felelős szerkesztője, a BBC korábbi külföldi tudósítója először 2003-ban került előtérbe az iraki háborúról szóló tudósításaival. Újságírói karrierjét 1990-ben kezdte gyakornokként a The Voice újságnál Brixtonban, Dél-Londonban. 1991-ben Etiópiába költözött, ahol külföldi tudósítóként szabadúszóként dolgozott, munkáinak nagy részét a BBC World Service sugározta. Omaar először 1997-ben lett a BBC hivatalos tudósítója, amikor a jordániai Ammánba küldték. Jelenleg az ITV News számára tudósít a világ legfontosabb híreiről, és az On Assignment (magyarul: Megbízás alapján) című, aktuális közéleti ügyekkel foglalkozó műsort is vezeti.
Rageh Omaar műsorát az ITV levette az ITV+1 tervezett ismétléseiről, ehelyett egy üzenettel tájékoztatja a nézőket arról, hogy az ITV „ideiglenesen nem tudja elhozni nektek a +1 szolgáltatásunkat”. „Hamarosan folytatjuk” – olvasható a szövegben.
Omaar kollégája, Marverine Cole, az ITV Good Morning Britain című műsorának hírolvasója azt mondta, hogy „a legjobbakat” kívánja Omaarnak, a Channel 4 újságírója, Ayshah Tull szintén „gyors felépülést” kívánt Omaarnak. Néhány néző aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Omaar annak ellenére, hogy úgy tűnt, nehezen beszél, tovább folytatta a közlemény felolvasását. India Willoughby televíziós újságíró szerint bár aggasztó volt látni, hogy mi történik, „de igazságtalan hibáztatni az ITV News munkatársait a folytatásért”.
Ahogyan arról az Index is beszámolt, februárban a CNN műsorvezetője épp a képviselőház felügyeleti bizottságának rangidős tagjával, Jamie Raskinnel készített interjút a The Situation Room című hírműsorban, mikor egyszer csak eltorzult az arca, és öklendezve próbálta visszatartani a hányást. Blitzer majdnem egy teljes percen keresztül küzdött a hirtelen jött rosszulléttel élő adásban, mire a CNN teljes képernyőre tette Raskint.