Eva Clarke születési anyakönyvi kivonatában az áll, hogy a mauthauseni koncentrációs tábor kapujában jött a világra, holott a náci katonák halállal büntetendő bűncselekménynek tartották a terhességet. Édesanyjának mégis sikerült megmenekülnie, aminek több oka is volt.
Január 27-én lesz nyolcvan éve annak, hogy szovjet csapatok érkeztek meg az auschwitzi koncentrációs táborba, felszabadítva az életükért küzdő, származásuk és nemi hovatartozásuk miatt halálra ítélt rabokat. Több mint egymillió embert gyilkoltak meg itt, az áldozatok közel fele pedig magyar volt. Auschwitzon kívül még 48 tábort hoztak létre (némelyik munkatábor, megsemmisítőtábor, börtöntábor, koncentrációs tábor vagy épp gyűjtőpont volt), ahol csontsoványra fogyott, bántalmazásnak kitett foglyok reménytelenséggel telve várták, mikor kerülnek gázkamrába. Egy nőnek, Eva Clarke-nek ugyanakkor nagy szerencséje volt, mivel annak köszönheti az életét, hogy az egyik haláltáborban épp kifogytak a Zyklon-B rovarölő szerből, amelyet arra használtak, hogy emberek millióit öljék meg a gázkamrákban.
A brit–cseh állampolgársággal rendelkező Clarke édesanyja ráadásul aggodalommal és terrorral kikövezett úton jutott el egyáltalán odáig, hogy megszülje őt. A jelenleg 79 éves asszony édesapja, Bernd Nathan német építész volt, míg édesanyja, Anka Nathanová cseh kalapkészítő, akik 1940 májusában házasodtak össze az akkori Csehszlovákiában. Az első zsidók között voltak, akiket a mai Csehország területén található Terezínbe deportáltak, a theresienstadti koncentrációs táborba – ami egy tranzittábor volt Auschwitz és más haláltáborok számára –, majd Nathant arra kényszerítették, hogy segítsen felépíteni az ottani gettót.
Eva Clarke nemrég a The Sunnak nyilatkozott szülei haláltáborban töltött időszakáról, kiemelve, az időseket, a betegeket, a gyermekes anyákat, a terhes nőket, illetve a szellemileg és testileg visszamaradottakat szinte azonnal a halálba küldték. Hozzátéve, mivel a szülei fiatalok és munkaképesek voltak, ők három évig lehettek Terezínben. Bár a családtagokat később elkülönítették, a szülei titokban találkoztak, majd 1943-ban az édesanyja állapotos lett, ami a nácik számára halállal büntetendő bűncselekmény volt.
Amikor a nácik rájöttek, hogy anyám és négy másik nő terhes, aláíratták velük azt a dokumentumot, amely szerint a babákat megszületésükkor eutanáziára kell átadniuk. Anyám soha nem hallotta az eutanázia szót. El kellett mennie megkérdezni valakit, hogy mit jelent. Később a négy másik baba megszületett, de nem tudjuk, mi történt ezekkel a családokkal, feltételezzük, hogy mindannyiukat Auschwitzba küldték, és ott haltak meg
– jelentette ki, hozzátéve, amikor a bátyja, George megszületett, őt nem vették el a szüleitől, viszont két hónappal később tüdőgyulladásban halt meg (és azt is a nácik mondták meg, hogy Dannek kell hívniuk, mivel zsidó nevet kell kapnia).
Nathant később áthelyezték az auschwitzi haláltáborba – ahol Clarke családjának 14 tagja vesztette életét, köztük az édesapja, három nagyszülője, nagybácsik, nagynénik és a hétéves unokatestvére –, ahova a felesége is követte őt. A 79 éves asszony úgy fogalmazott, édesanyja azt gondolta, már túléltek három évet a theresienstadti koncentrációs táborban, annál rosszabb pedig úgysem lehet, azonban tévedett. Soha többé nem látta a férjét. Az anya Auschwitzba érkezve megtapasztalhatta Dante földi poklát, leírhatatlannak nevezte az ott látottakat. Végül csak tíz napig volt a haláltáborban, majd dolgozni küldték egy fegyvergyárba Freibergbe.
A hely csak úgy hemzsegett az ágyi poloskától, de a nők mégis nagyon örültek, mivel kaptak ott ételt és egy kicsit melegebb volt
– mondta Clarke.
Mint megjegyezte, édesanyja fél évig vett részt a V1-es, megtorlófegyvernek is nevezett bombák gyártásában. Ekkor már a szövetségesek bombázták Drezdát, a nácik viszont rájuk zárták a gyár ajtaját, hogy menedékbe vonuljanak. Annak ellenére pedig, hogy a rabok tisztában voltak azzal, bármikor az ő nyakukba is eshet egy rakéta, mivel megtudták, hogy a szövetségesek azok, nem aggódtak. Ahogy kiderült, a drezdai akcióban részt vett Clarke későbbi apósa, Kenneth Clarke is, aki navigátorként ült az egyik Avro Lancaster nehézbombázó repülőgépen. Az asszony megismerkedésüket követően megosztotta vele a történetét, amitől lesújtva érezte magát, mivel akár meg is ölhette volna őt.
Tekintve, hogy Anka Nathanová terhessége egyre szembetűnőbbé vált, félő volt, hogy visszaküldik őt Auschwitzba, ahol aztán a halál angyala, Josef Mengele állt volna bosszút rajta amiatt, hogy eddig eltitkolta terhességét. Az volt a szerencséje, hogy mire egyáltalán rájöttek arra, hogy állapotos, a szövetségek már felszabadították a haláltábort, a nácik pedig elkezdték kiüríteni a táborokat és szélnek ereszteni a rabokat, akik tanúi voltak azoknak a szörnyűségeknek, amiket ott műveltek. Így került Clarke édesanyja kétezer fogollyal együtt egy nyitott vagonra, amelyen tizenhét napon át zötykölődtek étlen-szomjan. A vonat csak amiatt állt meg, hogy a katonák az időközben elhunytak holttestét kidobják.
Egy gazda arra ment, és meglátta anyámat, aki úgy írta le magát, mint egy alig élő terhes csontvázat. Harminc kilót nyomott. A gazda annyira le volt döbbenve, hogy hozott neki egy pohár tejet. Egy náci tiszt, aki a közelében állt, vállmagasságba emelte az ostorát, mintha meg akarná verni anyámat, ha elfogadja a pohár tejet. Majd hirtelen leengedte a karját, és hagyta, hogy megigya. Anyám szerint ez mentette meg az életét
– jegyezte meg.
Clarke elmondása szerint, amikor a vagon befutott Mauthausenbe, édesanyja a sokk hatására vajúdni kezdett – nem véletlen, mivel az ott lévő koncentrációs tábort olyan brutálisnak tartották, hogy az SS csontdarálónak nevezte. Az anyának végül át kellett szállnia egy foglyok által húzott kocsira, és miközben szült, olyan rabok feküdtek körülötte, akik tífuszban haldokoltak.
Egy másik náci tiszt, aki látta, hogy vajúdik, azt mondta neki: »Du kannst weiter schreien«, ami azt jelenti, hogy folytathatod a sikoltozást. Mindig azt mondta, hogy nemcsak azért sikoltozott, mert szült, hanem azért is, mert azt hitte, ez az utolsó perce a Földön, de mindketten túléltük. Abban a kocsiban születtem meg a tábor kapuján kívül
– tette hozzá.
Mint elmondta, születése után nem akart megmozdulni és levegőt sem vett, így a németek megengedték, hogy az egyik rab, aki orvos volt, megvizsgálhassa. Elvágta a köldökzsinórt, majd kissé megpaskolta, hogy felsírjon. Clarke szerint valószínűleg amiatt döntöttek így a nácik, mivel már hallották a távolból a fegyverropogást. A túlélésüknek viszont több oka is lehet. Elsősorban az, hogy egy nappal azelőtt, hogy 1945. április 29-én megszületett volna, az őrök kifogytak a Zyklon-B rovarölő szerből, amit a gázkamráknál használtak. Egy nappal később, április 30-án Adolf Hitler náci vezető öngyilkosságot követett el, ami a németek számára már a háború végének vészes közelségét jelentette. Május 5-én pedig az amerikaiak felszabadították a mauthauseni koncentrációs tábort, így Clarke világra jötte utána kilenc nappal már véget ért a második világháború.
Anyám szerint már nem bírta volna tovább. 1,3 kiló körül lehettem. Az ekkora babákat manapság egyenesen inkubátorba helyezik. Mindig azt mondom, hogy talán nekem volt a legjobb inkubátorom – anyám, aki mindig a karjaiban tartott
– fejtette ki.
A háborút követően Clarke az édesanyjával együtt visszaköltözött Prágába. Nem sokkal ezután tudták meg, hogy az apát, Bernd Nathant lelőtték, így új életet kellett kezdeniük. Édesanyja hozzáment az egyik családi baráthoz, Karel Bergmanhoz, aki tolmácsként dolgozott a háború alatt, majd hazatérve azzal szembesült, hogy a családja nagy része az auschwitzi haláltáborban lelte halálát. A férfinak később munkát ajánlottak egy cardiffi textilgyárban, ahova Clarke és az édesanyja is vele tartottak – a pár éves kislány olyan születési anyakönyvi kivonatot kapott, ami megerősítette, hogy egy náci haláltáborban született.
Clarke visszaemlékezése szerint édesanyja és mostohaapja boldog házasságban éltek. Bergman 1983-ban hunyt el 81 éves korában, neje, Anka pedig 2013-ban 96 évesen. Ő 14 éves korában találkozott későbbi férjével, a tavaly elhunyt Malcolm Clarke-kal, akivel 1968-ban házasodtak össze, majd született két gyerekük, Tim és Nick, illetve négy unokájuk. A 79 éves asszony napjainkban a Holocaust Educational Trust jótékonysági szervezet égisze alatt tart előadásokat gyerekeknek, és még volt lehetősége arra, hogy édesanyjával együtt visszalátogasson a mauthauseni koncentrációs táborba. Az átélt borzalmak ellenére viszont Anka Bergman sosem volt elkeseredve, mivel gyermeke okot adott neki arra, hogy tovább éljen, ugyanis úgy tartotta:
Nem tudsz továbblépni, ha felemészt a gyűlölet.
(Borítókép: Eva Clarke / Shutterstock)