Index Vakbarát Hírportál

Elon Musk karlendítése levitte a borostát, de II. Erzsébet is így szalutált

2025. január 25., szombat 13:19

A náci karlendítés a 20. század egyik legismertebb és azóta az egyik legelítéltebb gesztusa, amelynek története egészen a római korig nyúlik vissza. A mozdulat mára a gyűlölet és az elnyomás szimbólumává vált, így nem meglepő, hogy a modern közéletben való megjelenése – akár véletlenül, akár szándékosan – óriási felháborodást kelt. Elon Musk Donald Trump beiktatásán tett mozdulata ismét felhívta a figyelmet a gesztus történelmi terhének fontosságára, miközben hírességek és sportolók botrányai is azt mutatják, hogy sokszor minden tudatosság nélkül is a célkeresztbe lehet kerülni egy vétlen mozdulatnak köszönhetően.

Donald Trump ugyan még csak néhány napja ülhet újra az ovális irodában, az Egyesült Államok elnöke már az első rendeleteivel és törvénymódosításaival is nagy port kavart világszerte, a botrányok pedig, úgy tűnik, az ünnepélyes beiktatását sem kerülték el. Kampányának egyik fő támogatója és barátja, Elon Musk január 20-án Trump egyik beiktatási rendezvényén, a washingtoni One Capital Arenában szólalt fel, ám egy ponton félreérthető mozdulatot tett, amit a közvélemény egy része „náci karlendítésként” értelmezett.

A Tesla-vezér milliárdos a valóban erősen félreérthető mozdulatsor után saját közösségi platformján, az X-en persze mindezt azonnal tagadta, fárasztónak és unalmasnak nevezve azt, hogy embereket ezzel a közéletben már sokszor kijátszott, náci kártyával próbálnak lejáratni.

A mozdulat persze egy beszéd hevében szándékosság nélkül is könnyedén megeshet bárkivel, a II. világháború kapcsán egy világ által megismert köszöntésre azonban a legtöbben már kínosan figyelnek a nyilvánosság előtt, hiszen rendkívül nehéz elvonatkoztatni a karlendítés korántsem szívderítő történelmi vonulatairól. 

Ez az út is Rómába vezet? 

A náci karlendítés, vagy ahogyan eredetileg nevezték, a Hitler-köszöntés (németül: Hitlergruss) a 20. század egyik leggyűlöltebb, mégis legismertebb gesztusa. Története és jelentése mélyen összefonódik a német náci párt, azaz a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt hatalomra kerülésével és propagandagépezetével, ám az évtizedek során számos botrány forrásává vált, különösen akkor, amikor hírességek vagy sportolók véletlenül vagy szándékosan használták a Führer egykori köszöntését – vagy arra hajazó karmozdulatot.

A náci karlendítés eredete a római kori üdvözléshez vezethető vissza, amelyet gyakran római köszöntésként emlegetnek.

Bár a történettudomány szerint a rómaiak valójában nem használtak ilyen köszöntést, a 19. század végén és a 20. század elején számos művészeti alkotás, valamint politikai mozgalom is elterjesztette ezt az elképzelést.

Adolf Hitler és a náci párt az 1920-as években átvette és hivatalossá tette a mozdulatot, amely a „Heil Hitler!” (Éljen Hitler!) vagy „Sieg Heil!” (Éljen a győzelem!) szavakkal párosult. A karlendítés célja az egység és a hűség kifejezése volt a náci rezsim iránt, és kötelezővé tették mind a közéletben, mind pedig a hadseregben. A gesztus a totalitárius rendszer hatalmát és erejét jelképezte, és a Harmadik Birodalom bukásáig elterjedt gyakorlat maradt Németországban.

A karlendítés a 20. század második felére azonban a náci ideológia egyik legelítéltebb szimbólumává vált. Az Egyesült Nemzetek és számos ország törvényei a II. világháború után betiltották a használatát, különösen Németországban és Ausztriában, ahol szigorú törvények szabályozzák a náci szimbólumok és gesztusok nyilvános bemutatását. A mozdulat így mára a gyűlölet, a rasszizmus és a szélsőségesség univerzális jelképévé vált.

Barack Obama és Kamala Harris mozdulatával támadnak vissza Musk szimpatizánsai

Mivel a mozdulat érthetően meglehetősen heves érzelmeket vált ki bizonyos közösségekben, így Elon Musk mostani húzása is hamar széles körben felháborodást keltett. Közülük az élen nyilvánvalóan Trump ellenfelei, a Demokrata Párt tagjai és szimpatizánsai jártak, akik azonnal bírálni és becsmérelni kezdték a milliárdost, ám ahogyan az a legtöbb politikai vita esetében lenni szokott, ezúttal sem kellett sokáig várni a másik pólus szavazóinak válaszára sem.

Az X közösségi platformon ugyanis a Muskról szóló cikkek és bejegyzések között hamar elkezdett terjedni egy montázs, amelyen szintén náci karlendítéshez hasonló mozdulatot tesz Barack Obama, Kamala Harris, George W. Bush vagy éppen Hillary Clinton is. 

A karlendítés ráadásul több szélsőjobboldali csoport vezetőjét is posztolásra bírta, akik egyhangúlag hatalmas örömmel fogadták Elon Musk karlendítését – ha szándékos volt, ha nem. 

Christopher Pohlhaus, a Blood Tribe hírhedt neonáci csoport vezetője a képsorokat a Telegramon tette közzé villámcsapás emojival (a náci SS emblémáját idézve): „Nem érdekel, ha ez egy vétlen hiba volt. Élvezni fogom a könnyeket, amiket emiatt ejtenek majd az emberek”. Egy másik neonáci vezető, Christopher Hood, a NSC-131 New England fajszeparatista mozgalom alapítója szintén közzétette a klipet a Telegramon.

Andrew Torba, a Gab szélsőjobboldali keresztény nacionalista közösségimédia-platform alapítója ugyancsak lelkes volt, örömmel hangoztatva, hogy Trump vezetése alatt „hihetetlen dolgok történnek már most”, de több, fehér felsőbbrendűséget hirdető csoport is támogatásáról biztosította Elon Muskot és az új elnököt – szúrta ki a Yahoo.

A magyar közéletben is lendültek már karok

Természetesen nem csak az amerikai közéletet rázzák meg ilyen esetek, több politikus – köztük magyarok –, híresség és sportoló is szembesült már azzal, mivel jár egy-egy szándékos vagy éppen vétlen karmozdulat. Egy 2015-ben a The Sun által nyilvánosságra hozott régi videón az akkor gyermek II. Erzsébet királynő és édesanyja egy családi pikniken náci karlendítést mutattak be. Bár az eset a 1930-as években történt, és nem tekinthető minden kétséget kizáróan tudatos gesztusnak, a média felkapta a történetet, és széles körű vitát váltott ki Nagy-Britanniában, a királynő megítélését azonban nem ásta alá a régi felvétel.  

A botrány persze nem kerülte el Hollywoodot sem. Mel Gibson neve többször is felmerült már antiszemita kijelentései miatt, de egy alkalommal állítólag náci karlendítést is tett egy partin. Bár az esetet soha nem sikerült egyértelműen bizonyítani, a botrány tovább rontotta Gibson hírnevét, különösen Hollywoodban, ahol számos zsidó származású művész és producer dolgozik. Szintén nem vette jól ki magát John Galliano 2010-es megmozdulása. A híres brit divattervezőt ki is rúgták a Dior divatháztól, miután egy kocsmai videófelvételen antiszemita kijelentéseket tett, ráadásul a szemtanúk azt állították, hogy náci karlendítéshez hasonló mondatokat imitált, miután arról beszélt, hogy szereti Hitlert, és a beszélgetőpartnerei halottak lennének, ha még élne a német vezér.

A magyar közélet sem úszta meg a karlendítős botrányokat. A legtöbb, napvilágra került eset korábbi és jelenlegi jobbikos politikusokhoz volt köthető, korábban a párt jelenlegi alelnökéről, Z. Kárpát Dánielről, az ózdi Farkas Péter Barnabásról és az egykori pártelnök Sneider Tamás feleségéről is került elő olyan kép vagy videó, amelyen náci karlendítéshez hasonló mozdulatot imitálnak, az elmúlt években pedig a Megafon egyik legnépszerűbb influenszeréről, Trombitás Kristófról készült karlendítéses képtől volt hangos a sajtó – ám komolyabb következménye végül annak az esetnek sem lett. A Fidesz korábbi terézvárosi alelnökéről, Gyenge Zsoltról azonban már egy 2006-os, SS-egyenruhás kép felbukkanása is elég volt ahhoz, hogy kizárják a pártjából.

A futballpályákra is beférkőzött

A közélet mellett a sportpályákat sem kerülik el az antiszemita vagy annak vélt megmozdulások, így karlendítésből sem volt hiány a múltban. Azonban mivel a sportnak a küzdelem, a kitartás és a közösségépítés értékei mellett a közéleti hatása is óriási, ezért különösen súlyos, amikor egy-egy sportoló vagy csapat náci szimbolikával kapcsolatos botrányba keveredik.

Ennek ékes példája Paolo Di Canio, az olasz futball egyik legmegosztóbb figurája, aki 2005-ben került világszerte a címlapokra, miután a Lazio színeiben játszva náci karlendítést tett a szurkolók felé ünneplés közben. Ez alapvetően pedig még csak nem is volt idegen a római csapat szimpatizánsai számára, ugyanis a Lazio ultrái között régóta jelen voltak a fasiszta, szélsőjobboldali eszmék, így Di Canio gesztusa sokak szemében ennek az ideológiai vonalnak a támogatását jelentette. A labdarúgó később azzal védekezett, hogy gesztusát a „testvériség jelének” és a szurkolók iránti lojalitás kifejezésére szánta, nem pedig politikai állásfoglalásként.

Az eset ennek ellenére hatalmas nemzetközi felháborodást váltott ki, különösen a náci szimbolika történelmi terhe miatt, így a nemzetközi sportági szövetség, a FIFA 10 ezer eurós pénzbírságot szabott ki rá, az ügy pedig egész karrierje során végigkísérte a futballistát. Di Canio múltja és nyilatkozatai tovább súlyosbították a helyzetet: korábban nyíltan elismerte, hogy Mussolini tanainak egyik követője, és több interjúban is kifejezte szimpátiáját a fasiszta eszmék iránt. 

A szintén több rasszista és kirekesztő megnyilvánulással vádolt Joey Barton, az angol futball fenegyereke 2010-ben keveredett hasonló botrányba, amikor a Newcastle United játékosaként egy gól ünneplése során meglehetősen félreérthetően emelte fel a kezét, de megesett az is, hogy a bajszát vágta Hitler-fazonra. Barton persze Di Canióhoz hasonlóan tagadta, hogy szándékosan náci szimbolikát használt volna, és szerinte a mozdulatot félreértették, azonban az alapvetően is erősen kétes megítélésén aligha segített ez az eset. 

Ahogyan a pályán, úgy a nézőtér soraiban is gyakorta megesik, hogy a szurkolók náci karlendítéshez hasonló mozdulatokat tesznek buzdítás közben, aminek a magyar válogatott szimpatizánsai és a Ferencváros ultrái is megitták már a levét. Az UEFA és a FIFA ugyanis korábban többször is szankcionálta a csapatokat huhogás, karlendítés vagy éppen szexuális tartalmú szidalmazás miatt. Ennek kapcsán lehet igazán emlékezetes Kubatov Gábor, a  Fidesz alelnöke és egyben a Ferencvárosi Torna Club elnöke által 2021-ben készített videó, amiben többek között arra tanítja a szurkolóikat, hogyan hajtsák végre úgy a karlendítéseket, hogy azok ne legyenek félreérthetők – így pedig az európai szövetség súlyos bírságai is elkerülhetővé váljanak... 

(Borítókép: Elon Musk karlendítése 2025. január 20-án. Fotó: Justin Sullivan / Getty Images Hungary)

Rovatok