87 éves lett Beatrix holland királynő, aki édesanyja lemondását követően 1980-ban került trónra, majd 2013-ban ő is leköszönt – akkor, 75 évesen Hollandia legidősebb uralkodójának számított. Születésnapjáról most egy kvízzel emlékszünk meg.
Bár a világ királyi családjai közül a legtöbben a brit arisztokratákkal vannak képben, rajtuk kívül még kilenc uralkodócsalád található Európában, amelyek évszázadokra visszanyúló gyökerekkel bírnak. Jelenleg 43 országban uralkodó államforma a monarchia, amelyek a legtöbb esetben királyi családdal is rendelkeznek. Közéjük tartozik például Szaúd-Arábia, Kuvait, Katar, az Egyesült Arab Emírségek, Szváziföld, a Brunei Szultanátus, Omán, Bahrein, Jordánia, Marokkó, Monaco, Thaiföld, Liechtenstein, Tonga, Bhután, Norvégia, Svédország, Spanyolország, Grönland, Luxemburg, Belgium, Lesotho, Kambodzsa, Malajzia, Japán, Dánia és Hollandia. A napjainkban hivatalban lévő holland uralkodó Vilmos Sándor király, akinek elődje a ma 87. születésnapját ünneplő Beatrix királynő volt, aki még 2013-ban mondott le a trónról.
Mint ismert, a királynő Beatrix Wilhelmina Armgard néven látta meg a napvilágot 1938. január 31-én. Kétéves volt, amikor kitört a második világháború Hollandiában, így a családjával előbb Londonba, majd a kanadai Ottawába menekültek – apja, Bernát herceg és anyai nagyanyja, Vilma királynő az angol fővárosban maradtak –, ahol egy széfben rejtegették a holland alkotmányt. Miután a német csapatok 1945 tavaszán megadták magukat Hollandiában, újra hazatérhettek. Három évvel később halt meg az akkor még hercegnő Beatrix nagyanyja, Vilma királynő, akit az édesanyja, Julianna királynő követett, és mivel neki nem voltak testvérei, Beatrix hercegnő lett a trón várományosa – akinek később három testvére is született: Irén, Margriet és Christina hercegnők.
Mikor Beatrix hercegnő betöltötte a 18. életévét, Hollandia alkotmánya értelmében már hivatalosan is királyi előjogokra lett jogosult. Tanulmányai során a különböző művészeteken és a szociológián keresztül a jogtudományon és a közgazdaságtanon át a történelemig sok mindenbe belevetette magát – előadásokat is tartott ezen témakörökben –, és végül jogi diplomát szerzett. A szerelem 1965-ben köszöntött be az életébe, amikor Claus von Amsberg német arisztokrata, a Német Külügyminisztérium diplomatája eljegyezte őt. Az egybekelésük viszont nagy zúgolódást váltott ki, mivel a férfi korábban szolgált a Hitlerjugendben – a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt ifjúsági szervezetében – és a Wehrmachtban – a Harmadik Birodalom hadseregében –, így kapcsolatba hozták őt a nácikkal. A hollandok az utcán tüntettek, hogy megakadályozzák a frigyet, azonban az idő múlásával a herceg a holland királyi család egyik legnépszerűbb tagja lett. 2002-ben bekövetkezett halálát pedig széles körben gyászolták.
Beatrix hercegnő édesanyja, Julianna királynő 58 év uralkodás után mondott le a trónról 1980. április 30-án, elsőszülött lányára hagyva azt. Bár a születésekor még nem volt magától értetődő, hogy ő lesz majd az örökös, mivel akkoriban az uralkodó legidősebb fiúgyermeke élvezett elsőbbséget, ám 1983-ban módosították az alkotmányt, amely már kimondja, hogy a legidősebb gyerek a trón várományosa. Az immáron uralkodóvá vált Beatrixnak javarészt ceremoniális szerepe volt, ő maga nem hozott politikai döntéseket, de hetente találkozott a miniszterelnökkel, tisztviselőket nevezett ki, aláírta az összes új parlamenti törvényt és királyi rendeletet, a parlament minden szeptemberi megnyitóján beszédet mondott, és ő volt az Államtanács elnöke.
Végül 2013. január 28-án jelentette be, hogy lemond a trónról fia, Vilmos Sándor javára, kijelentve: itt az idő az országról való gondoskodást egy új generáció kezébe adni. Ő volt egyébként a harmadik holland uralkodó a nagyanyja és édesanyja után, aki így tett. Hollandia élén tehát azóta elsőszülött fia, Vilmos Sándor király áll. Bár Beatrix királynő továbbra is vállal bizonyos királyi feladatokat és számos szervezet pártfogója, már a háttérbe szorult, ahogy azt kívánta. Amennyiben további érdekességeket szeretne megtudni a ma 87. születésnapját ünneplő Beatrix királynőről, tippelje meg a válaszokat az alábbi kvízben.
(Borítókép: Beatrix holland hercegnő megérkezik az amszterdami királyi palotába a Corps diplomatique gálavacsorájára 2018. április 24-én. Fotó: Patrick van Katwijk / Getty Images)