A Monarchia többszintű katonaiskolái, internátusai, rendies szokásokat őrző tisztképzői az elaggott birodalom jellegzetes zárványai voltak, amelyek a polgári kritika szerint lélektelenségükkel, tekintélykultuszukkal szomorú paródiaként foglalták magukba mindazt, ami a k.u.k. világot végső soron halálba vitte. A tisztikar becsületét védők ugyan ezt érthetően legfeljebb csak ostoba féligazságnak mondhatják, a katonaiskolák ma már elválaszthatatlanok irodalmi ábrázolásaiktól.

 

A középfokú katonaiskolába 14 éves, négy középiskolai osztályt elvégzett, testileg alkalmas fiúk kerülhettek be. Az internátusi nevelés heti 40-42 tanórás elfoglaltságot jelentett. A hadapródiskolákban 37 féle tárgyat tanítottak a szolgálati szabályzaton és tereptanon át a “katonai közigazgatás és katonai ügyirály” nevű tárgyig bezárólag. A gyakorlati kiképzésnek a laktanya- és szobarend ugyanúgy része volt, mint a lövészügyi kiképzés és a vívás. A tisztikar elsősorban a becsület eszméjén és rendies társadalmi kellékeken alapult, így a tananyagban fontos szerepet játszott az illemtan, az egészségápolás, a tánc és korcsolyázás is.

 

A katonai képzés a hadapródiskoláktól és reáliskoláktól az akadémiára, majd a legjobbaknak Magyarországon a Ludovikára vezetett. Az itt látható 1913-as képeken szereplők viszont 1914 őszén rögtön a frontra kerültek. Hogy hányan kaptak kitüntetést, kiknek ívelt esetleg magasra a karrierje, és hogy kit milyen testi és lelki sérülésekkel szereltek le, hányan maradtak a harcmezőn, és hányak neve áll falujuk, városuk világháborús emlékoszlopán, nem tudjuk.

 

A képek id. Péchy László gyűjteményéből kerültek a Fortepanra. Ő maga is a kismartoni iskola növendéke volt, a háborúból 1918 végén szerencsésen hazavergődött a forradalmak dúlta országba - 1919-es, a Tanácsköztársaság Budapestjét megörökítő képeit nálunk, az Indexen is láthatta.

 

Alábbi képeinek egy része abban a kismartoni katonai főreáliskolában (úgyismint Militär Oberrealschule) készült, ahol két évet Robert Musil is lehúzott a XIX. század utolsó évtizedében - az osztrák író Ifjú Törlesse nagyrészt ebből az élményanyagból született. Musil a katonai internátust szadista és brutális világnak ábrázolja, ahol a látszólagos rend mögött az altiszti terror, a jó családból származó diákok közötti megaláztatások, homoerotikus kalandok, igazságtalanságok és igazságkeresések rejlenek.

 

A Monarchia ugyan a világháború utolsó napjaira gyakorlatilag szétesett, a dualista birodalom katonai iskoláinak szelleme a Trianon utáni Magyarországon is tovább élt, ha bújtatva is. Bár a békeszerződés értelmében be kellett volna zárni ezeket az intézményeket, hogy nem így történt, az Ottlik Géza húszas évekbeli saját élményeit feldolgozó Iskola a határon című regényéből is tudható. A névleg nevelőintézetekké átalakított intézményekben a rossz nevelők, rafinált kínzások, kegyetlen kamaszok akár Törless társai is lehettek volna. Az alábbi képeket az Iskola a határon mondatai illusztrálják.