100 éve is imádtuk a kutyás képeket
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
A kutya az ember legjobb barátja, sok helyen igazi családtag, aki akár a kedvenc fotelunkban is alhat. Őrzi a házat, futkározik a gyerekkel, velünk pancsol a balatoni nyaraláson, és ha kell, még háborúzni is elkísér minket. Nem érdekli, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiában, a király nélküli királyságban vagy a Magyar Népköztársaságban él-e, csak legyen vele a gazdi. A Fortepanra feltöltött kutyás fotókból válogattuk össze a legjobbakat: ezt látták a magyar blökik 1900-tól 1984-ig.
Közhely, hogy a kutya az ember legjobb barátja, de tényleg van benne valami: már az Osztrák-Magyar Monarchia fénykorában készült, régi családi fotókon is ügyeltek arra, hogy a házikedvencek le ne maradjanak a családi albumba szánt képekről. Ezen az 1900-as felvételen a jobb szélén álló, fiatal férfi a Császári és Királyi Hadsereg jellegzetes zsebű zubbonyát viseli – a joviális családfő viszont szemmel láthatóan nemcsak katonaviselt rokonára és a sapkás kis trónörökösre büszke, de a kompozíció közepén feszítő, meghatározhatatlan fajtájú kutyusra is. (Fotó:
FORTEPAN)
A kutyák az 1870-es évektől a hadviselésben is megjelentek. Az első világháborúban az olaszok, a franciák, a belgák, az angolok az oroszok és mi, magyarok is használtunk vontatókutyákat az ellátmány és nehézfegyverzet szállítására, ahogy ez a fenti, 1915-ös fotón is látható. De a kutyák jó szaglásuk miatt egyéb feladatokra is alkalmasak voltak: felkutatták a frontvonalban megsebesült katonákat, és a romok közt vagy erdőben rejtőzködő ellenfelet is képesek voltak megtalálni. Gyorsaságuk és kis termetük kiválóan alkalmassá tette őket az egységek közötti futárfeladatok ellátására, de sok kutya a gáztámadásokat is előre jelezte, és arra is meg lehetett tanítani őket, hogy a lövészárkot megközelítő ellenséget ne ugatással, hanem halk morgással jelezzék az őrszemnek. A fogolytáborok őrzése mellett a lövészárkok rágcsáló-mentesítésére is kutyákat alkalmaztak, de a velük való játék a pihenő vagy sérült katonák morálját is javította. (Fotó:
FORTEPAN)
A vidéki Magyarország a kutyákra szívós és kitartó munkaerőként tekintett. Míg a parasztság leginkább házőrzőket és terelőkutyákat nevelt, az arisztokrácia főleg vadászni vitte a kedvenceit, ahogy ezen az 1924-ben készült fotón is látható. (Fotó:
FORTEPAN)
A városi, módosabb polgárság viszont leginkább csak kedvtelésből tartott kutyát. Az állatokat sokan már évtizedekkel ezelőtt is olyannyira családtagként kezelték, hogy akár a székekre, kanapékra is felmászhattak – ahogy ez az uszkár módra megnyírt kis puli is tette 1932-ben. (Fotó:
FORTEPAN)
A kutyákkal való együtt élés legfontosabb szabálya: meg kell nekik mutatni, ki a falkavezér, ahogy a fenti, falusi tanítónak kinéző férfi is tette 1935-ben. Rendetlen kutya ugyanis nem létezik, csak rossz gazdi. Ha a kutya nem kap feladatokat az embertől, akkor nem tudja levezetni a felesleges energiáit, és csupa olyasmit fog tenni, aminek az ember nem örül. Például szétszedi a lakást, megrágja a papucsot vagy beleharap a postás nadrágszárába. (Fotó:
FORTEPAN)
Pesti lány cuki terrierrel a Teréz körút 18. szám alatti bérház erkélyén, háttérben az akkor Mussolini térnek nevezett Oktogon épületeivel. Vajon ő is megkapta az ismerőseitől 77 évvel ezelőtt a manapság divatos mantrát, miszerint csak pótcselekvésként nevel kutyát gyerek helyett, és hagynia kéne végre a kis négylábú tutujgatását, mert így sosem fog gazdag férjet fogni magának? (Fotó:
FORTEPAN)
Agilis német juhász triciklizik a Raktár utcai házak között, 1938-ban. A meredten elálló fülei miatt úgy tűnik, csak a fotós akarta ezt a mutatványt, a kutya nem igazán. (Fotó:
FORTEPAN)
Az 1944. december 25. és 1945. február 13. között lezajlott budapesti harcok során a Várnegyed valóságos romhalmazzá vált, mivel a magyar hadsereggel, valamint az őket támogató nyilasokkal együtt itt bekerített 8. és 22. SS lovasezred nem tudott kitörni az Ördög-árok felé a hegyek felé. A fenti kép 1945-ben készült az Úri utcában, a Nőegylet utca felől a Szentháromság utca felé nézve, ahol az óvóhelyekről felmerészkedő helyi lakosok között egy gazdátlan puli is bóklászott. (Fotó:
FORTEPAN)
A második világháború után a csehszlovák–magyar lakosságcsere egyezmény értelmében felvidéki magyarok tízezreit telepítették át 1947-ben Magyarországra, és ezzel egy időben magyarországi szlovákok települtek át Csehszlovákiába. A csallóközi magyarok főleg a Németországba kitelepített sváb lakosság házait kapták meg Pest megyében, Nógrádban, a Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön. A képen látható család annak ellenére vidáman mosolyog a fotós felé, hogy az összes vagyonuk annyi, amennyi bútort egy marhavagonba be tudtak zsúfolni. A szokásaikon az átélt szörnyűségek sem változtattak: a családi ebédhez illik szépen kiöltözni, és a kutyasétáltatást sem úszhatja meg senki. (Fotó:
FORTEPAN)
A kutyákkal való helyes bánásmód annyira fontos volt vidéken a 40-es évek második felében, hogy a mintagazdáknak 1949-ben tanfolyamot is szervezett a párt – ekkor készült ez a felvétel is. A képen látható, loncsos szőrű kutya egy komondor. Ez az egyik legismertebb magyar fajta, ami főleg a kunok lakta vidékeken számított nagy kedvencnek a ház körül. Honfoglalás kori régészeti leletek bizonyítják, hogy már évszázadokkal ezelőtt velünk éltek. A komondor méretéből adódóan nem fürge terelőkutya volt, hanem neki kellett megvédeni a nyájat és a gazdát a farkasoktól, valamint a rossz szándékú tolvajoktól. Kiváló éjjeliőr, jellegzetes fehér színe pedig nagyon hasznos, amikor a holdfényben kell megállapítani, ki a barát és ki az ellenség. (Fotó:
FORTEPAN)
Ez a család 1959-ben a fiatal német juhász kutyájával együtt bontott pezsgőt, miközben talán épp az új esztendőt várva koccintottak. Kutyatartóknak manapság az efféle petárdázós esemény maga a pokol: a mai állatok ugyanis első világháborús felmenőikkel és rendőrkutya rokonaikkal ellentétben nincsenek felkészítve a durrogtatásra, és úgy ilyenkor úgy megijedhetnek, hogy akár el is szökhetnek a kertből. Szilveszterkor ezért nagyon fontos, hogy ne felejtsünk el megfelelően gondoskodni négylábú kedvenceinkről: akár nyugtatót is kaphatnak erre a pár petártázós napra. (Fotó:
FORTEPAN)
Csinos nő aranyos kutyával pózol – az ilyesmi már jóval a lájkvadászós Facebook-korszak előtt is népszerű dolognak számított. A fenti kép 1966-ban készült a Duna-parton, háttérben a Szabadság-híddal, és az a Házy Erzsébet nevű operaénekes látható rajta a vizslájával, aki nemcsak a korszak újságcímlapokon mosolygó szexszimbólumának számított, de szakmailag is elismerték: Kossuth-díjas érdemes és kiváló művész volt. (Fotó:
FORTEPAN)
1973-ban a magyarországi fiatalok egy kicsit megérezhették, mekkora buli lehetett 1969-ben Woodstock. A DVTK (Diósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Köre) stadionjában rendezett rockfesztivált a mai napig „magyar Woodstock”-ként emlegetik, mivel a hazai beatmozgalom legnagyobb Beatles-, Rolling Stones-, Kinks-, Animals- és Jimi Hendrix-rajongói léptek fel: Koncz Zuzsa, az Illés, Demjén Ferenc és Bergendyék. Ekkor történt, hogy tömegverekedés tört ki a Bergendy-együttes koncertje alatt, Bródy Jánost pedig egy félreértés miatt államellenes izgatás vádjával rabosították. Koncz Zsuzsa szerencsére mellette tanúskodott, így megúszta 5000 forint pénzbírsággal. Azt persze nem tudni, hogy a trapéznadrágos hippilány ölében levő kiskutyának mennyire jött be a hangos zene és az embertömeg, de ha abból indulunk ki, hogy a kutya mindenhol szeret lenni, ha ott a gazdájával együtt lehet, olyan nagy baj biztos nem történt. (Fotó:
FORTEPAN)
A '80-as években elképzelhetetlen volt egy Zsiguli látványa úgy, hogy ne lett volna a kalaptartóján ott a korszak emblematikus bólogató kutyafiguráinak egyike. A fenti fénykép 1980-ban készült, a fotósa ügyesen ráérzett arra a pillanatra, hogy egy vezetőülésen bólogató boxer mennyire frappánsabb dolog, a kalaptartón lévő kutyafiguránál. Ilyen esetekben azonban nem árt vigyázni: ha az autóban hagyjuk a velünk utazó kedvencünket, mindenképp húzzuk le legalább annyira az ablakot, hogy még ne férjen ki a feje, de kapjon levegőt, nyáron pedig inkább ne hagyjuk a kocsiban, mert hőgutát kap. (Fotó:
FORTEPAN)
Akinek kutyája és kisgyereke is van, bizonyára rájött arra, amit a híres magyar etológus, Csányi Vilmos hosszú és alapos kutatómunka után publikált: a kutyák szőrös kisgyerekek. Egy nem beszélő, másfél-kétéves gyerek értelmi színvonalán állnak, azaz mindent megértenek, de nem tudnak rá szóban felelni, ezért úgy fejezik ki magukat, ahogy tudják, mutogatással, utánzással. Sok családban azonban a gyerekszületés egyúttal a kutyatartás végét is jelenti – pedig a fenti, '80-as évekbeli fotó is gyönyörűen illusztrálja, hogy egy jól nevelt, kistestű bolognese akár a gyerek legjobb barátja lehet, hiszen bármikor szívesen labdázik és kergetőzik vele, akkor is, amikor a felnőttek épp nem érnek rá játszani. (Fotó:
FORTEPAN)
A híres tévés kutyadoki, Cesar Millan szerint a kutyák azért idomíthatóak olyan jól, mert a négy ösztönös érzelmükre hatunk: támadni kell, menekülni kell, lapítani kell, és abba kell hagyni valamit, átengedve a falkatársnak. Így már kis gyakorlással is rávehetjük a kedvencünket arra, hogy rohanjon el valahová, jöjjön vissza, ne mozduljon, vagy hagyja abba, amit csinál, és álljon készen az újabb parancsszóra. A fenti kép 1980-ban készült - valószínűleg a tyúkokat őrző keverék mudi is jó szolgálatot tett a ház körül. (Fotó:
FORTEPAN)
Az élére vasalt nadrághoz felvett, hülyemintás zoknit és férfiklumpát elnézve bizonyára nem nehéz kitalálni, hogy ez a fotó 1982-ben készült. Ekkoriban a gombamód szaporodó lakótelepek panelházaiban is egyre gyakoribbak lettek a kistestű kutyák, akiknek a mozgásigényét bőven elég volt levezetni a gömbmászókás-vasrakétás játszótéren (és közben a banda elszívhatott egy-két cigit is, ha anyu épp nem az erkélyen vagy konyhaablakban nézelődött). Manapság persze a játszóterekre már nem mehetnek be kutyák, ebből is látszik, hogy régen minden jobb volt. (Fotó:
FORTEPAN)
Idilli családi fotó 1984-ből. A kisfiúnak csak derékig érő víz alapján valószínűleg a Balatonon készült a kép, ahol vagy a szülők munkahelyi beutalójával vagy a szakszervezet segítségével kapott egy hét pihenést egy lengőtekés-pingpongasztalos üdülőben a család. Esetleg egy rokonnak volt a tónál Zimmer Frei-táblás nyaralója, ahová úgy kellett bekönyörögniük magukat arra az egyetlen hétvégére, amikor épp nem voltak német vendégek. Mára sajnos a kutyával nyaralás is bonyolultabb lett, főleg a vízparton, mivel a jogszabályok szerint a strandként és hivatalos fürdőhelyként kijelölt partszakaszokra tilos kutyával bemenni, így el sem juthatunk velük a vízhez. A kiskaput azok a kutyabarát szálláshelyek jelenthetik, amelyeknek saját, elkerített vízpartjuk van – ezeknek a listáját itt lehet átböngészni. (Fotó:
FORTEPAN)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
