Ez a hely látszólag adja magát a hídépítésre, hiszen itt szigetcsúcsok érintésével lehet összekötni a két partot. A látszat azonban csal, a Duna itt ugyanis igen széles: míg mondjuk a Szabadság híd hossza kevesebb mint 333 méter, az Árpádé több mint 900, vagyis majdnem a háromszorosa (no persze nem az egész esik a víz fölé). Ennek ellenére már a rómaiak is itt kötötték össze Aquincumot a pesti oldal erődjével. A régi híd nyomtalanul eltűnt, s jó pár évszázadnak kellett eltelnie, míg végül 1903-ban döntöttek egy új építéséről.

Ahogy az lenni szokott mifelénk, az építés nem ment egyik napról a másikra. Csak 1929-ben írták ki a pályázatot, és 1939-ben kezdték el a munkát. 1945-re ugyan már megvoltak a hídfők, a margitszigeti lehajtó és a híd acélszerkezetének majd 250 méteres szakasza, de annyira szerencsére nem volt kész, hogy fontos legyen felrobbantani a németeknek. 

Hogy a híd egyenes vonalú maradjon, de a szigetcsúcsokat is érintse, meg kellett hosszabbítani a Margit-szigetet észak felé. Erre a földfeltöltésre került azután az íves lehajtókanyar. A híd 1984-es bővítésekor szóba került ennek az elbontása, mert útjában lett volna az új sávoknak. Végül a tervezők lemondtak a szigeti villamosmegállóról, s inkább a már elkészült járdaszigetet számolták fel, pedig állítólag már a gyalogos aluljáró is megvolt hozzá.

1960-ban még nem rombolták le teljesen a régi, kisvárosi hangulatú Óbudát, melyből mára csak két, lakótelepekkel ölelt zárvány maradt. A hídnak ez a rövid szakasza még az eredeti, 1929-es tervek szerinti szélességben készült el, s messze megelőzve korát, kerékpárút is volt rajta. Igaz, megvalósult formájában teljesen használhatatlan volt, hiszen a hídnak csak egy rövid szakaszán volt meg.