Lomtalanításon fotókra vadászni valójában szinte reménytelen vállalkozás. Kukázó sorstársaink pontosan tudják, hogy a papírképek, albumok jó eséllyel eladhatóak, így az utóbbi években mi is inkább vásárolni szoktunk. Gyorsba', ha lehet, olcsón. Saját találatra egyetlen esélyünk maradt: a negatív film. Negatívokat ugyanis nem nagyon szed föl más, a filmek szinte eladhatatlanok, de minimum értelmezhetetlenek. Hisz nem tudni, mi van rajtuk. Egy részük eleve ezért kerül ki a lomtalanításra. Az örökösöknek fogalmuk nincs, hogy mikor, hol és miért készültek a fotók. Valószínűleg ez történhetett a Vaskapu utcában is, ahol történetünk tárgya, a több mint ezer, szanaszét szórt és csúnyán megázott síkfilm és pár tucat tekercs hevert. 

Az rögtön látható volt, hogy egy jelentősebb amatőrfotós-hagyatékról van szó, bár a teljes nagyságrend sosem fog kiderülni. A filmek már órák óta ázhattak a flaszteren, és többen is széttúrták a kupacot előttünk. Amit lehet, összegyűjtöttünk egy fekete kukászsákba, és igyekeztünk gyorsan hazaérni vele. Az elázott, összeragadt negatívokat fontos gyorsan kiáztatni és leszárítani, hogy az emulzió ne sérüljön nagyon. A kádban áztatás és szárítás közben már kezdett kirajzolódni a szerző személye és stílusa. A válogatás és gyors szkennelés azonban megdöbbentő eredményt hozott. A több száz kép között pár tucat igazán jelentős is akad. Egy pesti polgár fotós naplójának részletei a harmincas évek végétől. Séták a belvárosban és a Lánchídon, kicsit Escher Károly fotóit, kicsit Jávor Pál filmjeit idéző felvételekkel. De helyenként Rodcsenkót és az avantgárd fotózást követő képkivágásokkal, fény-árnyék játékokkal, felülnézeti képekkel. Rendőr a Híradó mozi előtt, nagyvárosi forgalom, kevés műemlék, sok jelen idejű utcakép a legjobb formájában lévő Budapestről. Pont amire vágytunk!