„A bolt kiürítésekor találtam rá a képekre, és mentettem, ami megmenthető volt” – mondta Glázer Attila. A két fiókból közel hétszáz negatív került elő, olyan felvételek, amelyekhez mintegy harminc-negyven éve nem nyúlt, nem nyúlhatott senki. „Pormacskák közt bújtak meg a képek, évtizedeket várva arra, hogy megtaláljam őket” – mondta Glázer, aki miután felmérte a képek értékességét, rendszerezni, illetve tematizálni kezdte azokat, hogy aztán rajtuk keresztül mutathassa be a családja történetét.
El kellett döntenem hogyan mutatom be nagyapám 20. századát. Hangsúlyozva zsidó származását, és azt, hogyan hurcolták meg a háború alatt? Kövér betűkkel kiemelve, hogyan bánt el vele a kommunizmus? Teszik ezt ma mások, éppen elegen. Büszkén vagy vádlón, okosan vagy ostobán. Néztem a képen a szempárokat, meséltek, elmondták, mi is lehetett fontos akkor, mikor a kép készült.
Az unoka végül úgy döntött, hogy a család nőtagjaira fókuszálva mutatja be a nagyapja történetét: elvált szülők gyermekeként Szűcs Ervin életében fontos szerepet töltött be az édesanyja, már kamaszként megismerte későbbi feleségét, akitől csak a halál tudta elválasztani, és akitől két lánya született, majd a legelső unokája is lány lett.
De a nagyapa képein nemcsak az ő élete rajzolódik ki, hanem egyben a 20. század történelme is: többször vitték munkaszolgálatra, a legutolsóból csak úgy menekült meg, hogy a leprások közé feküdt egy kórteremben. A szétlőtt Krisztinavárost a budai Várból fényképezte, titokban ‘56-os képeket (nem a sajátjait) hívott elő külföldieknek, az államosításkor pedig elvették tőle az üzletét.
Cikkünkben Szűcs Ervin (1915–2002) képeiből, illetve unokája, Glázer Attila hozzájuk tartozó képmagyarázataiból válogattunk.
Együtt a csapat. Stranddivat a harmincas évek Magyarországában. (Fotó:
Glázer Attila / FORTEPAN)
Szűcs Ervin, a nagyapa. „Akkor nem volt kérdés, hogy egy zsidó ember is a társadalom oszlopos tagja" – kommentálta a képet Glázer Attila. Később aztán hozzáteszi: „Magyarországért harcolt magyar emberként, hogy később zsidóként hurcolják el munkaszolgálatra. Fair enough.” (Fotó:
Glázer Attila / FORTEPAN)
Szűcs Ervin édesanyja, Szücs Jenőné (született Ernyei Jolán, 1882–1971). A nagyapa elvált szülők gyermeke volt, erős szálak fűzték az asszonyhoz. (Fotó:
Glázer Attila / FORTEPAN)
Ilyen volt egy házibuli 1938-ban, még a második világháború kitörése előtt. (Fotó:
Glázer Attila / FORTEPAN)
Így látta szerelmét, későbbi feleségét Szűcs Ervin a harmincas években. (Fotó:
Glázer Attila / FORTEPAN)
Szűcs Ervin és Pollák Erzsébet tizenéves koruktól fogva ismerték egymást, majd 1942-ben, a háború alatt házasodtak össze. (Fotó:
Glázer Attila / FORTEPAN)
„Anno Martin Munkácsi (szül. Munkácsi Márton 1896–1963) készített hasonlóan spontán, friss képeket neves divatmagazinok számára, igaz, ő ezt akkoriban Németországban és Amerikában tette. Nagyapámnak pedig valószínűleg fogalma sem volt arról, mi került ki a kezei közül. Töprengeni pedig felesleges is már, miért lett híres az, aki elment, s miért maradt szürke eminenciás abból, aki itt maradt... Igaz, ma sincs ez másként.” (Glázer Attila) (Fotó:
Glázer Attila / FORTEPAN)
„Városrendezési program náci/bolsevik módra. A szétlőtt Krisztinaváros a budai Várból fényképezve.” (Glázer Attila) (Fotó:
Glázer Attila / FORTEPAN)
„Idegen tollak. Akkor is divat volt az autó mellé állva fényképezkedni. Nagyapámnak sosem volt autója. Azt mondta: mindenhová el lehet jutni tömegközlekedéssel, akkor meg minek?” (Glázer Attila) (Fotó:
Glázer Attila / FORTEPAN)
Anya és lánya (Erzsébet és Györgyi) egy családi pikniken, már a háború megpróbáltatásai után. (Fotó:
Glázer Attila / FORTEPAN)
Glázer édesanyja, Szűcs Györgyi a felszabadulás napjaiban fogant, majd 1946 februárjában született meg. A szülni készülő asszonyt az amerikai nagykövetség autójával vitték kórházba. „Nem flancból, csak épp nem volt elég mentőautó a városban” – fűzte hozzá a történethez Glázer Attila. (Fotó:
Glázer Attila / FORTEPAN)
Újabb pillanatkép a negyvenes évekből (Fotó:
Glázer Attila / FORTEPAN)
Portré az ötvenes évekből. „Ahogy hallottam, legalább olyan esztelen évtized volt, mint az előző. Mégis kerestem a szépet, a lágyat, a filmbe illőt, vagy éppen a groteszket. Azokat a pillanatokat, amelyek segítenek elhinni, akkor is lehet boldogan élni, amikor úgy tűnik, semmiért sem érdemes küzdeni. Hat évtizeddel később, ma, ugyanitt élve, ugyanezt gondolom” – fogalmazott Glázer arról az időszakról, amelyben nagyszüleit megfosztották az üzlettől. (Fotó:
Glázer Attila / FORTEPAN)
Szűcs Ervin kisebbik lánya hat évvel nővére születése után, 1952-ben jött világra. (Fotó:
Glázer Attila / FORTEPAN)
Glázer a hatvanas évekről: „Valahogy olyan szürkének írták le nekem, mint a Táncdalfesztivál felvételei a televízióban. Beatles helyett Illés, Cola helyett Bambi, limuzinok helyett Volga. Vagyis nem helyett, mert választás nem volt, úgy tudom. Van persze mosoly a képeken. Ha nem is sok. Elmondások alapján pont annyi, amennyit a kor megérdemelt vagy a szájra biggyesztett.” (Fotó:
Glázer Attila / FORTEPAN)
Az összeszokott, immár idősödő házaspár a hatvanas években. „Ami elképesztő volt nekem ezeken a képeken: a ruhák. Hol a békebeli idők sejlettek fel, hol a szomorú kommunista valóság elcseszett stílustalansága” – kommentálta a kor öltözködését Glázer. (Fotó:
Glázer Attila / FORTEPAN)
Pollák Erzsébet élete végéig a férjével maradt, és több évtizeden keresztül dolgoztak együtt az üzletben. Az asszony 1981-ben hunyt el, 64 évet élt. (Fotó:
Glázer Attila / FORTEPAN)
Újabb autós pózolás, ezúttal a hetvenes évekből, és immár nem idegen tollakkal ékeskedve, hanem a család első kocsijával. „Innen már nekem is vannak emlékeim. Szűkösen ugyan, de a Škoda például megvan. És a testvérem is megvolt már.” (Fotó:
Glázer Attila / FORTEPAN)
Az első unoka, 1969-ben érkezett. Szűcs Ervin 54 éves volt ekkor. Öt évvel később, 1974-ben megszületett, a második unoka, egy évre rá következett Glázer Attila, 1976-ban pedig a harmadik unoka is világra jött. (Fotó:
Glázer Attila / FORTEPAN)
„Egy évig tényleg igaz volt, hogy egyszerre jelen van négy generáció nő egy családban. Azóta ötödik is van. Felsorolni az egész családfát felesleges, nem erről szólt ez a történet. Hanem a két fiókról, a hétszáz fotóról. Egy szerelemről, egy párról, akik tizenéves koruktól a halálig együtt maradtak. Talán átlagos 20. századi történet. Talán mégis inkább kuriózum, sok képpel illusztrálva. Nekem a második.” (Fotó:
Glázer Attila / FORTEPAN)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
