A Fortepan online képarchívumban található egy névtelen, 14 fényképből álló sorozat Kolozsvárról, melynek főszereplője „a” sétáló ember. A kis méretű papírképek 1902 körül készülhettek Kolozsvár utcáin, rajta sietés közben homályosan látszó, elsuhanó emberek. A képek kompozíciójából sejthetjük, hogy a fotós szándéka nem a város utcáinak, házsorainak megörökítése lehetett, hanem a járókelő embereké. A képmező előterét egész alakos portrék töltik ki, miközben a pontos helyszínre a háttérbe belógó feliratok, épületrészletek alapján következtethetünk. A képek témája forradalminak tűnik, mintha előrevetítené a napjainkban is divatos  street photography -t, mégis az elmosódó alakok a stúdióportrék fényképezésére alkalmas, nehézkesen mozdítható fényképtechnikára hívják fel a figyelmet, amely hosszú expozíciós időt és merev pózolást kívánt meg. A fotós nem portrét akart készíteni az emberekről, hanem végigmustrálta őket, akárcsak a polgári flâneur (tekergő, kószáló), akiről Susan Sontag így írt: „a fényképész a magányos járókelő fölfegyverzett változata, aki földeríti, becserkészi, végigcirkálja a város poklát, ténfergő leselkedő, aki az érzéki szélsőségek színterét fedezi föl a városban.” A „szemlélődés örömeinek ismerője” a nagyvárosi sétálás részévé tette a fényképezést is.

Ez a nagyon korai utcafotó-sorozat azért is érdekes, mert a képeslapok aranykorában készült, amelyeken a város egyfajta tiszteletre méltó műemlékként jelent meg. Kolozsvár látványa itt mégsem az épületek, utcák vonalaiból, panorámáiból áll össze, hanem a sétáló, nyüzsgő emberek teszik ki azt. Mondhatni, a sétálók a képeken eggyé válnak a várossal.

Ki lehetett az a fotós, aki kivitte a műteremből a fényképezőgépet az utcára, és fittyet hányt a képeslapvárosra? Nem tudhatjuk már, hogy a fotográfus kolozsvári volt-e vagy sem. De azt igen, hogy Kolozsváron a műtermi fotózás alternatívája a 19. század végén bukkant fel. Erről dr. Éjszaky Ödön számol be az Erdély hasábjain 1933-ban: „1890. évben, mikor fényképezni kezdtem, már volt két amatőr Kolozsvárt. Éspedig Bodor László vizsgálóbíró és Kováts Kálmán, a ma is fennálló Kováts P. Fiai fotócég akkori társtulajdonosa. Szakfényképész, illetve műterem ezekben az időkben is több működött. Ilyenek voltak: Veress Ferenc, Marselek Ferenc, Dunky Fivérek, Császár és Meinhardt.” Az 1932-ben létesülő Tessar Teke Társaság már 53 tagot számlált a negyven évvel korábbi három kószáló amatőrhöz képest. A 45 évig hobbifényképeszkedő Éjszaky Ödön fotós jelszavát mintha az alábbi képsorozatról írták volna: “annak, aki fényképez, többet nyújt az élet.”

Blos-Jáni Melinda a média tanszék oktatója a Sapientia EMTE kolozsvári karán. Erdélyi privát filmekről írta doktori dolgozatát, jelenleg az Erdélyi Audiovizuális Archívum nevű projekten belül folytatja kutatásait.