Ahogy a mondás tartja: alkalom szüli a fotballt
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!További Fortepan cikkek
– Ugye, elvtársak, ahogy a népi bölcsesség is mondja, nem mind arany, ami fémlik, de a sport erő, egészség, és a futás sem szégyen, ha hasznos. (Taps.) Itt, ebben az imperilizmus lángjaitól ölelt gyáva népnek nincs hazájában fel kell készülnünk arra, hogy rossz pénz nem boldogít, csak jó, ha van miből elvenni. Ööö, elveszni.Az MSZMP Dél-Buda–Észak-Pesti Munkahelyi Alapszervezeti Függetlenített Pártbizottsági Titkárainak negyedéves tanácsülésére bizonytalan csend telepedett. Mindenki érezte, hogy Sinkófa elvtárs valamire ki akar lyukadni, de senki nem tudta, hogy mire. De hamarosan kiderült, mire. – Tudjuk, hogy az imperilisták megpróbálják meghódítani a világot, terveket kohászolnak arra, hogyan gyűrjék maguk alá a szabad világot. – Kovácsolnak – szólt közbe egy halk hang. – Kovácsol, kohászol, egykutya ura a fakó, hát nem? Hát mit kovácsolna, ha nem kohászolnánk? Egy pillanatnyi csönd után folytatta a szónok. – De emlékszünk arra is elvtársak, hogy a leggazabb imperilistát is meg tudjuk ragadni ott, ahol neki a legjobban fáj. A magyar nemzet..., ööö, a magyar nép..., igen, és főleg a dolgozó munkás-parasztság, emlékezhetünk, ott is csapást tudott mérni rájuk, ahol senki nem várta: a fotballban. Gondoljunk csak a dicsőséges londoni hatháromra! – Futball, Sinkófa elvtárs – szóltak neki ismét. – Persze, persze, hiszen futni kell, sőt, az az igazi, ha a labda fut, ami ugye keletnémetül is úgy van, hogy ball. Szóval fusson az a ball, elvtársak, sőt, a jobb is, mármint nem a klerikális elhajlók, azok legfeljebb csak a történelmi igazságszolgáltatás elől, hanem a lábak és a labdák. Azt indítványozom tehát, elvtársak, hogy kerüljön elfogadásra egy dél-buda–észak-pesti körzeti grundépítési program, ahogy a szocializmus alapjait, építsünk úgy fotballpályát is, ahogy a költő elvtárs mondta, százat, ezeret. Kispályát, nagypályát, füveset, salakosat – minden gyeptégla tégla az imperilizmus koporsójában is. A képek egy tekercs talált filmről származnak, keletkezésük időpontjáról, körülményeiről, a fotós személyéről, a képeken szereplőkről sem tudunk semmit. Ha felismeri magát vagy bárkit, ha tud valamit az eseményről, írjon nekünk bátran! Az alábbi és fenti cselekmény tehát kitalált történeten alapul. A történet szereplői kitalált alakok, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve.
Hogy Sinkófa elvtárs szavainak hatására-e, vagy sem, de a Fehérvári úton, egy zsebkendőnyi kis foghíjtelken is lázas sportpályaépítési program indult. „Ha a haldokó imperilizmus nem könnyít rajtunk, majd könnyítünk mi magunkon!” – adta ki a direktívát a párt ifjúmunkás alapszervezete (a jelszóért felelős ifjúmunkás elvtárs a szóbeszéd szerint nem sokkal később önkritikát gyakorolt, lemondott, majd St. Pauliba disszidált). A kezdeményezésnek azonban hatalmas sikere volt, már csak azért is, mert sokan megkönnyebbültek, hogy nem kell gyeptéglajegyet venni vagy önkéntes kapufakölcsönnel beszállni a nagy népi stadionépítési programba, és a nem is létező adójukból sem erre költik az állam pénzét. Fotónkon a kerületi és fővárosi illetékesek épp megtekintik az átadás előtt álló sportlétesítményt, mielőtt elkortyolnának egy-egy pohárkából a munkásosztály képviseleti úton fogyasztott italából, a príma import konyakból. (Fotó:
Fortepan / FORTEPAN)
– Elvtársak, ahogy a mondás is tartja, alkalom szüli a fotballt – köszöntötte a megjelenteket Sinkófa Győző. Az ünnepélyen nem volt előírt kötelező ruházat, részben azért, mert az átadást két nappal előre kellett hozni, mivel Sinkófa elvtársat váratlanul Moszkvába szólította a sors, sőt, a Párt (akkor még nem lehetett tudni, hogy több mint öt évre, hát igen, szeszélyes évek voltak ezek). Így egyszerű, kötetlen ünnepséget rendeztek, a gyár dolgozói bátran éltek a későbbi kapitalista restauráció során önkényesen korlátozott szabad dohányzás és cikiséglistára tett zokni-papucs viselés lehetőségével. (Fotó:
Fortepan / FORTEPAN)
– Ahogy szétnézek itt, ezen a faltól falig, sőt, kapufától kapufáig terjedő kis telken, mondhatnám, bámulok, mint borjú az új kapufára, eltölti a szívem az internacionalista büszkeség, hogy a dolgozó ember, ha a karja és a szíve is a helyén van, minden nappal közelebb kerül az álmai megvalósításához. Úgy állnak itt a dolgozó elvtársak felsorakozva, mint dicsőséges sorfal egy szabadrúgás előtt, aminél gyönyörűbb szimbóleuma nem is lehet a mai napnak. Csak Kádár elvtársat tudom idézni, miszerint kis pénz, kis krumplileves, nagy szív, nagy sikerek. (Fotó:
Fortepan / FORTEPAN)
Az ünnepi szalag átvágását kisebb kellemetlen közjáték előzte meg, ugyanis a nemzeti színek mellé nem került ki az internacionalizmus vörös csíkja. Később kiderült, hogy a hibáért felelős titkárnő anyja egy malomtulajdonos kulák szeretője volt. A szalagvágás ezután gördülékeny mederben zajlott, egész addig, amíg az egyik kis darabból egy túl lelkes ifimunkás kokárdát nem csinált. Vele később néhány önkéntes és hivatásos rendőr elbeszélgetett a szabad világ építésének nehézségeiről. (Fotó:
Fortepan / FORTEPAN)
„Ha már pályánk van, csak legyen már csapatunk is” – csapott egymás homlokára néhány nappal az avatás előtt a közeli lakótömb közös képviselője és a gyár szakszervezeti bizalmija. Hamar megállapodtak abban, hogy gólban az igazság, a közös képviselő felesége, süldő korú lánygyermekei és anyósa társadalmi munkában karban fehér csíkos mezt varrtak, míg a fia („az a kurva kölyök, egy percig nem figyelek rá, és már a baj van vele”) a tűzfalra festette kedvenc csapatának nevét. Bár a mezzel nem volt mindenki elégedett („kértem rá Albert Flóri nevét”), a szakszervezeti bizalmi Sinkófát idézve elintézte azzal, hogy akinek nem meze, ne vegye magára. (Fotó:
Fortepan / FORTEPAN)
A kezdőrúgást szép számú közönség figyelte odaadóan. Ekkor még senki nem sejthette, hogy néhány évtized múlva új keletű NB I.-es csapatok küzdenek majd azért, hogy hasonló tömegek bukkanjanak fel a lelátóikon. (Fotó:
Fortepan / FORTEPAN)
A mérkőzésnek nemcsak a pályaavatás miatt volt sporttörténelmi jelentősége. A helyszínre, bár ekkor még senki nem tudott erről sem, belógott egy szombathelyi általános iskola osztálykirándulásán részt vevő kisfiú. Gabika, akit már majdnem rendőrséggel kerestettek, amikor visszatért a csoporthoz, hazafelé az Ikarus zaját túlharsogva mesélte el mindenkinek, hogy ő márpedig futballkapus lesz, mert „olyan fasza mackógatyája senkinek nincs a világon, mint a futballkapusoknak”. (Fotó:
Fortepan / FORTEPAN)
„Srácok és lányok, legyetek szi, egy percre mindenki tegye le a munkaeszközöket, gyertek, sőt, toluljatok ki a sporteseményt megtekinteni. Fontos lenne az elvtársak számára, hogy lássák a spontán lelkesedést. Lányok, lányok, ott fenn a lépcsőn, mindjárt kattintunk még egyet, addig szíveskedjetek nem kifelé nézelődni a képből, vegyetek példát a kedves rendőr elvtársról, aki most is fürkésző tekintettel keresi a potenciális rendbontókat, legyenek azok futballhuligánok vagy hosszú hajú fiatalok.” (Fotó:
Fortepan / FORTEPAN)
A barátságos mérkőzés minden megjelent megelégedésére jó hangulatban telt. A szurkolók közül többen nehezményezték, hogy csak az FTC neve került fel a tűzfalra, miközben a Vasas vagy a Dózsa is méltó lett volna rá. A minden igényt kielégítő pályán futballozókat persze ez nem zavarta, ahogy a dunaújvárosi acélgyártásnak a korban legmagasabb minőségű termékeit képviselő drótkerítés sem. Azt a kissrácot senki nem vette észre, aki a kerítés mellett fel-alá rohangálva azt ismételgette, hogy „kerítést és focilabdát, megvédem én Európát, kerítés és focilabda, megvédelek, Európa”. (Fotó:
Fortepan / FORTEPAN)
A barátságos meccsen jó hangulatban peregtek a percek. A legnagyobb érdeklődéssel mindenki a tmk-s Kocsis „Tibusz” Tibor mozdulatait figyelte, amikor hozzá került a labda, szinte elnémult az alkalmi közönség. Nem csoda: a gyárban mindenki tudta, hogy Tibusz egészen ifista koráig a Csepelben játszott, ígéretes játékos volt a balfedezet posztján. Ő lehetett volna az új Zakariás, mondogatták róla, ha egészségügyi okok miatt abba nem kell hagynia (csak annyit mondott, hogy látásproblémái voltak, de jól értesültek tudni vélték, hogy elcsábította az edző feleségét és/vagy tinikorú lányát, aki kilátásba helyezte, hogy kinyomja a szemét, ha még egyszer meglátja a pálya körül). Ezen a kispályás meccsen Tibusz szinte szárnyalt, a közönség a vállán hozta le a pályáról, egyenesen a szomszéd sarkon lévő Fröccsentő kocsmáig. Másnap azonban hirtelen kilépett a vállalattól, a jól értesültek szerint azzal összefüggésben, hogy előző este utoljára a Sinkófánéval lehetett látni a kocsma mögötti bokrokban, míg utóbbi férje egy sör és egy kevert mellett azokról az időkről nosztalgiázott, amikor „még úgy mentek a dolgok, hogy az ígéret szép szó, de ha tele van vele a padlás, akkor azt lesöpörjük”. (Fotó:
Fortepan / FORTEPAN)
– Srácok, figyeljetek, de ne rám, hanem a kamerába, csapatfotó lesz, szóval figyelem! A francba, mondtam, hogy ne rám, hát hogy kerülünk így be a Labdarúgás magazinba? (Fotó:
Fortepan / FORTEPAN)
„A magyar fotball erős, még egy ilyen barátságos meccs kapcsán is elmondhatjuk: tömegek állnak mögötte” – nézegette Sinkófa elvtárs pár nappal később a kész fotókat, amiket a veje vitt be a munkahelyére. „Hanem, fiam, ha már ez a focipályaprogram ilyen szépen elindult, kezdhetnénk valamit a közvilágítással is, nem?” (Fotó:
Fortepan / FORTEPAN)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
