Arcok a telepről
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
„A fényképeknek árt az újságpapír, a fény és az árnyék elolvad az apró pontokon, de reméljük, azért magukra ismertek” – írta Urbán Tamás fotói mellé Tamás Ervin a Pest Megyei Hírlapban, amikor 1970-ben fotóriport-sorozatot készítettek a nemrég alapított szentendrei új művésztelepről. Tizenkét nap alatt ugyanennyi házat kerestek fel, hogy a lakókat faggassák, ablakba, néha tükörbe állítsák. Szobrászok, festők, keramikusok, grafikusok. Fiatalok, nagy öregek. Elkötelezettek és útkeresők. Volt, aki segédmunkásból lett festő, volt, aki téeszelnökség helyett.
Kóka Ferenc két-három foltból indult. „Alakzatokat szuggerálnak belém. Nem tudom, a foltokból mi lesz”– mondta a festő, akinek kedvenc témája eleinte a hajógyár volt. De a csömör után jött Párizs, ecset helyett festékcsorgatás. A hazai kritikusok a hatvanas években nem értékelték Bernáth Aurél egykori tanítványát, a franciák viszont a „színek költőjének” nevezték. (Fotó:
Urbán Tamás / FORTEPAN)
A görög születésű Papachristos Andreas tizenegy évesen került Magyarországra, miután partizánként harcoló apja meghalt a polgárháborúban. A főiskolán szobrászatot tanult, Mikus Sándor volt a mestere. Műterme falát csomagolópapírra vetett életnagyságú női aktok, portrék borították. A hatvanas-hetvenes években főként kőszobrokat, a klasszikus görög szobrászat által ihletett stilizált figurákat, portrékat készített. (Fotó:
Urbán Tamás / FORTEPAN)
„Egy anyagtól sem tudok elszakadni”– az Iparművészeti Főiskola murális szakán végzett Bálint Ildikó festett, gobleinezett, kisplasztikákat, érmeket és grafikákat készített. Férjével, Lukoviczky Endrével a Demokratikus Ifjúsági Világszövetségnek (DIVSZ) készítettek politikai plakátokat, tisztességeset, mozgósítót, célratörőt. (Fotó:
Urbán Tamás / FORTEPAN)
![„Dunakeszin 1964-ben beléptem a pártba, hogy ne csak a szobraim harcoljanak”– mondta Rózsa Péter szobrászművész a fotózáskor. Az ember alkotta természet érdekelte, a gyárak, a házak, és a munkások. Többszöri próbálkozás után, 1955-ben vették fel a főiskolára. Tíz évvel volt idősebb évfolyamtársainál, de nemcsak ezért lógott ki. „Megtanultam a marxizmust, mégsem tudtam megfogalmazni magamnak, amit 56-ban láttam, csak fájt, hogy ledöntötték a mesterem alkotását. Mikor újra megkezdődött a tanítás, megszerveztem a főiskolán a KISZ-t. Egy dunaújvárosi kőművessrác és egy összetört zsidó gyerek állt mellettem […] Megköpdöstek minket.”](https://kep.index.hu/1/0/2009/20096/200962/20096236_d418f574a5e62aeee0070d4d41aa81bb_wm.jpg)
„Dunakeszin 1964-ben beléptem a pártba, hogy ne csak a szobraim harcoljanak”– mondta Rózsa Péter szobrászművész a fotózáskor. Az ember alkotta természet érdekelte, a gyárak, a házak és a munkások. Többszöri próbálkozás után, 1955-ben vették fel a főiskolára. Tíz évvel volt idősebb évfolyamtársainál, de nemcsak ezért lógott ki. „Megtanultam a marxizmust, mégsem tudtam megfogalmazni magamnak, amit 56-ban láttam, csak fájt, hogy ledöntötték a mesterem alkotását. Mikor újra megkezdődött a tanítás, megszerveztem a főiskolán a KISZ-t. Egy dunaújvárosi kőművessrác és egy összetört zsidó gyerek állt mellettem […] Megköpdöstek minket.” (Fotó:
Urbán Tamás / FORTEPAN)
Rózsa Péter műterme az új művésztelepen. Köztéri szobrai megtalálhatók Zalaegerszegtől Budapestig. (Fotó:
Urbán Tamás / FORTEPAN)
Pirk János festő, a szentendrei új művésztelep legidősebbje parasztgyerek volt. Hét év alatt, 1933-ban végezte el a Képzőművészeti Főiskolát: „Azért olyan sokáig, mert akkor nagyon nagy szegénység volt, s a nyomorúságtól mentett meg a menza és műterem.” Végül ösztöndíjjal Párizsba, Rómába is eljutott, és 1942-ben a nagybányai művésztelepre költözött. A háborúban tíz év munkája veszett oda, az ötvenes években a festés mellett napszámban kapált. (Fotó:
Urbán Tamás / FORTEPAN)
Gy. Molnár István festő és grafikus mögött a Princess Mangel mángorlóból átbarkácsolt nyomdagép, melyen grafikáit készítette. Furulyákat is faragott, szenvedélye volt a fafaragás, és saját munkái helyett fiai rajzait rakta műterme falára. (Fotó:
Urbán Tamás / FORTEPAN)
„Olyan tudott maradni, amilyen volt: egyszer sem vedlett”– mondta a fénykép után mintázott Veres Péterről a festőből lett szobrász, Rajki László. A főiskolán váltott: rájött, hogy anyaggal akar dolgozni és nem anyagra. Értékelése megosztotta az orosháziakat: „Otthon büszkék rám. De csak ha hallanak rólam, vagy a tévében látnak. Anyám sokszor a szememre hányja: Elnök lehetnél már a téeszben.” (Fotó:
Urbán Tamás / FORTEPAN)
Pirk János 1949 óta élt Szentendrén, és húsz évvel később kapott műtermet az új művésztelepen. Télen sokszor fáztak a festők, nagykabátban dolgoztak. „A szobrászoknak könnyű, ők kimelegednek a kővel birkózva”– mondta a földet, a napot, a vető embert szívesen témául választó és a Pannónia-telepen a szabolcsi szülőföldet kereső Pirk. (Fotó:
Urbán Tamás / FORTEPAN)
„Világéletemben barkácsoló ember voltam és rájöttem, mást is lehet csinálni, mint a hagyományos táblaképfestést.” Valóban, Kocsis Imre akkoriban fa alapra applikált fára festett. Műveit a pop-festészethez sorolta, bár „annál tisztábbak és nem pusztító jellegűek”. Mielőtt felvették a főiskola festő szakára, öt évig vezette az angyalföldi József Attila Művelődési Ház kerámiaszakkörét. Itt ismerkedett meg a plakátokat, könyvborítókat tervező feleségével, Kisfalusi Mártával. (Fotó:
Urbán Tamás / FORTEPAN)
![„Magamra nézve egyet tartok fontosnak: szeretem a szépet. [...] Művelem is. A rút szépségen kívül mindent. Nem hiszek a kibelezett szépségekben. Főzni alig-alig tudok, de teríteni nagyon szeretek”– vallott önmagáról Jávor Piroska. A grafikával, festészettel és zománcégetéssel foglalkozó Jávort harmadszorra vették fel a Képzőművészeti Főiskolára, közben gyári segédmunkásként is dolgozott. 1969-ben férjével, Asszonyi Tamás szobrászművésszel költözött az új művésztelepre.](https://kep.index.hu/1/0/2009/20096/200962/20096234_a86bf9d26e819ee959b684f65fab7312_wm.jpg)
„Magamra nézve egyet tartok fontosnak: szeretem a szépet. [...] Művelem is. A rút szépségen kívül mindent. Nem hiszek a kibelezett szépségekben. Főzni alig-alig tudok, de teríteni nagyon szeretek”– vallott önmagáról Jávor Piroska. A grafikával, festészettel és zománcégetéssel foglalkozó Jávort harmadszorra vették fel a Képzőművészeti Főiskolára, közben gyári segédmunkásként is dolgozott. 1969-ben férjével, Asszonyi Tamás szobrászművésszel költözött az új művésztelepre. (Fotó:
Urbán Tamás / FORTEPAN)
Lukoviczky Endre a plakátok között, amelyek híressé tették őt, és ott voltak a helsinki ifjúsági világkongresszuson és párizsi tüntetők kezében. A hatvanas-hetvenes évek politikai mozgalmai hatással voltak Lukoviczkyre, úgy gondolta, nem lehet elzárkózni a politika elől annak, aki maradandót akar alkotni: „Ma mondani kell valamit.” (Fotó:
Urbán Tamás / FORTEPAN)
Asszonyi Tamás szobrászként végzett, népművelési előadó lett. Tanácsi asztalán születtek első érmei, fiókjában vésőket tartott akták helyett. „Rólam még nem lehet egyértelmű képzőművészeti tanulmányt írni. Vívódom mint ember, keresem az utam mint művész.” Kisplasztikákat, köztéri szobrokat és síremléket is készített. (Fotó:
Urbán Tamás / FORTEPAN)
Deim Pál festőművésznek már az ükapja is szentendrei volt. A Pest Megyei Hirlapnak készítetett anyag idején műcsarnokbeli kiállítására készült, fára festett képekkel, damilon függő fabábukkkal. Ez öndefinícióját is alakította: „Jól van, akkor festő vagyok, piktor. Tulajdonképpen mindegy, mit mondok, lényeg: milyen anyagokkal dolgozom. Eszerint asztalos is lehetnék.” (Fotó:
Urbán Tamás / FORTEPAN)
„Előbb tudtam kisplasztikát csinálni, mint palacsintát. De most már azt is tudok”– pózolt Ligeti Erika szobrász egyik műve mögött. (Fotó:
Urbán Tamás / FORTEPAN)
Köszönet Urbán Tamásnak a Pest Megyei Hírlapban megjelent cikksorozat rendelkezésre bocsátásáért.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
