A Magyar Rádió tíz évvel korábban, 1925. december elsején, szólalt meg először hivatalosan, este nyolckor avatóünnepséggel, majd hangversennyel indult az adás, amely során Demény Károly államtitkár három nyelven (magyarul, franciául és angolul) szólt a hallgatókhoz. “Megcsendül a magyar dal, a hangjegyek tömlöcéből diadalmasan száll a magasba a magyar zene, hogy helyet kérjen és kapjon az egész világ rádiószerkezetében. S mi magunk is kitárjuk lelkünket a felénk hullámzó kultúrhatások előtt. Nem ijedezünk és nem félünk. Nem állítunk légi rendőrt a gondolatok messzi vándorai elé, mert bízunk abban, hogy senki az emberi tudás e gyönyörű eredményét nem kívánja nemzete lelkének megrontására felhasználni” – fogalmazott médiaoptimistán dr. Vass József miniszterelnök-helyettes is az induláskor.
A magyar rádiózás hajnalán a műsorkezdés általában felolvasással kezdődött délután háromkor, majd öttől zenés műsor következett, kamarazene, héttől pedig hangverseny a stúdióból vagy közvetítés az Operaházból és a Zeneakadémiáról. A hívójel a Nagy Bercsényi Miklós című kuruc nóta kezdőmotívuma volt. Szalay Zoltán, a későbbi Magyar Sajtófotó Kiállítás megálmodója, 1954-ben, 23 évesen, lett fotóriporter, majd 1958-tól 1988-ig a Rádió és Televízió Újság szerződéses fotóriportere volt (közben főállásban a Főfotó riportosztályán, majd 1964-től a Tükörnél dolgozott), tehát három évtizeden át dokumentálta a rádió mindennapjait. A Magyar Rádió hetilapja csupán két évfolyamot élt meg Rádió Újság néven, majd miután 1957 augusztusában a Magyar Rádió nevét kormányrendelettel Magyar Rádió és Televízióra változtatták, a lapot is átkeresztelték, Rádió- és Televízióújság néven futott tovább.
Szalay így írt a három évtizeden át tartó munka kezdeteiről: “Megfelelek, szerződést kapok (havi 950 Ft), de továbbra is a Fővárosi Fotó riportosztályán dolgozom. Tanulok. Újságíró Iskola, állandó posztgraduális képzésem a Rádió pagodájában. A különböző asztaloknál tanulom meg a szakma elméletét, gyakorlatát. Nagyon nagy iskola.” Szalay Zoltán 1958-tól 1988-ig – egy pezsgő időszakban – dolgozott a lapnak, az itt töltött 30 év alatt pedig mintegy tízezer kockát fényképezett. Ezekből a felvételekből válogattunk.
Tükörszelfi. "Zoli nagyszerű ember volt. Sokkal élesebben látta és vette észre a dolgokat, amiket aztán a képein láthattunk viszont. Jó volt dolgozni vele, vagy akár csak úgy összefutni is" – mondta nemrég Koncz Zsuzsa az Indexnek Szalay Zoltánról. (Fotó:
Szalay Zoltán / FORTEPAN)
Szalay izgalmas időszakban kapcsolódott be a rádió életébe: 1958-ban fél év alatt 42 bemutató hangzott el a rádiószínház műsorában (ebből 11 eredeti hangjáték volt), a budapesti úszó és vízilabda Eb eseményeit nyolc külföldi ország közvetítette, először jelentek meg az ifjúsági műsorokban a játékvezető által vezetett vetélkedők, a magyar zene hónapja során pedig a közvetítéseket négy európai ország és egy amerikai adó is át akarta venni. (Fotó:
Szalay Zoltán / FORTEPAN)
Érdeklődők figyelik a Ki nyer ma? (Játék és muzsika tíz percben) című komolyzenei vetélkedő izgalmait az Astoria szálló étterme előtt. "Aki kérdez: Czigány György" – fújta az egész ország. (Fotó:
Szalay Zoltán / FORTEPAN)
A Szalay érkezését követő évben, 1959-ben, elindult a csaknem fél évszázadon át futó Szabó család, a Rádióiskola (öt tárgyból), egy órával nőtt a Petőfi műsorideje, a május elsejei felvonuláson pedig kipróbálták azt a készüléket, amellyel már mozgás közben is lehetett közvetíteni. Aztán 1960-ban – a fiatalok örömére – vasárnap délutánonként megszólalt a Táskarádió, a római olimpiáról pedig már napi két helyszíni közvetítést is lehetett hallani. (Fotó:
Szalay Zoltán / FORTEPAN)
Ránki Dezső a zongoránál, aki Kadosa Pál osztályában többek között Jandó Jenő és Kocsis Zoltán évfolyamtársa volt. Rados Ferenc is tanította. 18 évesen megnyerte a zwickaui nemzetközi Schumann-verseny első díját, ami beindította a nemzetközi karrierjét is. (Fotó:
Szalay Zoltán / FORTEPAN)
Szilágyi János hosszú ideig vezette a Senki többet? Harmadszor! című rádiós vetélkedőt, vagy ahogy akkoriban mondták: szellemi árverést. "Lényegében árverés formájú vetélkedő, melyen a játékosok a szerkesztőségtől kapott zsetonokkal licitálnak a feladatok megoldásának jogáért, jó megoldás esetén pedig elnyerik az adott témához kötött árverési tárgyat" – magyarázta el a műsor lényegét a Magyar Rádió Szórakoztató Osztálya. (Fotó:
Szalay Zoltán / FORTEPAN)
Márton András és az év elején elhunyt Tahi Tóth László. Mindketten ismert szinkronhangok voltak, Márton például Ugrifüles hangja volt A legkisebb ugrifülesben. (Fotó:
Szalay Zoltán / FORTEPAN)
Vámos László a Nemzeti Színház, az Operaház, a Madách Színház és az Operettszínház mellett rendszeresen rendezett a Magyar Televízióban és a Magyar Rádióban is. Több külföldi országba, többek között Franciaországba és az Egyesült Államokba, is hívták dolgozni. (Fotó:
Szalay Zoltán / FORTEPAN)
Haumann Péter és Kútvölgyi Erzsébet a stúdióban. (Fotó:
Szalay Zoltán / FORTEPAN)
A Magyar Rádióban 2003-ig működött a Gyerekstúdió, ahol 7 és 14 év közötti gyerekek tanulhattak rádiós színészetet. "A foglalkozások zömében hétköznap délután és szombat délelőtt zajlanak. Van itt beszédkészség-fejlesztés, angol nyelvoktatás, pantomim, néptánc, a legkülönbözőbb kézműves foglalkozások, művelődéstörténeti játékok" – számolt be a Gyerekstúdió munkájáról egy újságcikk a nyolcvanas években. (Fotó:
Szalay Zoltán / FORTEPAN)
Latinovits Zoltán egy iskolába járt Szalay Zoltánnal. “Nagyon érdekes volt a kapcsolatunk Zolival: hol imádtuk egymást, hol üvöltöztünk. Három végén égette a gyertyát, és számára csak az felelt meg, ha mindenki azon a fordulatszámon pörög és teljesít, amin ő is. Ez pedig szinte lehetetlen volt” – mesélte nekünk Szalay, amikor a nyolcvanadik születésnapja apropóján meglátogattuk az otthonában. (Fotó:
Szalay Zoltán / FORTEPAN)
Halász Judit és Fülöp Zsigmond munka közben. (Fotó:
Szalay Zoltán / FORTEPAN)
Kézdy György, a Szomszédok Virágh doktorja, egy gyerekszínész társaságában. "Előadóművészetéről el kell mondani, hogy a legjobb erényeket csillogtatja, a prózamondás legkifejezőbb eszközeit alkalmazza. Talán közhelynek tűnik, de körülötte valóban izzik a levegő" – cikkezett róla a Dolgozók Lapja 1972-ben. (Fotó:
Szalay Zoltán / FORTEPAN)
Hofi Géza talán legismertebb partnere Koós János volt. Nemcsak a kabaréban voltak felejthetetlenek, ők adták a Megalkuvó macskák hangjait is. A rajzfilmet Nepp József rendezte, a forgatókönyvet Hofi és Szenes Iván jegyezte, a zenét Malek Miklós szerezte. (Fotó:
Szalay Zoltán / FORTEPAN)
Csákányi László és Agárdy Gábor, vagyis a két krahácsi atyafi, nyomja a krahácsot a Rádiókabaré felvételén. "A jeleneteket ugyanaz a személy írta, aki Kádár János beszédeit. Ennek következtében előre lehetett tudni, mit fog elmondani az Öreg a következő héten a Csepeli Vasgyárban. Kádár egyszer meg is jegyezte: »Ha maguk engem megemlítenek a Krahácsban, az nagyobb reklám nekem, mint ha két órát beszélnék Csepelen«" – mondta Agárdy Gábor a Szabad Föld egyik interjújában. (Fotó:
Szalay Zoltán / FORTEPAN)
Sas József – a rádió- és tévékabarék állandó szereplője, az ember, aki nélkül nincs szilveszter. 1973-ban lett a Mikroszkóp Színpad színésze, majd 1985-ben az igazgatója. "Hidd el, akkor sem volt könnyű, a hatalom soha sem szerette, ha kinevetik" – mondta egy idei interjúban. Majd később hozzátette: "A mai hatalom nem kedveli a szókimondó humort, hiszen még a civil megszólalásokat is elfojtja, ha teheti." https://fuhu.hu/sas-jozsi-na-hagyjal-mar-beken/ (Fotó:
Szalay Zoltán / FORTEPAN)
A Rádió és Televízió Újságba készült, lényegében a Magyar Rádió mindennapjait dokumentáló képeket Szalay Zoltán özvegyétől, László Ágnestől kapta kölcsön a Fortepan, ahová az ősszel kerülnek majd fel a fotók. A képek egy része az 1995-ben megjelent, 70 éves a Magyar Rádió című albumban is megjelent. “Nagy és tartós szerelem volt” – írta Szalay Zoltán a Magyar Rádiónál töltött harminc évéről. (Fotó:
Szalay Zoltán / FORTEPAN)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!