Ezek a képek nem hagyhatják el az intézet falait

További Fortepan cikkek

Aszódi Javítóintézet, 1975. Urbán Tamás fotóriportert mindig a társadalmi probémák és annak színterei érdekelték: a börtönök, gyilkosságok és balesetek helyszínei, de készített anyagot az abortuszról, kábítószeres fiatalokról, mentősökről. És ő fotózott először javítóintézetben. Miközben az Ifjúsági Magazinnál dolgozott, 1972-ben elkezdte a MÚOSZ Újságíró Iskola fotóriporteri szakát, és vizsgamunkájának az aszódi intézet életét választotta. A magazin segítségével minden engedélyt megszerezve a következő hónapokban hetente többször járt ki a település dombon álló, múlt századi téglaépületeinek valamelyikébe. Az intézetis fiúkról készített anyagából 1975-ben csináltak egy kiállítást a helyszínen, végül felsőbb utasításra a fotók a következő negyven évben nem hagyhatták el az intézet falait. Urbán Tamás szintén fotográfus fiával, Urbán Ádámmal csak nemrégiben ment vissza Aszódra megkeresni a hetvenes években készült képeket, most pedig kiállítás nyílik belőle.

"Aszód, azzal együtt, hogy nem börtön volt, nagyon zárt világnak számított. A fiúkra jellemző volt a nehezen nevelhetőség. Az intézetben az élet nem volt könnyű, a nevelők részéről volt szigor, a neveltek részéről pedig vagányság, meg minden, amit el lehet képzelni", mondja Urbán. Fekete-fehér negatívra fényképezett, de nem csak fotókat csinált. Beszélgetett az intézetis gyerekekkel, néha még szívességeket is tett nekik, meghallgatta bajaikat, ők pedig cserébe leveleket írtak vagy rajzoltak neki valamit.

Több hónapnyi fotózás után 1975 decemberében volt a kiállítás megnyitója az intézetben, amit egyik tanára, Keleti Éva fotográfus és László József, az Oktatási Minisztérium Gyermekvédelmi Osztályának vezetője nyitott meg. Urbán egy hosszú folyosón akasztotta ki a képeket, ahogy mondja, "életem első komolyabb kiállítása volt. Beleadtam apait-anyait. Keleti felvetette, hogy a kiállítást Budapesten is be kellene mutatni. László elvtárs, a felettes szerv a minisztériumból azonnal szót kért, és közölte, hogy erről ne is álmodozzon senki, mert ezek a képek másnap lekerülnek a falról, és senki nem fogja többet látni. Abban az időben nem kellett egy főhatóság munkatársának ilyen kijelentését indokolni." Urbánt akkor ezzel annyira megbántották, hogy hosszú ideig nem csak az intézetet, de még Aszódot is messziről elkerülte.

Nemrégiben aztán újra elment az intézetbe, ekkor fedezte fel az egyik fotóját az igazgatói iroda titkárságának falán. Az intézetvezető elmondta neki, hogy a képekre a pincében, egy törött lábú zongora alatt leltek rá, és mivel értékesnek találtak, egy tanár restaurálta azokat, és több mint negyven évvel elkészítésük után kiállították őket az intézet házi múzeumában.

Fia, Urbán Ádám apja életművét kezdte feldolgozni, ekkor jött az ötlet, hogy együtt újra elmenjenek Aszódra. És ha már ott volt, ő is fotózott. Nem apja munkáját akarta utánozni, hanem megmutatni a különbséget az intézet akkori és mostani módszerei között. Urbán Ádám saját aszódi fotóiból holnap láthatnak egy összeállítást az Indexen.