Menő modern villakertek a világháború előtti Magyarországon
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!A Bauhaus 100. évfordulója kapcsán nagy divatja van most a harmincas-negyvenes években épült modernista házaknak. Ám az ezekhez tartozó, hasonló stílusban kialakított kertekről szinte alig tudunk valamit. Valódi kincs kerül tehát most a Fortepan birtokába az Ormos Imre Alapítvány jóvoltából: a huszadik század egyik legfontosabb magyar tájépítészének, Ormos Imrének a felvételei, melyeken családi házak, nyaralók, villák kertjei láthatók. Többségüket ő maga tervezte. A fotókról a tájkertész unokájával, Balogh Péterrel beszélgettünk, aki nagyapja örökségét viszi tovább. Nemcsak az alapítvánnyal, de tájépítészként és egyetemi oktatóként is.
Ormos Imre volt az első, aki a modernizmust becsempészte a magyar kertépítészetbe. Mestere, Rerrich Béla után már ő sem kertészként, hanem kertépítészként határozta meg magát. A századfordulón ugyanis még inkább gyűjteményes kerteket szerettek kialakítani a gazdagok, amelyekben megmutathatták, hogy hányféle különleges növényük van. Ők viszont már – hasonlóan az építészekhez – a tér formálására helyezték hangsúlyt, nem arra, hogy ritkaságokkal villogjanak. Persze ez a szakma is sokat változott az évtizedek alatt. Míg tanára leginkább építőanyagként tekintett a növényekre, Ormos már azokat helyezte a tervezés középpontjába.
Jellemző volt Ormos Imrére, hogy a házak közelében feszesebb, azoktól távolodva, egyre oldottabb szerkezettel dolgozott. Hasonló kettősség volt alkotásainál, hogy épített elemei általában szigorúan szerkesztettek voltak, a növényzetet viszont jellemzően lazábbra, olykor szinte festőire tervezte. Persze ez főleg ott volt jellemző, ahol elég nagy hely jutott a tervezésre. (Fotó:
Ormos Imre / Fortepan / Ormos Imre Alapítvány)
Mint ennél a balatonakarattyai nyaralónál, ahol nem csak tervezési stílusok, de művészeti korok is találkoznak. A medence és az egyedi tervezésű bútorok formája már a modernt idézi (ilyen stílusú ház is), a szobor és a váza még az eklektikát. (Fotó:
Ormos Imre / Fortepan / Ormos Imre Alapítvány)
A térhatárolónak telepített szőlőt alighanem a ház úrnője maga gondozza épp - haszonnövények a gazdag kertekben is helyt kaphattak. Tájépítészt a két világháború között is csak kevesen fogadtak saját kertjük megtervezésére. És persze egy ekkora kert fenntartása nem volt olcsó mulatság. (Fotó:
Ormos Imre / Fortepan / Ormos Imre Alapítvány)
Főleg, ha annyi növényt telepítettek bele, mint ennek a balatoni nyaralónak a kertjébe. A fotón a kor egyik legjellegzetesebb kerti eleme, a pergola látható, amibe villanyvilágítást is szereltek. A másik tipikus korjegy az ezüstfenyő. Ez nem maradhatott ki akkoriban egy kertből sem. (Fotó:
Ormos Imre / Fortepan / Ormos Imre Alapítvány)
Sándor Károly villája a Ménesi úton, amit magának tervezett. Érdekes, hogy a modern családi házakhoz gyakran oldottabb, tájképi hangulatokat párosítottak az építészek és kertészek, itt azonban egy kifejezetten feszes, architektonikus reprezentációs előkertet látunk, ami szinte a barokk kastélyok parkjait idézi. Ennek semmi más szerepe nincs, mint hogy felvezesse az épületet. Nincs szerves kapcsolat a házzal, a a szárazon rakott mészkőfalakkal készült teraszozás elemeli a bejáratot, csak egy nyílegyenes út vezet hozzá a gyepen keresztül. Ma már ezt valószínűleg másképp oldanák meg, kanyargósan, kialakítva intimebb pihenő, vagy akár játszó területeket. Itt is megjelennek az elmaradhatatlan ezüstfenyők, amelyek pont olyan szerepet játszottak, mint később a tuják. Kicsit idegenek a koncepciótól, könnyen lehet, hogy a tulajdonos maga ültette, vagy kérte őket a kerttervbe. (Fotó:
Ormos Imre / Fortepan / Ormos Imre Alapítvány)
Ez már teljesen Ormos stílusa Budán. Ő ugyanis azt vallotta, hogy „az út a kertben szükséges rossz”. Olyan természetelvű kerteket szeretett tervezni, amelyek a mai kor elveinek is megfelelnek, vagyis közel állnak a természethez. Fenntartásuk nem túl költséges és munkaigényes. Itt is többnyire őshonos fajokat látunk, olyan formába rendezve, ahogy akár egy erdő szegélyét is alkothatnák. (Fotó:
Ormos Imre / Fortepan / Ormos Imre Alapítvány)
Ugyanakkor tökéletesen meg vannak komponálva a terek. A padról pompás kilátás nyílik a díszmedencére, a kertre és a városra. A medence, a tipegőkövek és a terasz is ugyanolyan mészkőből készült, amely amúgy a környék természetes kőzete. (Fotó:
Ormos Imre / Fortepan / Ormos Imre Alapítvány)
A díszmedence a másik irányból. Érdemes megfigyelni az úgynevezett vízpartimitátor növényeket. Ezek látszólag a víz szélén nőnek, de valójában nem jutnak több nedvességhez, mint a medencétől távolabb ültetettek, csak külalakjukkal megidézik valódi vízparti társaikat. (Fotó:
Ormos Imre / Fortepan / Ormos Imre Alapítvány)
Zsindely Ferenc villája a történelembe is bevonult: a zsidóüldözések idején 72 embert rejtegettek itt. Különleges historizáló házról van szó, mely azért a modern jegyeit is magán viseli. Kertjében a kőből rakott támfalak átmenet nélkül folytatódnak az épület lábazatán. Balogh Péter szerint ma már kevés tervező merné bevállalni, hogy a vágott kő egyszer csak gyepfugás rakásban folytatódjon. Abban az időben jóval kevesebb anyaggal dolgoztak a tervezők és a kivitelezők, mint ma, viszont azokat jóval mélyebben ismerték. Nem katalógusból válogatták ki a építészeti elemeket, hanem műhelyben vagy a helyszínen saját maguk készítették el azokat. (Fotó:
Ormos Imre / Fortepan / Ormos Imre Alapítvány)
Még luxusingatlanoknál sem találkozunk manapság ilyen klassz, kőből faragott tömblépcsőkkel, mint ennél a Csalán utcai villánál. Ebben a korban még automatikusan ökologikusan terveztek. Ennek az egyik oka az volt, hogy a kertépítészetben használt elemeket nem a világpiacról szerezték be: helyi anyagokat, helyi növényeket alkalmaztak, a munkához pedig helyi kőfaragókat és asztalosokat fogadtak. (Fotó:
Ormos Imre / Fortepan / Ormos Imre Alapítvány)
Az előbb bemutatott lépcső a másik irányból. Dr. Lőwy Róbert nyaralója a Csalán utcában épült fel, egy ugrásra a Pasaréti tértől. Bár ma már benn van a városban, akkoriban nem csak a nevében volt nyaraló: a telefonkönyvben is két címe volt megadva, egy városi télre, és ez nyárra. (Fotó:
Ormos Imre / Fortepan / Ormos Imre Alapítvány)
Az ökologikus szemlélet a tereprendezésre is jellemző volt. Ma szinte észre se vesszük, hogy mennyi földet mozgatunk meg, és szállítunk összevissza a városban. A 21. században egyetlen tételsor ez a fuvarozás, de abban az időben még elképesztően drága volt. Helyben kellett megoldani a kitermelt föld felhasználását, illetve a szükséglet kielégítését. (Fotó:
Ormos Imre / Fortepan / Ormos Imre Alapítvány)
Bókay Árpád villájának egészen mediterrán hangulatú kertje van a Hankóczy Jenő utcában. Természetes, szárazon rakott kőfal, benne szárazságtűrő növények. Egyszerű, letisztult formáival, a kor dizájnbútoraival akár egy mai középület kertje is lehetne. (Fotó:
Ormos Imre / Fortepan / Ormos Imre Alapítvány)
Ebben a Fodor utcai kertben láthatjuk, hogy a modernizmus milyen szépen megfér az ősi technológiákkal. Az edényes növénykultúrák gyakorlatilag az ókor óta változatlanok. (Fotó:
Ormos Imre / Fortepan / Ormos Imre Alapítvány)
Egy belső kert a korai negyvenes évek Budapestjéről, de gyakorlatilag az elkövetkező évtizedekben bármikor készülhetett volna. Na persze nem Magyarországon, hanem mondjuk a hatvanas évek Bécsében. Nálunk akkoriban már nem nagyon épültek ennyire igényes belső udvarok. (Fotó:
Ormos Imre / Fortepan / Ormos Imre Alapítvány)
Szerencsére egyre többen tekintik értéknek a két világháború közti modern épületeket, és igyekeznek minél többet megőrizni eredeti megjelenésükből. Jó lenne, ha nem feledkeznénk el a kor kertkultúrájáról sem. Számos tipegőkő, kiszáradt medence, támfal emlékeztet a régi tervezők munkáira. Ideje lenne megsimerni és feleleveníteni az olyan tájépítészek terveit, mint amilyen Ormos Imre volt. (Fotó:
Ormos Imre / Fortepan / Ormos Imre Alapítvány)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
