Index Vakbarát Hírportál

A betiltott ingázók helyén Hruscsov mosolygott

A Tükör című hetilap botrányosan indult 1964-ben. Szalay Zoltán szociográfiai igényű, Budapest és Pusztaszabolcs között vonaton ingázó munkásokról készített fotósorozata öt oldalt kapott volna a lapban, de végül felsőbb utasításra nem jelenhetett meg. A helyére az első Tükör-számban Hruscsov portrécikke került.

„Akkoriban a próbaszámot be kellett mutatni az MSZMP KB agitációs és propaganda osztályán. A Tükör főszerkesztőjét elkísérte Szalay is. A sötét hangulatú anyagot döbbenten lapozgató KB titkár megkérdezte tőle: na és mi a megoldás a problémára? A változás, felelte Szalay”– mesélte a Fortepan-kiállításra készülve László Ágnes újságíró, Szalay Zoltán özvegye. A változásra évtizedeket, a fotók megjelenésére éveket kellett várni.

A később Táncsics Mihály-díjas és Pulitzer-emlékdíjas, a Magyar Sajtófotó Pályázatot és Kiállítást elindító, gyerekként még hajóskapitányságról álmodó Szalay a letiltott ingázó-képsorozat ötletét egyik újságíró kollégájától kapta, nagyjából egy hónapig követte a munkásvonat utasait a Budapest-Pusztaszabolcs vonalon.

A Fortepan-kiállításon látható képekről Czöndör Mihályné, a Pusztaszabolcsi Hagyományőrző Alapítvány munkatársa mesélt az Indexnek.

A Fortepan 110 ezer képéből 200 kiemelkedő fotót és 16, a képekhez tartozó történetet mutat be a Minden múlt a múltam című kiállítás. Néhány történetet az Indexen is olvashat a következő hetekben. Ha az összesre kíváncsi és a Fortepan saját történetét is szeretné megismerni, szeretettel várjuk 2019. augusztus 25-ig a Magyar Nemzeti Galériában.



Rovatok