A száztagú Budapesti Kórus és az Operaház négy énekese a Szegedi Filharmonikus Egyesület meghívására indult Szegedre, a nemrég visszaszerzett Délvidék központjába koncertezni. A cigarettázó nők között Sulyok Kálmán, a kórus titkára, a kártyavető nő Balázs Ibolya szoprán szólamvezető. A vonaton ott kellett volna ülnie a kórusalapító karnagynak, a Kodály-tanítvány Bárdos Lajosnak is, aki két évvel azelőtt egyesítette a Palestrina (ebben énekelt) és a Cecília Kórusokat (ennek karvezetője volt). Azonban Bárdos váratlan betegsége miatt Péter József ugrott be helyette a Kodály és Beethoven műveiből rendezett hangversenyen.

Lányok, fiatal nők itt (jobb oldalon Borsy Istvánné Boriska, szoprán), apjuk, bátyjuk, férjük, szerelmük az orosz fronton. A 2. magyar hadseregről alig szivárognak a hírek: „Muszka földre lassan jár a posta, [...] a halványzöldszín tábori levél”– búgta Karády. „Azok a kemény csapások, amelyeket a Don mentén honvédőink elviseltek, azok a nehéz szenvedések, amelyeket kiállottak és azok a példátlan teljesítmények, amelyeket kiverekedtek, arra kell, hogy ösztönözzenek bennünket, hogy a védekező fegyvert még keményebben markolva, töretlen lélekkel küzdjük végig a magyarságnak ezt a sorsdöntő küzdelmét”– nyilatkozta éppen a fellépés napján a magyar nemzetvédelmi propagandaminiszter.

1941-ben ezen a környéken esett az egyik első háborús bomba Magyarországra. Pár nappal azelőtt, hogy megkezdődött a Délvidék visszacsatolása, a jugoszláv légierő bombázói jelentek meg a légtérben, célpontjuk a szegedi vasútállomás és a vasúti híd volt. A légvédelem a támadó kötelék összes gépét megsemmisítette, szegedi halálos áldozat nem volt. A Délmagyarország akkori beszámolója szerint az állomásnak szánt bomba ugyan átszakította az épület mennyezetét, de nem robban fel: az állomásfőnök rugós díványain ide-oda pattogva végül egy párnán kötött ki, az utászok pedig ártalmatlanították.

A vár ma a szegedi Móra Ferenc Múzeumhoz tartozik, kiállítótér és kőtár található a jelenleg felújítás alatt álló épületben. A századfordulón halászcsárda, 1943-ban a felirat szerint Szeged sz. kir. város Hivatalnokainak Egyesülete működött itt. Hogy vajon hová került a koszorú, nem tudhatjuk, de talán Dankó Pista közelben álló szobrára, amely 1912 óta áll a cigányzenész szülővárosában. Szeged a Trianon utáni Magyarország kultikus helye lett, 1919-ben innen indult egy gondolat és Horthy Miklós is. A harmincas évekre Klebelsberg csinált belőle kultúrvárost, amely Bácska visszacsatolásával újabb feladatokat kapott: a Délvidék kultúrcentruma lett.

A fotókat nézve nehéz elképzelni, hogy háború van, hogy egy éve bevezették a jegyrendszert, az élelmiszert fejadagokban mérik. Az újságokban új rovat van, a „háborús konyha”, mellette a színház- és moziműsor, koncertek, hangversenyek, varieté, sporthírek, lovi-eredmények. Az apróhirdetések szerint aki tud, vegyen villát, palotát, bérházat, vagy briliánst és használt ruhát.

Az 1941-es bombázás abszurd közjáték volt ahhoz képest, ami 1944-1945-ben érte Szegedet. A brit-amerikai légitámadások pusztítása is súlyos volt, de a fotón látható közúti hidat a visszavonuló német csapatok robbantották fel.

A kórus ennél izgalmasabb felállásban is szerepelt már, Bárdos ugyanis több mozdulatdrámát írt a kortárs mozdulatművészet meghatározó alakjának, a párizsi évei alatt Isadora Duncantől is inspirálódott Dienes Valériának. A hangszereket kitiltó Dienes a színpadra a mozdulat kórusát állította, Bárdosét az erkélyre.

Este kilenckor már egy órája tartott az elsötétítés, amelyet csak reggeli ötkor oldottak fel. Nemcsak ez, a több épületet elfoglaló hadikórház is emlékeztetett a háborús viszonyokra. A Budapesti Kórus Borsy Engelbert ferences kórházi lelkész kérésére meglátogatta a Szegeden ápoltsebesült katonákat, és magyar népdalokat énekelt nekik.

A Raffayhoz hozzátartozott a cigányzene, a negyvenes évek elején péntekenként a rádióból közismert Fátyol Jancsi és cigányzenekara húzta (képen nem ők szerepelnek).