Index Vakbarát Hírportál

Ilyenek voltak ezek a fiatalok

2019.09.08. 16:24 Módosítva: 2019.09.08. 21:33
Szalay Zoltán fotóriporter nemrég előkerült képei a magyar Beatles 1972-es tévéklipforgatásán készültek. A félórás anyag végül sokáig nem kerülhetett képernyőre, a fotózást és a filmforgatást követő egy évben nemcsak a forgatási helyszín tűnt el, hanem ebben a felállásban az Illés is. Bródy János mesélt az Indexnek.

„Jól emlékszem a helyszínre, a kibelezett, félig lerombolt házak képeit még ma is őrzi a memóriám. Az Add a kezed című Illés-lemez megjelenése után kaptuk a lehetőséget a Magyar Televízió könnyűzenei osztályától, amelynek akkor elég vagány vezetői voltak, hogy Sándor Pali rendezésében forgassunk egy afféle klipfilmet a lemez dalaiból. Miután kitaláltuk a helyszínt, a Práter utca bontásra ítélt területét (és a tévé megszerezte az engedélyeket a forgatáshoz), az úgynevezett forgatókönyv, amit Sándor Palival együtt írtunk, már nem volt különösen komplikált. A dalok sorrendjén kicsit változtattunk, Koncz Zsuzsának is adtunk egy dalt, és a Good bye London helyett a Ne gondold című számot vettük fel. Igen erős sorrendet állítottunk össze. Az első Add a kezed után mindjárt a Szemétdomb következett, aztán A szó veszélyes fegyver című szám; amennyire tudom, az átvevő bizottságban akkor horkant fel egy főelvtárs és mondta azt, hogy ez így nem mehet adásba. Így aztán »dobozban maradt« jó ideig, aztán az enyhülés jegyében műsorra tűzték a nyolcvanas évek elején, és videókazettán is megjelent. 

A film számomra fontos szereplői között ott van Szyksznian Wanda grafikus, aki több Illés-lemez borítóját is tervezte, és a Zazi becenevű, mindenben nagyon tehetséges Szabó Ildikó. A ruhák, amikben szerepeltünk, afféle stilizált hippicuccok voltak (méretre készítve), ami akkoriban még meglehetősen pukkasztotta a polgárelvtársakat. Ez persze azokban az időkben volt, amikor még lázadónak számított egy rock and roll zenekar.”



Rovatok