Index Vakbarát Hírportál

Messzire lát Castro szeme

1O0A7809
Horváth Pétert a Magyar Ifjúság fotósaként a nyolcvanas évek elején érintette meg Kuba hangulata, amikor Havannában járt a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség kongresszusán. Néhány évvel később már csak Kőbányáig kellett utaznia egy kicsi Havannáért, ekkor érkeztek meg ugyanis a kubai szövőnők a helyi textilgyárba. „Zajos, koszos, embertörlő gyárba kerültek. Nyári ruhában érkeztek, a legtöbben csak spanyolul tudtak, esetleg pár szót angolul”– meséli a fotóriporter. A Kőbányai Textilgyárban készítette a képeit, és „lányosítása” után a közeli női munkásszállóra is beengedték. „Bementem, és fotóztam, amit láttam”– mondja erről. A lányok nagyon fiatalok voltak, legtöbben a havannai felkészítésen jártak először városban, rögtön utána pedig négy évre egy idegen országba költöztek. Bár Horváth Péter egy szót sem beszélt spanyolul, volt, akikkel barátságba keveredett, családi vendégségbe hívott, kispolszkis pesti városnézésre vitt. A kubai szövőnőkről készült fotók egy részét 1986-ban kiállította az Ernst Múzeumban, a megnyitóra néhányan a modellek közöl is eljöttek. „Akkor már recsegett-ropgott a magyar textilipar, aztán egyszer csak a kubai lányok is eltűntek. Mindig is hazavágytak, a szobáik fala családi fotókkal, kubai zenészek meg színészek képeivel volt tele. Róluk álmodtak minden éjszaka.”

Horváth Péter nemcsak a Kőbányai textilgyár női munkásszállóján fotózott: a Semmelweis utcai szálláson készített fotóit múltkor itt mutattuk meg .

Arról, hogy hogyan kerültek Magyarországra Castro lányai, a kultúrsokkban milyen baráti szocialista segítséget kaptak, majd pedig miért rendelték őket haza a rendszerváltás után a témát kutató Tolmár Bálinttal, az exeteri egyetem doktoranduszhallgatójával beszélgettünk.

A Magyarországra érkezett kubai munkásnők történetével - többek között Horváth Péter fotóin keresztül - a nagyközönség jövő tavasszal ismerkedhet meg egy Kelet-Európa és a harmadik világ/globális dél kapcsolatát tárgyaló, archív anyagokat és kortárs művészeti munkákat is felvonultató kiállítás részeként az OFF-Biennále Budapest keretében.



Rovatok