A volt miniszterelnököt vendégül látó Zabó János tősgyökeres badacsonyi volt, a háború előtt vincellérként szolgált az Eszterházy-uradalomban. A múlt században épült, kúriának is beillő Szentkirályi-ház felét a harmincas években kapta meg szolgálati lakásként, ehhez jött 1945-ben egy kis szőlőföld, itt készült az a szürkebarát, amelyet egyetlen Badacsonyban járó sem hagyott ki. A szüretre hatalmas autóval, kísérettel várták a „nagy embert”, így a közeledő taxiról azt gondolták, biztosan a turistaházhoz visz vendégeket. De a ház elé kanyarodó autóból Nagy Imre szállt ki feleségével és unokájával, Ferkóval. „Úgy szöktünk meg Pestről. Még a lányom sem tudja, hogy idejöttünk. Különben aggódna egész nap. De én megígértem, hogy eljövünk, hát itt vagyunk”– mondta az elé sietőknek Kotnyek visszaemlékezése szerint.

A szüret minden évben nagy esemény volt Zabóéknál, 1956 októberében Nagy Imrééken és a régi ismerős Kotnyeken kívül a vendégek között volt Maron Ferenc és Radó István újságírók, és utóbbi bátyja, dr. Radó György. Vásárhelyi Miklóst is meghívták. „Én azt mondtam Nagynak, hogy itt most olyan események történnek, hogy én nem mehetek le. Azt nem mondtam, hogy ő se menjen, mert olyan a politikai helyzet, hogy most nem kellene szüretre menni, ezt csak magamra nézve tartottam így helyesnek. Az öreg nagyon fel volt háborodva, pattogott, hogy micsoda dolog ez, Zabóéknak megígértük, hogy lemegyünk, és ilyet nem lehet csinálni. Szóval abszolúte nem mértük fel a helyzet komolyságát, mert hazudnék, ha azt mondanám, hogy én felmértem, és azért nem mentem le”– emlékezett később.

Nagy Imre kísérőivel, fehérgallérosokkal és dolgozókkal a szőlőben; a barna hajú fiatal férfi középen ifjabb Zabó János. 

Badacsonynak az ötvenes évek elején volt egy olyan nevezetessége is, amelyről nem szívesen beszéltek. Ahogy azt korábbi cikkünkben megírtuk, 1949 tavaszán a Badacsony egyik legszebb kilátópontján, a régi bánya 70-80 méter magas sziklafalai alatt szögesdróttal körülvett, szigorúan őrzött tábort létesítettek a kőbányában dolgoztatott foglyoknak. Nagy Imre volt az, aki 1953-as kormányra kerülése után ideiglenesen megszüntette az internálás intézményét.

A Nagy Imrét körülállók gyűrűjében, a vendéglátó, Zabó János balról a második. 

A „mutogatják, mint Marcalit a szüretelők” családi mondás eredetfotója. A séta során különleges szőlőfajtákkal is megkínálták a vendéget, politika állítólag nem került szóba, a szovjeteket csak annyiban emlegették, hogy a traktorjaik motorja nem bírja a Badacsony emelkedőit.

Halászlé és túrós csusza volt az ebéd a Balatonra néző teraszon. A Zabó-család sokáig emlegette Maca nénit és Imre bácsit, ezeket a pesti „nagyon aranyos, kedves embereket”. A forradalom utáni években természetesen a rendőrséget is érdekelték a látogatás részletei, a forradalom kirobbantásának esetlegesen Badacsonyig futó szálai.

A hétév körüli kisfiú az idő legnagyobb részét a szüretelők között töltötte, Kotnyek szerint annyira élvezte a szüretet, hogy nem is akart visszamenni Budapestre.

Égető Mária és Zabó Gizella, a legifjabb Zabó Jánossal. Háttérben a Szegedy Róza-ház.

A késő délutáni órákban Nagy Imre elbúcsúzott a Zabó családtól, és Budapestre hajtattak. Az egyik jelenlevő később úgy mesélte: „délután lánya, Erzsébet telefonált a tapolcai honvédséghez, hogy katonai védelem biztosítása mellett kísérjék fel Pestre. Jöttek is.” Kotnyek ugyanakkor nem említ fegyveres kíséretet a visszaemlékezésében, csupán egy kedélyes, viszontlátást fogadó búcsúzkodást.

Jánosi Ferenc és kis badacsonyi barátja a szüretelő puttonnyal a Zabó-ház lépcsőjén.

A ház falára Badacsony környékének első szabad önkormányzatai 1990. október 22-én helyeztek emléktáblát Nagy Imre „utolsó békés, polgári napjának” emlékére. Mivel időközben a ház már nem a Zabóéké, egy oszlopot is állítottak a családi szőlőben, ahol az 1956-ös szüret zajlott.

A szüreten készült utolsó fotók egyike, amelyet Kotnyek Antal sosem tudott eljuttatni a forradalom leverése után, másfél év múlva titokban kivégzett Nagy Imrének.