Faluhelyen leginkább otthon, kemencében sültek a kenyerek, amik a népes családok miatt gyakran 3 kiló körüliek voltak. A városokban is sokáig, egészen az 1970-es, 1980-as évekig tartották magukat a 2 kilós kenyerek, hogy aztán átadják a helyüket a kilósoknak. Ha ma megvizsgáljuk egy átlag szupermarket kínálatát, már a kilós kenyér is ritka, a legtöbb fél kilós, vagy még annál is kisebb: 25-35 dekás. Ezen az 1920-as, karácsonyi képen felsorakozók valószínűleg még békebeli, 2 kilós kenyerek előtt állnak. (Fotó: Horváth Lajos / FORTEPAN)

A XIX. század elején még megkülönböztették a péksüteményt készítő fe­hérpékeket és a fekete kenyeret sütő feketepékeket. A pékek zárt céhbe szerveződtek, a mesterség apáról fiúra szállt. Közösségük is zárt volt, a pékek pékcsaládból választottak maguknak feleséget, és az özvegyasszonyok második házasságukat is pékkel kötötték. Az első világháború után a növekvő számú népesség igényei miatt új műhelyek alakultak, a családi cégek alkalmazottakkal bővültek, egyre több és egyre modernebb gép került az üzemekbe. Ezen az 1930-as fotón egy tésztagép mellett pózol a feltételezhető tulajdonos, munkásai társaságában. (Fotó: Varga László / FORTEPAN)

"Vidéki pékmester urak! Itt az alkalom most egy ősrégi péküzemet, mely 1838 óta fennáll, házzal együtt megszerezni! Csalogány ucca 29. szám, házzal együtt, kétkemencés, teljes üzem, üzlet, egy kétszobás lakás és négy egyszobás lakással, ára 65.000 pengő!" Így hirdették a képen látható sütödét egy évvel a kép készülte előtt, 1930-ban a Magyar Sütők Lapjában. A pékséget akkor Goldmann Sándor és Lajos vitték, előttük az 1800-as évek közepétől sokáig a Danzer családé volt. Danzer József sütőmester találmánya volt a "különösen jónak talált gyors élesztő kovász száraz alakban, mely a serélesztőt mind árára, mind jóságára nézve nagy mértékben felül haladja." Az épület a II. világháborúban megsérült, helyén a 60-as évek elején irodaház épült. (Fotó: Széman György / FORTEPAN)

A 30-as években már a pékkartell megrendszabályozásának szükségességéről cikkezett a kormánysajtó. Lejárató kampány indult a pékipar testületei és tagjai ellen, azt követelve, hogy a pékáruk drágulását ne az emberekkel fizettessék meg. Fonyódi Ferenc a közhangulattal dacolva 1937-ben átalakította, sőt bővíteni kezdte Retek utca 27. szám alatti műhelyét. Fonyódit a pékek ipartestülete elöljárósági taggá választotta, mondván "ambiciózus, törekvő iparos, nem hajszolja a közéleti szereplést, de nem is tér ki előle." 1939-ben a bíróság 20 pengő bírságra ítélte, mert a hozzá beosztott leventeköteles fiatalkorúakat nem világosította fel kellően a leventeséggel járó kötelezettségeikre. Ezen az 1942-es fotón a boltja mellett falragasz hívja fel a figyelmet: Az árdrágítás hazaárulás! (Fotó: Lissák Tivadar / FORTEPAN)

A II. világháború alatt már egyre kevesebben engedhették meg maguknak az ilyen piknikezést, mint a hölgy ezen az 1943-as képen. Az arányos elosztásról szóló rendelet szerint finom lisztből vagy száraz tésztafélékből havonta 2 kg, kenyérből pedig napi negyed kiló volt a fejadag. Az 1942-ben életbe lépett rendszer a vendéglőkre, kávéházakra is kiterjedt, így a betérő vendégek nem csak a kenyérhez, zsemléhez, de a főtt tésztákhoz vagy süteményekhez is csak az úgynevezett lisztváltójegy, más néven tésztajegy birtokában juthattak hozzá. (Fotó: Lissák Tivadar / FORTEPAN)

Május elsejei felvonulás 1947-ben. Ebben az évben kezdődött a 3 éves terv, amelynek célja a háború utáni magyar gazdaság talpra állítása volt, és amit később még hét 5 éves terv követett. Az 1948-ban induló élmunkásmozgalom eredményeit és százalékait úgy ontották a napilapok, mint manapság a sporteredményeket a tippmix, hosszan foglalkoztak vele a híradók is. A kenyérgyárak lelkesen csatlakoztak a később Sztahanovról elnevezett mozgalomhoz. (Fotó: Berkó Pál / FORTEPAN)

A forradalom leverése után zavarok keletkeztek az ellátásban, óriási sorok alakultak ki a kenyérboltok előtt. "Nem a kenyér kevés, hanem a gondosság és a körültekintés" - okolta a boltokat a XI-XXII. kerületi Sütőipari Vállalat igazgatója, aki szerint az üzletvezetők több megértéssel csökkenthetnék a lakosság kenyérgondját. Az 1957-es fotón a cég Bartók Béla 5-7. szám alatti telepét láthatjuk, ahol a 30-as évektől az államosításig Schupp József péknek volt üzeme, a pékség helyén most egy magas társasház áll. (Fotó: Uvaterv / FORTEPAN)

A Százados úti kenyérgyárban 1960-tól egy újításnak köszönhetően a leselejtezett zsemleformázó gépekből zsúrkenyér gömbölyítésére alkalmas gépeket szerkesztettek. Addig kézi erővel 3 perc alatt két zsúrkenyér készült, az új géppel háromszor annyit, 6 darabot lehetett gyártani. Szükség is volt rá, hiszen a Sütőipari Vállalatnál 1957-ben a napi 180 mázsa fehérkenyér és 45 mázsa péksütemény mellett csak 6 mázsa zsúrkenyér készült. Pedig a vendégváró háziasszonyok nagyon kedvelték, ferdén, egyenlő vékonyságú szeletekre felvágva megfelelő anyagokkal és módon díszítve készítettek belőle szendvicset, tojáspástétommal, körözöttel, gépsonkával. (Fotó: Bauer Sándor / FORTEPAN)

Diákmunkásokkal beszélget egy diáklap szerkesztője a Petneházy utcai kenyérgyár raktárában ezen az 1974-es fotón. A gyárat még 1911-ben építették "a kenyérínség enyhítésére és a kenyérárak szabályozása céljából". A munkatermek végig porcelán- és üvegburkolattal voltak ellátva, mint a sütőtermek is, ahol az átadás után 18 óriási gőzkemencében óránként 2000 kiló kenyeret tudtak sütni. Az államosított gyárban készülő kenyér minősége a hetvenes évek végére jelentősen romlott, a termékeket a vevők nem keresték, ezért a gyár bezárása mellett döntöttek. (Fotó: Urbán Tamás / FORTEPAN)

Egy pék 3-4 kilót is fogyott, amíg egy műszak alatt 15 ezer zsemlét megsütött. Az 1975-ben készült képen látható Pajtás típusú kemencéket a 60-as években helyezték üzembe, kiváltva velük a drága nyugatnémet import gépeket. 360 fokon főleg kiflik, zsömlék, cipók készültek bennük, majd a hetvenes évek végétől kezdve sok helyen modernebb, lengyel gépekre cserélték őket, amik már olcsóbban, földgázzal üzemeltek. (Fotó: Krantz Károly / FORTEPAN)

A tejivók a hatvanas években az alkohol elleni harc, és az "egészséges táplálkozás szempontjából nélkülözhetetlen tej fogyasztásának fokozására irányuló törekvések" jegyében terjedtek el ismét. Az 1968-as felvételen látható Moszkva téri kis bódét a KÖZÉRT Vállalat üzemeltette. Lakossági levelezők sokszor kérték olvasói levelekben, hogy a tejivó a reggeli órák után se zárjon be, azonban a vevők csak munkába menet látogatták, hogy pár kiflit, két deci meleg tejet vegyenek reggelire. A vásárlók igényei később nőttek, a hatvanas évek végétől elterjedt a zacskós tej, a tejivók kínálata viszont nem változott, talán ez is lehet az oka, hogy a hetvenes években a legtöbb bezárt. (Fotó: Budapest Főváros Levéltára / FORTEPAN)

Ezen az 1968-as fotón frivol kiflibábok és táncoló kiflizombik hívják fel a vásárló figyelmét: a friss, ropogós péksütemény mindig finom. Ma egyre többen térnek vissza az otthoni kenyérsütéshez, vagy választják a kézműves, drágább termékeket. Próbáljanak önök is kovászos kenyeret sütni otthon, megéri! (Fotó: Péterffy István / FORTEPAN)