Idén új elnök és alelnökök érkeznek a jegybankba. Az MNB-vezetők kiválasztása a hajrába érkezett, a kormányfő legkorábban a gyulai kihelyezett frakcióülésen jelentheti be a döntését. Közben sűrűsödnek a jelöltek nevei, de a legesélyesebbnek, ahogy tavaly is, még mindig Matolcsy György tűnik. De hol keverik a háttérben a kártyákat? Okozhat meglepetést Orbán? És egyáltalán: miért ennyire fontos, hogy ki lesz a bankelnök?
Ahogy közeleg március eleje, Simor András jegybankelnöki mandátumának a vége, megszaporodtak a találgatások arról, hogy ki veheti át a Magyar Nemzeti Bank irányítását. Simornak március 3-án jár le a hatéves jegybankelnöki mandátuma, és még márciusban – majd júliusban – távozik két alelnöke, előbb Karvalits Ferenc, majd Király Júlia.
Nem csoda, hogy a kormánypártoknál a háttérben már tavaly nyár óta folyik a helyezkedés, helycsinálás az MNB-vezetői posztok körül; ahogy egy forrásunk fogalmazott: „nagyon nagy kavarás megy”. Az elmúlt hetekben kiszivárgott sok a tudatosan irányított dezinformáció, jelöltek és önjelöltek versengenek egymással, illetve van, akinek a nevét valamelyik ellenérdekelt lobbicsoport dobta be a köztudatba, hogy ezzel valódi terveiről elterelje a szakmai közvélemény figyelmét – számoltak be többen, nevük elhallgatását kérve a belső folyamatokról.
A jegybankelnöki poszt az utolsó olyan fontosabb állami pozíció, amelyet nem a Fideszhez kötődő személy tölt be. A nemzetgazdasági miniszter mellett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a legfontosabb gazdaságpolitikai szereplő, utóbbi határozza meg az inflációs és ennek hatásaként árfolyampolitikát, illetve nagyon fontos szerepe van az ország pénzügyi stabilitásának a megteremtésében.
A sok találgatás közepette még mindig az a novemberben felvázolt forgatókönyv a legvalószínűbb, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter ülhet be a jegybankba. Ő nem titkoltan újszerű, a hazai jegybanki gyakorlatban eddig ismeretlen eszközökkel tenne meg mindent a kabinet növekedési céljainak eléréséért. Ez egyébként komoly befektetői aggodalmakat okoz, derült ki a találgatások nemzetközi piaci és elemzői fogadtatásából.
Ez a lépés szerencsétlen esetben komolyabb forintgyengülést okozhat, letörheti az állampapírok iránti keresletet, végső soron pedig nagyon megdrágíthatja (szélsőséges esetben ellehetetlenítheti) az államadósság észszerű kamatszint melletti finanszírozását, és nagyon nehéz helyzetbe sodorhatja a devizában eladósodottakat – így lehet összefoglalni azok aggodalmait, akik nagyon nem szeretnék Matolcsyt ezen a talán mostaninál is fontosabb kulcsposzton látni.
Mindeközben a miniszter is komolyan veszi önmaga esélyeit, „Matolcsy már vágja a centiket” – hallottuk egy forrásunktól. Többen is figyelmeztettek ugyanakkor, hogy az elnökjelöltet megnevező Orbán Viktor a fontos pozíciókra szereti megversenyeztetni a jelöltjeit, és hajlamos a váratlan, meglepő húzásokra is. Úgy tudjuk, Matolcsy kinevezésének még egy nem várt akadálya lehet: a kinevezésről szóló dokumentumot a köztársasági elnöknek kell aláírnia, és volt forrásunk, aki szerint ez nem lesz olyan egyszerű, mint ahogy azt gondolnánk, mert az államfői palotában nem tartják őt túl jó jelöltnek.
Matolcsy hátszele egyébként viszont meglehetősen erős, amit nem csak a kormányfő 2010 óta minden gazdasági baklövés ellenére töretlennek tűnő bizalma sugall. Nemrég megírtuk, hogy a nemzetgazdasági miniszter kinevezéséért – pontosabban a mostani pozícióból történő kimozdításáért – lobbizik egy, az NFM és az NFÜ körüli érdekcsoport is. A céljuk az, hogy ezzel gyengítsék a 2014-2020 között Magyarországnak járó uniós pénzek elosztása kapcsán nagyobb befolyásért küzdő NGM-et, amely hátterében Demján Sándort és Parragh Lászlót emlegetik.
Úgy tudjuk egyébként, hogy bár Matolcsy most már nagyon is ambicionálja a kinevezését, de a nevét valójában nem is ő, vagy a hozzá közel állók, hanem egy másik érdekcsoporthoz tartozó politikai háttérember dobta be tavaly nyáron (amikor ez hivatalosan még nem is volt téma). Aztán a pletyka először a Fideszben, aztán a párton kívül is akkorára nőtt, hogy ősszel már úgy emlegették, mint azt az embert, akiről „esélyesként beszélnek a Fideszben”, és most már meglepetés lenne, ha végül Matolcsy semmilyen szerepet nem kapna az új MNB-vezetésben.
Az is elképzelhető, hogy a Matolcsy-hatást a kormány piackonformnak szánt alelnökökkel enyhítené. A legutolsó híresztelések szerint a Matolcsyval jó viszonyban lévő Patai Mihály, a Bankszövetség volt elnöke, az Unicredit Bank vezetője lehet az MNB egyik alelnöke (Matolcsy egyébként épp Unicredit-tanácsadó volt minisztersége előtt).
Patai neve ősszel még lehetséges elnökként merült fel, de a bankszakember egy októberi interjúban cáfolta a kinevezésével kapcsolatos pletykákat.
Ugyanebben az időszakban úgy tűnt, hogy a korábbi banki-kormányzati közeledés a bankadó változatlan meghosszabbításának és a tranzakciós adó bevezetésének a bejelentése miatt véget ért, amit látszólag alátámasztott, hogy a Bankszövetség közleményeinek hangvétele a korábbinál kritikusabb lett.
Patai ebben az időszakban harapófogóba kerülhetett. Úgy tudjuk, a Bankszövetségen belül is kemény támadások érték a kormányhoz való közeledésben és a kiegyezésben kudarcot vallott Patait, miközben a Bankszövetségből történő távozása után már nem csak szűkebb körben, hanem nyilvánosan is kritizálta a kormányzat bankokat nyomasztó magatartását. Az UniCredit most is azt közölte, hogy a sajtópletykákon kívül semmilyen hivatalos jele nincs annak, hogy Pataiból alelnököt akarnak csinálni - ami persze nem zárja ki ezt a lehetőséget.
Az MNB-elnöki poszt várományosaként korábban Varga Mihály neve is felmerült, de a korábbi és a mostani háttérbeszélgetéseinken is az a benyomásunk alakult ki, hogy Varga ambíciói másról szólnak. Úgy tudni, leginkább a pénzügyminisztériumi munkát érezné testhezállónak, amihez két dolog kell.
Az egyik, hogy Matolcsyból jegybankelnök legyen, ezzel pedig véget érjen NGM-es pályafutása, a másik, hogy újra legyen pénzügyminisztérium, amit Orbán a kormányváltás után szüntetett meg. Így csak a már többször vázolt forgatókönyvet tudjuk megismételni: ha az NGM-ből Matolcsy távozásával ki lehetne szervezni egy lecsupaszított pénzügyminisztériumot, azzal Varga is, Matolcsy is és az NFM–NFÜ-körüli érdekcsoport is célt érne.
A Napi Gazdaság kedden megírta azt a hónapok óta keringő pletykát (tavalyi cikkünkben a keretes írásban), miszerint az elnökjelöltek neveit tartalmazó kalapban ott van Töröcskei István neve is. A 100 leggazdagabb kiadványban is rendszeresen megjelenő neves jobboldali bankár 2011 novembere óta vezeti az államadósság-kezelőt (ÁKK), de pályafutását éppen a nemzeti banknál kezdte, ahol közel két évtizedig dolgozott. „Nincs nap, hogy Töröcskei ne mesélne legalább egy nemzeti bankos anekdotát, sok emléke fűzi az intézményhez” – hallottuk egy beszélgetésben.
A Napi felidézi, hogy Töröcskei az ÁKK elnökeként többször nyilatkozott monetáris témában, egy korábbi interjúban például amellett érvelt, hogy a jegybanki devizatartalék az államé, még ha ez az MNB eszközei között van nyilvántartva, így az államnak nincs mit lenyúlnia. Töröcskei szerint arról lenne érdemes vitatkozni, hogy mekkora legyen a tartalék optimális szintje. A monetáris finanszírozásról pedig úgy vélekedett, hogy „az államkötvények másodlagos piacán valóban élhetne ezzel a lehetőséggel” a magyar központi bank.
„A piac valószínűleg könnyebben elfogadná az ÁKK vezetőjét, mint Matolcsy György minisztert”–- mondta a lapnak egy piaci forrás. Logikus lenne egy ilyen váltás, ezért is dobták be Töröcskei nevét, mondta egy másik forrás. Ugyanakkor elképzelhető, hogy direkt dobták be a köztudatba Töröcskei nevét, szondázva a piacot, másfelől az is elképzelhető, hogy ez egy elterelő hadművelet része, valójában másban gondolkodik a kormányfő – mondták a Napinak; ez arra utal, hogy Matolcsyhoz hasonlóan Töröcskei nevét is tőle független csoportok vehették elő.
A most felsoroltakon túl persze még több név is van a kalapban, ezeket korábban mi is összeszedtük (itt, a cikk végén), a Portfolio.hu szavazásra is bocsátotta a kérdést, sőt, a monetáris tanácstag Cinkotai Jánosról külön is írtunk, miután a miniszterelnök egy utalása alapján többen is azt valószínűsítették, hogy valójában ő lehet Orbán titkos favoritja. A végső döntést úgyis a miniszterelnök hozza meg, akinek a korábbi kormányzati nyilatkozatok alapján a legfontosabb szempont a kormányzati növekedési célkitűzéseket támogató MNB-vezetés kinevezése lehet.
A váltás azért lehet a gazdaságpolitika kulcskérdése, mert az MNB magatartásával alapjaiban határozza meg a gazdaság működését. Szerencsés esetben az intézmény az emberek többségének észrevehetetlen szabályozói tevékenységével befolyásolja az infláció alakulását a pénzmennyiség és a kamatszint változtatásával, hatással van a betéti- és a hitelkamatokra, amikkel a gazdasági növekedés ütemére és a bankok életére van nagy befolyással, hatalmas devizatartalékon ül, kulcsszerepe van az ország pénzügyi stabilitásában, meg tudja mozgatni a devizahiteleseknek, a kereskedőknek, az államnak és a befektetőknek is nagyon fontos forintárfolyamot, illetve a gazdálkodásával nyereséget vagy veszteséget tud termelni a központi költségvetésnek – és a felsorolás nem is teljes. A kormánynak ezek miatt kulcskérdés, hogy ki veszi Simor helyét az intézmény élén, illetve kik lesznek az új alelnökök.
A váltás az Európai Uniónak és az Európai Központi Banknak is fontos, hiszen az MNB-nek szabály szerint a kormány befolyásától függetlenül kell működnie. A kormány ezért elméletileg a nemzetközi intézmények és a piacok véleményét is figyelembe kellene, hogy vegye a jelölésnél, ami egy független és hiteles elnök kinevezését kellene segítse. Sok jel utal azonban arra, hogy ezek a szempontok kevéssé érdeklik az MNB miatt az unióval korábban is konfrontálódó Orbánékat.
És hogy miért ilyen fontos a távolság a politikától? Mivel a jegybank korlátlanul és fedezetlenül képes pénzt teremteni, a kormányok pedig a világon mindenhol szeretnek sokat költeni, ezért indokolt a jegybank törvényben rögzített függetlensége. És ez nem csak nálunk, hanem elméletileg mindenhol a világon – bár ez a megközelítés a gazdasági nehézségek miatt az utóbbi időszakban szerte a világon gyengülni látszik.
A lényeg ettől függetlenül az, hogy az elmúlt évtizedekben az alapelv mindenhol az volt, hogy a pénzjegynyomda kulcsát távol kell tartani a mindenkori kormányoktól, nehogy elcsábuljanak a politikusok a gazdasági növekedés érdekében. Számos történelmi tapasztalat bizonyítja, hogy a kormányokat elkényelmesíti az átmenetinek ígért pénzügyi lazítás, ha pedig túllőnek a célon, az a mostani gazdasági válságnál is súlyosabb helyzetet előidéző igen magas inflációban és bankpánikban tud lecsapódni – erről itt olvashat egy részletesebb elemzést.
A feladat tehát mindenhol az (igaz, Európában és Amerikában más súlyokkal), hogy a központi bank hogyan találja meg a kényes egyensúlyt az inflációs várakozások alacsonyan tartása, a pénzügyi stabilitás és a gazdasági növekedés támogatása között.
A vita ennek megfelelően hagyományosan arról szól, hogy a jegybank szigora vajon éppen akkora, hogy azzal kellően alacsonyan tartja a gazdasági szereplők inflációs várakozását (ez bizonyítottan jól hat a beruházási kedvre és a gazdasági növekedésre), vagy igyekezetében már túllő a célon, és ezzel lassítja a hitelfelvételt, a beruházásokat, a munkahelyteremtést, összességében tehát a gazdasági növekedés beindulását.
Az utóbbi szempontok Európában elsősorban nem a központi bankoknak, hanem a hatalmon lévő kormányoknak fontosabbak, ezért nem ritka a politikusok és a pénzügyi irányítás közötti viszály az így felépülő pénzügyi rendszerekben. (Akit a téma részletesebben is érdekel, annak ajánljuk az MNB Gazdaságpolitikáról mindenkinek - Infláció című összefoglalóját.)
Ez a minden jegybankelnök-váltásnál előkerülő konfliktus tehát bele van kódolva a rendszerbe. Az egészet leegyszerűsítve: a mindenkori kormányok azért akarnak baráti MNB-vezetést, hogy támogatót kapjanak a kormánynak kiemelten fontos növekedés beindításához és a munkahelyteremtéshez, akár az infláció letörésének és a pénzügyi stabilitásnak a kárára is. És nem csak Orbánék gondolkoznak így: ne felejtsük el, hogy a Gyurcsány-kabinet az Európai Központi Bank iránymutatását figyelmen kívül hagyva hogyan hígította fel a jegybank legfontosabb döntéshozó testületének, a monetáris tanácsnak az összetételét.
A rendszerváltás óta eltelt időszakban viszont ezek a harcok minden esetben a piacoknak elfogadható, és az aktuális jegybanktörvénnyel összeegyeztethető célokkal rendelkező jegybankelnök kinevezéséhez vezettek (Bod Péter Ákos, Surányi György, Járai Zsigmond, Simor András). A mostani helyzet annyival bonyolultabb, hogy félő, ez a két utóbbi szempont most először nem fog maradéktalanul teljesülni. A jól tájékozott londoni elemzők azért még optimisták:egy friss előrejelzésben azt jósolják, hogy vagy egy "gyenge" MNB-elnök, de két magasan képzett, független alelnök kinevezése lesz a megoldás, de egy ennél kicsivel jobb forgatókönyv is megvalósulhat: az új MNB-elnök egy meglehetősen független személy lesz.