Index Vakbarát Hírportál

Így nem fog repülni augusztusban a Sólyom

2013. augusztus 17., szombat 07:35

Már ebben a hónapban charterezni készül az új légitársaság, viszont úgy látszik, hogy erre még egyáltalán nincs felkészülve. Iparági szereplőket is kérdeztünk arról, hogy milyen esélyeket adnak az új piaci szereplőnek: annyi biztos, hogy nem lesz könnyű dolga a Sólyomnak, mivel a charterpiac már jó előre betelt, és a cég kisméretű gépei nem igazán versenyképesek.

Az első Sólyom-Boeing augusztus 18-án, vasárnap délután érkezik meg Budapestre, és várhatóan két napig nézheti majd meg a nagyközönség a ferihegyi kettes terminál előtti teraszon. Vágó József, a Sólyom Hungarian Airways vezérigazgatójának nyilatkozatai alapján a terv szerint már augusztusban megkezdik a jegyárusítást, és a légitársaság járataira charterezéssel indítanak, akár már ebben a hónapban. Mivel sok a kétkedés az új légitársaság körül, piaci körökben érdeklődtünk az új szereplő lehetőségeiről, és a légitársaságot is megkérdeztük arról, hogyan állnak az utak lekötésével. Egyelőre sehogy.

A tervek már csak olyanok, hogy megcsúsznak

A légitársaság műszaki és karbantartó partnere az Aeroplex Közép-Európai Légijármű Műszaki Központ Kft. (ACE) lesz – mondta el az az Index kérdésére Hévizi Tamás, a Sólyom Hungarian Airways kommunikációs igazgatója. Az online helyfoglalási rendszert bonyolító céggel is megegyeztek már, de titok, hogy kivel.

Mi az a charter?

A charterjáratok lényege, hogy a nem menetrend szerint, hanem leginkább utazási irodák által szervezett utakhoz bérelve repülnek. Ennél fogva jóval olcsóbbak a menetrend szerinti járatoknál, és előnyük, hogy a turistákat egyenesen az úti célhoz viszik, ezzel megspórolva az átszállásokat.

A vállalat repülőinek földi kiszolgálásával kapcsolatban Hévizi azt mondta: több céggel is tárgyaltak, de egyelőre még nem nyilvános, hogy kire esik majd a választásuk. A vasárnapi bemutatás után a gépet valamelyik műszaki előtérbe fogják leparkolni, mivel a cég célja, hogy költséghatékonyan tárolja a repülőket.

Hévizin keresztül sok kérdést tettünk fel Vágó Józsefnek, de ő most Angliában van, éppen a frissen festett Álmos vezért, az első gépet veszi át, így nem kaptunk válaszokat az első repülési célpontokkal, a jegyárakkal és az utazási irodákkal tervezett chartermegállapodásokkal kapcsolatban.

Hévizi annyit mondott el, hogy sok tárgyalás folyamatban van, de ezekről nem beszélhet vagy üzleti titokra, vagy információhiányra hivatkozva. A meghirdetett 32 pozícióra több ezren jelentkeztek, a Sólyom több száz alkalmazottal indul majd, a jelentkezés csütörtökön éjfélkor zárul, a pályázók kiértékelése pedig csak ez után kezdődik. „Most a vasárnapi érkezéssel vagyok elfoglalva, a kérdésekre nem tudok válaszolni” – ezt az érvet is hallottuk.

Mindezek fényében az augusztusi indulás realitását megkérdőjelező felvetésünkre Hévizi közölte, hogy az ezzel kapcsolatos nyilatkozatok csak tervek voltak, és a tervekben egy induló cég esetén lehetnek csúszások.

Megkésve, de nem megtörve

A Sólyom már érdeklődött a Kartagónál, de személyesen velem még nem tárgyaltak – mondja a Kartago Tours cégvezetője. Füri Mihályné nem zár ki egy lehetséges együttműködést, „nyitott vagyok a tárgyalásra a légitársasággal”.

Ugyanakkor tény, hogy nagyon sok feltételnek kell teljesülnie egy esetleges együttműködés kialakításához. Ugyan eseti jelleggel egy charterjárat-bérléshez rövidebb idő is elég, de a megfelelő garanciáknak akkor is meg kell lenniük – mondja. Az ilyen alkalmi együttműködés viszont nagyon ritka, mert az utazási irodák nagy része előre leköti a kapacitásokat.

„Jóval a szezon előtt aláírjuk a teljes szezonra vonatkozó charterszerződéseket, a nyári szezon végéig minden járatunk aláírt szerződés alapján üzemel. A téli szezonra is már előrehaladott tárgyalásokat folytatunk, és már a jövő nyári terveket készítjük elő.”

Ezt egyébként egy név nélkül nyilatkozó forrásunk is megerősítette, aki szerint a regionális piacon erős szezonális hatások érvényesülnek, és a tél elenyésző mozgásteret ad a piacon versengő cégeknek a nyári szezonhoz képest. A forrás szerint az augusztusi utak pedig már rég le vannak kötve.

Nem butaság, ha

Nem tudok arról, hogy eddig bárkit ténylegesen is megkeresett volna a Sólyom – mondta az Indexnek az egyik ismert magyar utazási iroda névtelenséget kérő ügyvezetője. Szerinte egyáltalán nem butaság a Sólyom terve, ha nagyon jó és versenyképes árakon jó szolgáltatást tud nyújtani.

A gond az időhiány: az idei nyári és téli charterszezonra már minden iroda jó ideje leszerződött a légitársaságokkal, így ezen a piacon már csak az ezt követő időszak után teremhet babér.

Persze az is lehet, hogy a Sólyom nem Magyarországról, hanem más országokból fog járatokat indítani – a hazai piac most a Best Reisen csődjével ráadásul éppen szűkült is –, de erre is csak akkor van esélye, ha már több hónapja lekötött szerződései vannak. Az ügyvezető tapasztalata szerint egyébként egyre gyakoribb, hogy a légitársaságok keresik az utazási irodákat charterajánlataikkal; pár éve ez még csak fordítva működött.

Szerinte az sem feltétlenül riasztó, hogy a Sólyom gépparkjának átlagéletkora húsz év fölött van, mert hallott már olyat, hogy a társaságok régi géptípusok folyamatos felújításával, az alkatrészek vagy akár a hajtómű cseréjével jó szolgáltatást tudnak nyújtani.

Mire elég a 110?

Mivel a hírek szerint a Sólyomnak 110 üléses gépei lesznek, kérdés, hogy ezekkel például bírja-e majd az árversenyt a jellemzően 180 üléses gépekkel szemben. A repülés ára egy kisebb gépnél értelemszerűen kevesebb utas között oszlik el, tehát az egy főre vetített repülési költség is jóval magasabb. A jelenlegi charterpiac és a kereslet nem arra megy, hogy a mostaninál drágább legyen az utazás, viszont a Sólyom kisebb kapacitása kisebb távokra, például az Európán belüli utakra akár jó is lehet, hiszen egy kisebb gépet könnyebb megtölteni utasokkal, mint a nagyobbakat – hallottuk Füritől.

Egy, az iparágat átlátó, az Indexnek név nélkül nyilatkozó forrás szerint viszont a charterpiacon a 110 férőhelyes gép nem életképes alternatíva, mivel a vetélytársak 180 fő körüli gépei sokkal gazdaságosabban működtethetők.

Kikkel kell versenyezni?

A magyar charterpiacot jelenleg 3 nagy szereplő dominálja: a Wizzair, a Travel Service és a Samair. A magyar Wizz Air jelenleg 16 bázison üzemel a régióban, több mint 250 útvonalat kínálva utasainak, a légitársaságnak Airbus A320 típusú gépei vannak, és mind a 41 gép 180 fős.

A Travel Service Csehország legnagyobb magán-légitársasága, a magyarországi utazási irodák egyik fő partnere a cég. A vállalat központja a prágai Ruzyne repülőtéren található, a charter-légitársaságuk 2001 óta működik Magyarországon. Hetente közel húsz gépet indítanak főleg Európába, de Egyiptomba is repülnek. 22 darab 186-189 fős és 3 darab 148 fős Boeinggel repülnek.

A szlovák Samair 2010-ben jött létre, és nem menetrendszerű utas- és teherszállítással foglalkozik. 4 darab 165 fős Boeing 737-400-assal bonyolítják útjaikat.

Rovatok