Közzétették az E.On-vásárlást előkészítő titkos dokumentumokat. Az anyagokból kiderül, tényleg sokkal drágábban vettük meg a cégeket, mint amennyit reálisan értek, a nemzeti vagyonkezelő szerint szabálytalan volt már az előkészítés is, és felvetődik a tiltott állami támogatás kérdése. A 260 milliárdos vásárlás valójában 465 milliárdba került, a tárolókat pedig azért vették meg, hogy egy részüket bezárják.
Nagyon rossz üzletet kötött a kormány az E.On cégeinek megvásárlásával, derül ki abból az átlátszó által kiperelt, majd most hosszas huzavona után nyilvánosságra hozott adathalomból, amelyek a tavalyi nagybevásárlás előkészítéséről szólnak.
Tavaly a TASZ jogi képviseletével mi is perre mentünk az MVM-mel, hogy hozzák nyilvánosságra a vásárlás adatait és a vagyonértékeléseket, egyelőre azonban még ítélet sem született. Arra hivatkoztak, hogy az anyagok üzleti titkokat tartalmaznak. Ez önmagában nem is kétséges, szerintünk viszont a közérdek felülírja ezt a szempontot.
Az átlátszón közzétett dokumentumok megejelenése után az Együtt-PM közölte, hűtlen kezelés miatt feljelentést tesznek.
Az eddig rejtegetett vagyonértékelések, kockázatelemzések, összefoglaló anyagok alapján úgy tűnik, ha a kormány hallgat az azokban megállapított tényekre, számításokra, nem vásárol ennyiért. Sőt, inkább pénzt kér azért, hogy a nyakába vegye ezt a gigantikus pénzszivattyút.
A teljes üzlet 460 milliárdot vitt el, ebből 260 milliárd volt a tényleges vételár, 110 milliárd a részvények értéke. Pedig a most nyilvánosságra került kalkulációkból világosan kiderül, 111 milliárdot az Eon Földgáz Trade (EFT) és az E.On Földgáz Storage (EFS) együttesen legfeljebb az E.On álmaiban ért: abban az esetben, ha semmilyen kockázat nem lengi körül a vásárlást.
Márpedig valójában más sem lengi körül a vásárlást, mint kockázat. A vagyonkezelő a most nyilvánosságra került, egyik belső használatra készült anyagban szó szerint, bár kissé nyakatekerten leírja:
“a két társaságra megállapított értéktartományba a jelenleg ismert vételár csak a legkedvezőbb feltételek feltételezése esetén esik, nem tükrözi az ügyletben rejlő kockázatokat”.
Majd hosszan sorolni is kezdik ezeket.
Ez az orosz hosszú távú gázszerződés egyik különleges jellemzője. A vevőt kötelezik egy rögzített éves mennyiség átvételére. Ha nem veszi át a vevő a gázt, akkor is ki kell fizetnie. A megcsappant magyar gázfogyasztás miatt ebből az E.Onnak komoly gondjai voltak.
A sor folytatható. Elég csak a reális forgatókönyvvel számolni és a két cég értéke máris nem 110 milliárd, hanem nulla. Vagy rosszabb esetben akár mínusz 355 milliárd. Ezért írja az átlátszó azt, hogy akár 600 milliárd veszteséget is okozhat a cégek megvásárlása, miközben igaznak tűnhet az is, hogy a vagyonértékelésnek megfelelő összeget fizettünk. Nehéz pontos számot mondani a becslésekben megadott rettentő széles értéktartomány miatt:
Egy dolog jelenthető ki biztosan: az E.On remek üzletet kötött, hiszen forintra annyiért adta el a cégeket, mint amennyiért akarta, sok teret nem is hagyott az alkudozásra.
A nyilvánosságra hozott papírokból kiderül, az Orbán Viktor és Johannes Teyssen között 2012 novemberében megkötött szándéknyilatkozatban az E.On deklarálta, egyedül akkor adja el a cégeit, ha az összesített vételár 875 millió euró. Vagyis 260 milliárd forint, pontosan annyi, amennyit végül a kormány a németeknek fizetett.
Ehhez képest a kormány képviselői még hónapokkal később is arról beszéltek, ez csak egy lehetséges maximum, valójában folyik a cégek átvilágítása, és mivel hatalmas tranzakcióról van szó, alaposan mérlegelik, hogy mennyibe kerülnek valójában. Csak a teljesen jogos és piaci értéket hajlandó az állam kifizetni, mondták.
Megismerve a dokumentumokat, nem találni bizonyítékokat Orbán Viktor állításának megtámogatására, miszerint a nemzetközi könyvvizsgálók által megállapított ár alatt sikerült megvenni a cégeket. 2013 októberében, a Parlamentben azt mondta, több céggel is készítettek vagyonértékelést, az alapszámításból az jött ki, hogy 294 milliárd forintig érdemes elmenni. A miniszterelnök szerint egy másik felmérés szerint egészen 480 milliárd forintig érdemes elmenni.
Kóbor György, az MVM gazdasági vezérhelyettese hasonló számokat mondott. Azt mondta, a társaságok vagyonértéke 294 milliárdos értéket mutat az értékelések alapján, de ez bizonyos feltételek mellett 400 milliárd fölé emelkedhet. A tranzakció teljes értéke amúgy 281,3 milliárd forint volt, ebből 20 milliárd forint a két társaságnál lévő készpénzállomány kiváltására szolgált. Az így alakuló 260 milliárd forintos vételárból 110 milliárd forintot tett ki a részvények ellenértéke, míg a fennmaradó 150 milliárd forint a kötelezettségek átvállalása.
Lehet, hogy valahol léteznek azok a számok az értékelésre, amelyről beszéltek, az viszont azt jelenti, hogy mégsem tettek közzé minden dokumentumot. A nyilvánosságra hozott anyagokban ilyen összegek nem köszönnek vissza. De nem látni bennük a korábban Mártha Imre, volt MVM-vezér által emlegetett számokat sem. Vagyis úgy tűnik, eddig minden információ, amely az értékelésekről megjelent, pontatlan volt.
A mostani dokumentumokból kiderül, az első körös becslések még magasabb számokról szóltak, később korrigálták azt a tárgyalások során megismert újabb adatokkal. Ezek pedig eléggé lehúzták a cégek értékét.
Take or pay ügyben egyébként a korábban megjelent hírek szerint most éppen átmeneti nyugalom van, sikerült a Gazpromnál elérni, hogy bennragadt mennyiségeket később, a 2015-ben lejáró hosszú távú szerződések lejárta után felhasználjunk. Azt ugyanakkor nem tudni, ez hogyan hat a becsült kockázatokra. A vagyonkezelő a most megjelent anyagokban hangsúlyozza, mindenképpen sokkal jobb feltételekre van szükség a gázszerződések újratárgyalásánál, a Gazprom azonban ebben egyértelműen ellenérdekelt. Kérdés, hogy alkuerőnket mennyiben befolyásolja pozitívan az, hogy az oroszok bővítik a paksi erőművet, illetve negatívan az, hogy az orosz-európai-viszony erősen megromlott.
Ugyanis az E.On is ravasz tárgyaló volt. Úgy írták alá a szándéknyilatkozatot Orbánnal, benne a 875 millió eurós, vagyis 260 milliárd forintos árral, hogy a legfontosabb dokumentumokba nem is engedtek betekintést.
Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért felelős államtitkár a költségvetési bizottság 2013 februári ülésén ugyan még azt mondta, komoly szakértői vizsgálat folyik, az anyagok az utolsó percig üzleti titkok, azokat csak a beavatottak láthatják a titokszobában. Ott viszont természetesen az állam “minden részletes anyag hozzáféréséhez garanciákat kért”.
Csakhogy a szándéknyilatkozatból kiderült, a magyar állam, mint vevő valójában nem ismerhetett meg a titokszobában ténylegesen minden anyagot, a szándéknyilatkozatban az E.On kikötötte, bizonyos szerződések csak a részvény adásvételi szerződés aláírása után ismerhetőek meg. Ami után viszont már nem módosíthatóak az adásvételi szerződés már kitárgyalt feltételei.
Ezeket az E.On tehát már csak azután adta oda, hogy Orbánnal aláírták a szándéknyilatkozatot, benne a rögzített 875 millió eurós vételárral. A rendelkezésre bocsátott új információk alapján viszont kiderült, az E.On gázkereskedő cége jelentősebb veszteségeket szenved el a take-or-pay vállalások miatt, mint hitték volna. Az MNV feljegyzésében megjegyzi, az átvilágítás első szakaszában nem is álltak rendelkezésre a releváns beszerzési szerződések, csak anonomizált összefoglalók, melyek "a leglényegesebb feltételeket nem tartalmazták."
A most nyilvánosságra került titkos dokumentumokból az derül ki, ezekkel az adatokkal korrigálva, a két cég 2013 szeptember 30-i vállalatértéke, vagyis a saját tőke és a nettó hitelállomány együttes értéke mínusz 355 milliárd és plusz 111 milliárd forint (azaz mínusz 1245 millió euró és 389 millió euró) között helyezkedik el. Ennél értékesebbnek legfeljebb a bizalmas szerződések megismerése előtt tűnhetett.
Ezen kívül egyébként egyetlen korábbi vagyonértékelés ismert, amelyet a Morgan Stanley végzett. Náluk az E.On földgázkereskedő cége még nem tűnt ekkora bukónak - mínusz 600 millióra tették a vállalat értékét - de mint arra a Nemzeti Vagyonkezelő felhívta a figyelmet, csak azért, mert ők sem vették figyelembe a reális take-or-pay-kockázatokat, pontatlanul számoltak a beszerzési forrásszerkezettel, és más árrést vettek figyelembe, mint ami reális.
Az Orbán által említett 480 milliárdos vagyonértékelésnek pedig semmi nyoma nincs a közzétett anyagokban. Az összeg talán máshonnan volt ismerős: 480 milliárdra kell emelni az állami vállalat alaptőkéjét ahhoz, hogy ki tudja fizetni a vételárat, 280 milliárdot kellett a cégbe tolni, és megjegyzik: állami kezességvállalás is szükséges lehet a tranzakcióhoz.
Mint azt a nemzeti vagyonkezelő is tételesen levezeti, a vásárlás valójában sokkal többe kerül, mint a részvények értéke, és sokkal többe annál a 260 milliárdnál is, mint amennyit értük az átvállalt hitelekkel együtt fizettünk. A vételárat ugyanis több tényezővel is ki kell egészíteni, az MVM teljes finanszírozási igénye összességében 1,2 millió euró, vagyis mintegy 360 milliárd forint. És ehhez lehet még hozzászámítani egy 105 milliárd forintos tőkejuttatást is, amely az orosz gázimport banki fizetési biztosítékát adja. Így kerül valójában 465 milliárdba az a bizonyos 260. Az alábbi táblázatban foglalják össze a költségeket:
| Felhasználási célok (Ft) | Források (Ft) | |
| Fix finanszírozási igény | Vételár: 260 milliárd, Forgóeszköz igény 90 milliárd Bankgaranciák: 10 milliárd, Tranzakciós költségek: 8,55 milliárd | tőkejuttatás: 200 milliárd hitelfelvétel: 160 milliárd |
| Opcionális finanszírozási igény | VTB akkreditív: 105 milliárd | tőkejuttatás: 105 milliárd |
És kiderült még egy fontos dolog. Bár ezt korábban tagadták, az értékelésekből látszik: az MVM a megvétel után tárolók bezárását fontolgatta az alacsony kihasználtság miatt. Vagyis már eleve egy olyan forgatókönyvvel készítették a terveket, hogy bezárják egy részét annak, amit megvettek, az üzletileg legjobb verzió egyből két tároló bezárása lenne.
A vagyonkezelő nyilvánosságra került titkos tájékoztatójából kiderül az is, az E.On korábban is felülárazta a cégeket. Miközben 2011 májusában, más piaci környezetben az E.On még 1360 eurót kért a két cégért, az MVM már akkor is csak 384 millió eurót tartott volna reálisnak. Az üzlet akkor így nem is valósult meg. Végül néhány évvel később, mikor az E.On is már csak 875 milliót kért, gond nélkül megadtuk: csaknem két és félszeresét fizette az MVM annak, mint amit korábban elfogadhatónak gondolt.
A mostani vásárlást megelőző átvilágítás első szakaszát a Credit Suisse tanácsadócég végezte, a jogi átvilágítást a Baker&McKenzie, a pénzügyi, adózási és szervezeti átvilágítást a KPMG, a műszaki átvilágítást a német ESK.