Index Vakbarát Hírportál

Kiheréli saját útdíjrendeletét a kormány

2015. január 14., szerda 12:10

Nem lesz fizetős a ferihegyi reptérre vezető út, a megyei matricák bizonyos esetekben a megyén kívül is érvényesek lehetnek, a BKV-buszok megúszhatják a díjfizetést. A kormány információnk szerint jelentősen változtathat a januárban bevezetett útdíjrendeletén. A felháborodott és most keményen lobbizó főként fideszes polgármesterek egy része megnyugodhat, de nem minden városvezető örül majd a végén.

Több ponton is jelentősen változtat a januárban villámgyorsan bevezetett útdíjrendszeren a kormány. Az Index fejlesztési tárcától és fideszes politikusoktól származó információja szerint több útszakasz is ismét díjmentes lesz, és a megyei matricák érvényességét is átalakítják. (A rendszer általunk összegyűjtött 13 legnagyobb szívatásából így több pont is kikerül majd.)

Az NFM és a kormányszóvivő is jelezte korábban, hogy januárban felülvizsgálják a rendszert, és a beérkezett észrevételek alapján február elején dönthet a kormány a változásokról.

Úgy tudjuk, rengeteg hivatalos és nem hivatalos kritika érkezett az NFM-hez fideszes polgármesterektől, akiket minél előbb szeretnének megnyugtatni. Újpest, Székesfehérvár, Kaposvár, Szombathely és Győr fideszes polgármesterei például mindannyian hivatalos levélben javasoltak változtatásokat, a kormány ezért igyekszik gyorsan megoldást találni.

Nagy könnyítések lehetnek

Már a szerdai kormányülésen tárgyalnak az útdíjrendelethez érkezett észrevételekről. Bár végleges döntés most nem várható, jóváhagyhatják, milyen elvek alapján képzelhető el egyáltalán változás. 

Ilyen elv lehet például az, hogy olyan szakasz nem lesz fizetős, ahol nincs alternatív útvonal vagy túl nagy forgalom terelődne a mellékutakra. Vagy hogy a megyei matricák érvényesek lehetnek a megyehatár utáni első kijáratig. Egy fideszes polgármester úgy fogalmazott erről megkönnyebbülten, hogy

szerencsére hajlandó a kormány kicsit kiherélni a rendszert.

A várható könnyítésekre már Fónagy János NFM-államtitkár is célzott egy interjúban a héten.

Információnk szerint a következő változások lehetnek az útdíjrendszerben:

Később dől el, vissza lehet-e váltani a matricákat

Az NFM a változásokról csak annyit mondott az Indexnek, hogy „a tanulságok és felhasználói észrevételek értékelését a lehető legrövidebb időn belül elvégzi”. A megyei matricák területi érvényességéről szóló információt viszont lényegében megerősítette a minisztérium. „Megfontolásra érdemes lehet például, hogy a megyei matricát ne a megyehatár előtti utolsó, hanem a megyehatár utáni első lehajtóig lehessen használni” – írta a tárca sajtóosztálya.

Az NFM szerint a kormány majd az Orbán Viktor által említett próbaüzem után dönt a konkrét változásokról, „ekkor tisztázódhat az is, hogy a módosítások nyomán feleslegessé váló matricák visszaválthatóak-e”. (A veszprémi matrica például fölöslegessé válhat.) Egy fideszes polgármester azt hallotta, hogy várhatóan vissza lehet majd váltani az érintett megyei matricákat – hiszen ugyanez történt Borsod megyében is, miután kiderült, hogy véletlenül lett fizetős az M30-as egy szakasza.

Lesznek szomorú polgármesterek a végén

Több fideszes városvezető erősen lobbizik azért, hogy a városát elkerülő utat is ismét ingyenessé tegye a kormány. A következő fideszesek hivatalos levelet is Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszternek:

A polgármesterek egyelőre semmilyen választ nem kaptak az NFM-től a kifogásaikra, sem írásban, sem szóban. Egyeztetni sem hívták még őket a minisztériumba.

Egy minisztériumi forrásunk szerint ennek az az oka, hogy a kormány előbb szeretné lefektetni az elveket, milyen pontokon táncol vissza a mostani javaslatból, és ennek alapján határozza majd meg a tárca, hogy melyik út marad fizetős, és melyik lesz ingyenes. A kétsávos gyorsforgalmi utak, amelyeknek van alternatívájuk, várhatóan fizetősek maradnak: az M86-os például aligha lesz ingyenes, ha elfogadják ezt az elvet.

Tehát több polgármester is szomorú lehet a végén. Információnk szerint ugyanis arra is kevés esély van, hogy a Pest megyei szakaszok besorolásán változtassanak. A budapestieknek a reptéri út díjmentessége mellett azzal kedvezhet majd a kormány, hogy

a közszolgáltatást végző járműveknél várhatóan eltekint majd a matricáktól.

Vagyis mégsem kell majd Pest megyei matrica a BKV-buszoknak, a mentőknek vagy a kukásautóknak. De erről sincs még semmilyen döntés.

Az NFM azt írta az Indexnek, hogy a végleges szabályokat a következő elvek alapján alakítják ki: „a lehető legtöbb autós számára biztosítson a korábbinál jelentősen olcsóbb hozzáférést a gyorsforgalmi hálózathoz, az autópályák rendszeres használatára ösztönözzön, az azonos szolgáltatási szintet nyújtó szakaszokat az ország minden részében azonos feltételekkel tegye elérhetővé".

Rovatok