Index Vakbarát Hírportál

Felszámolják Demján Sándor építőipari cégét

2015. január 19., hétfő 18:53

A Fővárosi Bíróság január 16-án elrendelte az Arcadom Zrt. építőipari vállalat felszámolását. A menedzsment és a tulajdonosok még megkísérelnek egy felszámolási egyezséget létrehozni - amennyiben ebben minden hitelező partner lenne -, és ezzel a társaság megszüntetését elkerülni. Ha ez nem sikerül, Demján Sándor magánvagyona terhére jelentős részben kártalanítja a befektetőket - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.

A cég banki hiteltartozása összege a Raiffeisen Bankkal szemben 3,4 milliárd forint, ami a hitelszerződésben rögzített garanciák, biztosítékok alapján előnyösen rangsorolt. Más banki tartozása nincs a vállalatnak. Nincs a cégnek bértartozása és a bérek utáni járuléktartozása valamint állami adótartozása sem a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vagy az önkormányzatok felé.

Demján Sándor közvetett tulajdonosként több cégén keresztül, saját vagyonából 8 milliárd forint finanszírozást biztosított az Arcadom Zrt. és leányvállalatai túléléséhez az elmúlt években - akkor is, amikor a vállalat megrendelői nem, vagy késve fizettek -, ennyi veszteséget már átvállalt. Ezzel a társaság a cég tartozását 960 millió forintra vitte le a külső szállítók, alvállalkozók felé - áll a közleményükben.

Botrányos villamos

Ha a debreceni villamosvonal-építés Arcadomot megillető kifizetései - a projekt Európai Uniós finanszírozású - megtörténnek, abból közvetlenül az ottani alvállalkozókat fizeti ki a cég, így további 250 millió forinttal csökken a tartozása külső beszállítói felé. 2012-ben háromnapos tüntetést is tartottak Demján cége ellen az alvállalkozók.

Az építőipari felszámolások gyakorlatában általában a felszámolási törvény által előírt 2 éves lezárási időszak végén, az úgynevezett F soros, nem biztosított hitelezők, beszállítók követeléseik átlagosan alig 5 százalékát kapták meg az elmúlt években.

A több mint 650 korábbi alvállalkozó, beszállító közvetlenül is értesítést fog kapni a folyamatról a gyors lebonyolítás érdekében. A hitelezőknek a felszámolási törvény értelmében 40 napjuk van arra, hogy követeléseiket a felszámoló szervezet felé bejelentsék. Ezt követően a visszaigazolt követelések tulajdonosaival azonnal kapcsolatba lépnek, akár a felszámolási egyezséggel kapcsolatban, akár követeléseik kivásárlásával lesz teendőjük - ismerteti közleményében az Arcadom.

Rovatok