Index Vakbarát Hírportál

Oroszországban is magyar stadion épülhet

2015. február 18., szerda 13:16

A hosszú távú gázszerződéssel kapcsolatos kamubejelentést megelőző kamutárgyalás mellett érdemi dolgokról is tárgyalt tegnap Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin, amikről Orbán egy háttérbeszélgetésen mesélt újságíróknak. A Világgazdaság beszámolója szerint például azzal dicsekedett, hogy sikerült „elhozzuk” a 2018-as oroszországi foci világbajnokságegyik stadionját, vagyis azt magyar beruházó építheti majd föl.

Ezen kívül Orbán azt is mondta, hogy sikerült rendezni a Malév Oroszország felé fennálló tartozásának kérdését. A miniszterelnök szerint sikerült elhárítani az a kérést, hogy a magyar állam egy összegben visszafizesse a Vnyesekonombank Malévba fektetett tőkéjét. Ehelyett úgy rendeződik majd az ügy, hogy azoknak a vegyesvállalatoknak a profitjából, amiket a nemzeti Kereskedőház alapít Oroszországban, többet kap majd az orosz fél, így lassan, de törlesztjük az adósságot.

Orbán szerint a tárgyaláson az is kiderült, hogy Moszkva nyitott arra, hogy növelje a magyarországi agrárimportját, az Oroszországból származó import erejéig.

Rovatok