Index Vakbarát Hírportál

Csalással vádolják a Quaestort is

2015. március 11., szerda 17:08 | aznap frissítve

A Nemzeti Nyomozó Iroda csalással vádolja Quaestor-ügy egyes érintettjeit, legalábbis ismeretlen tettes ellen ez ügyben indított nyomozást. Házkutatás is zajlik szerda délután a cégnél, a Váci úti székházukban, írja az MTI.

Tarsoly Csaba elnök-vezérigazgató jogi képviselője, Papp Gábor azt mondta, hogy mind Tarsoly mind a dolgozók épp együttműködnek a hatóságokkal. Szerinte cégcsoportnak most mind a 634 dolgozója azon dolgozik, hogy egyetlen befektetőjüket se érje kár.

Orbánt próbálnák szóra bírni

Közben a nemzetbiztonsági bizottság elnöke azonnali tájékoztatást kért az Alkotmányvédelmi Hivataltól (AH) a közelmúltban bedőlt brókercégek nemzetbiztonsági kockázatairól. Az AH-nak ugyanis nem csak a gazdasági biztonságra is ügyelnie kell, de mostani brókerbotrányok honvédelmi, rendvédelmi, titkosszolgálati dolgozók magánbefektetéseit is érinti.

A MSZP-s Molnár Zsolt egy szerdai háttérbeszélgetésen kitért arra is, hogy abban bízik, hogy Orbán Viktor is megjelenik a testület előtt és tisztázza magát az ellene felhozott ügynökvádak alól vagy hogy Moszkvából zsarolhatják-e. Simicska Lajost viszont nem tartják fontosnak meghallgatni, mivel kizárólag az emlékezetére támaszkodott a Fidesz egykori pártpénztárnoka, egyértelmű bizonyítékokat Orbán beszervezéséről nem mutatott eddig fel. 

Végül Szijjártó is megtagadta Tarsolyt

A Fidesz szóvivője pedig arról beszélt, hogy mostantól "meg fogják védeni az embereket". Szerencsére azonban nem csak az embereket tervezik megvédeni, hanem a szervezeteket is, ugyanis az emberek alatt azt kell érteni az MTI szerint, hogy "mindazokat, akiknek befektetésiek vannak Magyarországon".  

Emellett most végül Szijjártóék is igyekeznek teljesen elhatárolódni az erősen fideszes kötődésű vállalkozótól. Pontosabban a külügy azt közölte, hogy Quaestor tulajdonosa "semmilyen zsíros üzletet nem kapott"tőlük . Az pedig , hogy "moszkvai vízumközpontot" engedélyeztek neki pedig "egy magánvállalkozás volt", a külüggyel közös vegyesvállalata pedig "egy speciális eset", amit most majd utólag felbontanak. Győriként pedig természetes, hogy a sport révén jól ismeri Szijjártó Pétert.

Rovatok