Index Vakbarát Hírportál

Giró-Szász szerint rágalom, hogy bennfentes infóik lettek volna

2015. március 29., vasárnap 21:22

Most azt mondja Giró-Szász András, hogy Tarsoly Csaba március 9-én tájékoztatta levélben a miniszterelnököt, akkor, amikor azokat a jegybank felé is jelezte. Ezt az ATV-ben mondta az MTI szerint, ahol átadott egy papírt is, ami elvileg az a levél, amit Orbán kapott. Ezt nem tudni, hogy miért csinálta, mert az MTI szerint eközben nem járult hozzá, hogy "részletesen ismertessék". 

 Újra elmondta, hogy a kormány hivatalos verziója az eseményekről a következő: Orbán valamiért a február 25-ei kormányülésen rendelte el azt, hogy a minisztériumok nem tarthatják forrásaikat brókerházaknál. És  alaptalan rágalom, hogy bennfentes információjuk lett volna. Ilyesmit "politikai szándékból" lehet csak feltételezni szerinte.  

Orbán is ezeket kezdte el mondani a héten, illetve, hogy az egyszerű életösztönével azonnal belátta, hogy ha Buda-Cashhel baj van, akkorazonnal ki kell venni a külügy pénzét egy másik cégtől, a Quaestortól. Arról pedig kevés szó esik, hogy egyáltalán mit keresett ott közpénz.
    
    Giró-Szász András szerint  Tarsoly Csaba a kétoldalas levél első oldalán leírta Orbánnak, hogy bajban van cégcsoport, míg a második oldalán valamilyen  megoldást javasol. Ez volt az első levél amit a cégcsoport ügyeiről Orbán kapott Tarsolytól Giró-Szász szerint.
    A dokumentumban szintén Giró-Szász elmondása alapján Tarsoly leírta, hogy, hogy öncsődöt akar, és szerinte a társaságnak 300 milliárd forintnyi jövő értékű meglévő ingatlanjai és befektetései vannak. A Tarsoly még azzal érvelt a levélben, hogy ezzel szerinte elkerülhető lenne 50 ezer ügyfél megkárosodása, és megőrizhető lenne mintegy 800 munkahely, valamint a pénz- és a tőkepiac iránti bizalom.  Tehát az MTI tudósítása szerint csak írt egy ilyen helyzetleíró levelet Tarsoly, és nem is kért állami segítséget.

Rovatok