Index Vakbarát Hírportál

Kétszer annyi lakást veszünk, mint négy éve

2015. augusztus 3., hétfő 10:05

12 355 ingatlant adtak el júliusban Magyarországon a Duna House havi becslése szerint. Idén már negyedszer becsült a Duna House 12 ezer fölötti ingatlan adás-vételi darabszámot egy hónapra vetítve, ráadásul a júliusi adat idei rekordot is jelent.

A válság után ennél csak egyszer volt magasabb forgalom, 2012 januárjában, de akkor a végtörlesztés teremtett mesterséges körülményeket. Tavaly ugyanebben a hónapban már a javuló piacot lehetett érzékelni, akkor közel 9 200 adás-vételt becsültek.

Idén az első hét hónapban 80 670 tranzakciónál tart a hazai piac, ami szinte alig marad el a 2013-as teljes éves forgalomtól. Tavaly ugyanekkor az összforgalom 55 ezer alatt állt, így továbbra is kb. másfélszer annyi ingatlan cserélt gazdát, mint 2014 azonos időszakában.

Az alábbi táblázat azt mutatja, hogy a Duna House becslése szerint melyik hónapban hány ingatlan cserélt gazdát a piacon:

   január február március április május június július augusztus szeptember október november december
2 011 5 183 6 097 7 332 6 387 7 437 7 285 6 825 8 008 7 685 7 146 8 949 9 544
2 012 12 970 9 014 8 205 7 306 8 184 7 649 7 231 7 379 6 541 7 667 6 095 6 061
2 013 5 405 6 179 6 738 7 341 7 561 7 278 7 560 7 060 8 044 7 663 7 003 5 768
2 014 5 874 6 910 8 124 7 619 8 464 8 696 9 196 8 978 10 052 11 692 10 434 9 855
2015 9 040 10 776 12 263 12 118 11 934 12 184 12 355               

A lakásvásárlási kedvet most az alacsony kamatoktól kezdve az új szocpolon át az általános gazdasági helyzetig sok minden ösztönzi, a nyár végi, ősz eleji időszak pedig egyébként is a csúcsot szokta jelenteni. A felvételi ponthatárok meghúzása után a piacon ráadásul még a diákok is megjelentek, igaz többségük inkább bérlőként jelenik meg.

Rovatok