Index Vakbarát Hírportál

Egyéves titok derült ki: kiárusítják az állami földeket

2015. augusztus 28., péntek 12:14

Sokáig titokzatoskodott a kormány, milyen állami vagyon eladásával számol a 2015-ös költségvetésben, amikor az „egyéb értékesítési és hasznosítási bevételek” sorra beírtak 169 milliárd forintot, majd a várt bevételt később 201 milliárdra emelték.

Az értetlenséget pedig csak fokozta, amikor idén tavasszal még a jövő évi költségvetésbe is beterveztek 133 milliárdnyi bevételt ugyanezen a címen. Így a két év alatt összesen már 334 milliárd forint bevételnek nem látszott a forrása.

Többen rákérdeztek, hogy mi lesz az, amit eladnak, és amiből ennyi pénz jön majd be, de a kormány nem akart válaszolni. A kíváncsiskodókat azzal verték vissza, hogy sérülne az állam alkupozíciója, ha elmondanák. Most végre kiderült.

A legutóbbi kormányülésen arról döntöttek, hogy 300-380 ezer hektárnyi állami földet eladnak.

Lázár János csütörtökön elmondta: a kormány tárgyalt a magyar állam tulajdonában lévő termőföldek értékesítéséről, amelyről Fazekas Sándor földművelésügyi miniszternek kell tervet készítenie.

Ez szántóterületeket, gyümölcsösöket, legelőket érint, a természetvédelmi területeket, erdőket nem értékesíthetik. A miniszter azt ígérte, hogy csak olyanoknak árulnak majd, akik életvitelszerűen földművesek, és helyben laknak.

Szerinte a földvásárlásból kizárják a külföldieket, „a spekulánsokat és a nem helyben lakókat". Minden értékesítés nyilvános lesz, 3 hektár fölött árverésen lehet hozzájutni a földekhez. A befolyt összeg több százmilliárd forint lehet.

A miniszter egy újságírói kérdésre azt is mondta, hogy az állami földek értékesítésénél olyan földek is lesznek, amelyek most is bérbe vannak adva, de a mostani bérlő joga nem sérül a tulajdon átadásával. Lázár szerint a kormány lépésének célja a birtokstruktúra átrendezése, hogy a százezer földműves jusson földhöz, a többi 7,9 millió állampolgár pedig ne.

Rovatok