Index Vakbarát Hírportál

Megy a harc a földekért és a TV2-ért

2015. október 18., vasárnap 20:28

Elindult az utolsó nagy, állami földprivatizáció, méghozzá rögtön rohamtempóban. Rengeteg állami termőföldtől megszabadul a kormány pár hónap alatt. A most eladni kívánt 380 ezer hektár állami földből nagyjából 300 milliárd forint egyszeri bevételre számítanak.

Nagy üzlet lesz ez a szerencséseknek, ugyanis a földvásárláshoz most nagyon olcsó hitelt is ad az állam. A jobb területek közül sok a kollektivizálások óta volt az államé, ezek közül most a régi nagybirtokok 20-40 vagy akár 150 hektáros, egybefüggő területeiből lehet kitűnő földekhez jutni örökre.

Kérem az ingyenpénzt

Az ingyenpénz itt elképesztően olcsó, hosszú távú hitelt jelent. Összesen 150 milliárd forint hitelt igényelhetnek azok a az emberek az MFB-től, akik most állami földet szeretnének venni. A hitelt forintban lehet felvenni, futamideje legfeljebb 20 év, kamatozása pedig az első tíz évben fix 1,95 százalék évente. Az első tíz év után pedig az akkor elérhető legmagasabb kamattámogatás mellett kaphatnak hitelt a program résztvevői. Minimum 3 millió forintot, maximum 300 millió forintot lehet felvenni. 

Igen ám, de mielőtt azonnal gazdálkodásra adná a fejét, pár nem elhanyagolható körülményt érdemes megfontolnia: 

Ángyán: Ne szépítsünk, ez egy földrablás

Szóval a várakozások a fentiek miatt azok, hogy a helyi erős emberek kapják majd a legtöbb, igazán jó földet, és a maradékból kis szeletekre pedig bepróbálkozhat bárki.

Én azt se tudom, mi az az oliharga!

Mondjuk a kis szeleteknél se bízták a véletlenre, ott nincs pályázat, ajánlatokat kell tenni a 3 hektár alatti földekre.  

A közgáz Obi-Wan Kenobijáé a Nobel

Szoktak viccelődni azzal, hogy régen a közgazdasági Nobel-díjat olyanok kapták, akik elmagyaráztak az embereknek egy olyan törvényszerűséget, amit korábban csak a közgazdászok értettek. Ma pedig már olyanok kapják, akik elmagyaráznak olyanokat, amiket az emberek eddig is nagyon jól tudtak.

Most Angus S. Deaton kapta a Nobel-díjat, aki többek közt olyanokat számolt ki, hogy mikortól nem boldogít annyira már a pénz, vagy hogy a szegénységet nem pénzben érdemes mérni, hanem, hogy mire van lehetősége egyáltalán egy embernek. Vagy hogy a fejlődő országok segélyezése többet árt, mint használ. Itt olvashat bővebben róla.

Deaton évek óta esélyes volt már csak azért is, mert olyan sok területtel foglalkozott kimagasló színvonalon az egészségügytől a megtakarításokon át a módszertani kérdésekig, hogy a közgazdaságtan Obi-Wan Kenobijának is lehetne hívni.

Kulcsár Attila emlékezik

Ha valaki már elfelejtette volna, Kulcsár Attilával szemben az a gyanú, hogy a K&H Equities vezetőjeként úgy költötte a legnagyobb ügyfelei pénzét, mintha a sajátja lenne. Végül nagyjából 23 milliárd forintot elsikkasztottak.

Most még mindig megy pere, és épp tett egy új vallomást, amiben kicsit másképp emlékszik a dolgokra. Legújabb állításai szerint tulajdonképpen nem is piramisjátékot csináltak, hanem csak pénzmosodát. És korábban csak azért vallott másokra, mert nagy nyomás alatt volt. Ettől még nem vallott szerinte hamisan, csak kiegészítésekre lesz még szüksége. 

Nagyon nő nálunk a gyerekszegénység

Az OECD szerint drasztikusan nőtt a magyar gyerekszegénység. 2007 és 2012 között 7 százalékról 17 százalékra nőtt Magyarországon a relatív szegénységben élő gyerekek száma. 

Különösen a munkanélküli szülők gyerekei válnak leszakadóbbá, és a magyar gyerekek mellé elég sokat dohányoznak és isznak is. A 15 évesek 40 százaléka nyilatkozott úgy, hogy életében legalább kétszer berúgott már, és nincs okunk azt feltételezni, hogy magyar gyerekek inkább hazudnának, mint a lengyelek vagy a szlovákok. Cserébe a magyar gyerekeknek kicsit se megterhelő az iskola és legalább az egyik szülőjükkel jól kijönnek.

Két nap alatt kétszer is eladták a TV2-t

Nyílt színen zajlik az oligarchák háborúja, ez pedig a héten az utóbbi idők egyik legfurcsább fejleményét hozta a cégvilágban, egyszerre többen is kijelentették magukról, hogy a TV2 tulajdonosai. Fonyó Károly, Simicska Lajos üzlettársa, Andy Vajna kormánybiztos, valamint Yvonne Dederick és Simon Zsolt, akiké formálisan eddig volt a cég.

Az ügy előzménye, hogy a hónapok óta tartó, majd most, a héten felerősödött pletykát, miszerint az új jobboldali, kormányhoz kötődő médiabirodalom építésének részeként Andy Vajna érdekeltségébe kerül a második legnagyobb kereskedelmi televízió, a héten hivatalosan is megerősítették.

Vajna csütörtök délután már rendkívüli sajtótájékoztatót tartott, amelyen bejelentette, hogy a korábbi RTL-vezér, Dirk  Gerkens lesz a TV2 új vezérigazgatója, amint a GVH és a NMHH jóváhagyja a tulajdonosváltást ez (Vajna szerint ez 4-6 héten belül megtörténhet), és hogy céljuk: a TV2 a legnézettebb adóvá váljon, amire szerinte két éven belül van is lehetőség.

Majd a Fonyó Károly, Simicska Lajos üzlet- és munkatársa közölte, mindez képtelenség, az általa vezetett Megapolis Media Zrt. ugyanis október 13-án már megvásárolta a TV2 Media Group Holdings Kft. 100 százalékos üzletrészét egy korábbi opciós vételi szerződés alapján, és már fizetett is. Simon és Dederick jóváhagyása ehhez nem kellett, ugyanakkor tudtak a szerződésről és vásárlásról is, ezek után nem adhatták el Vajnának.

Fonyó azt is mondta, hogy Yvonne Dedericket és Simon Zsoltot ki is rúgták csütörtökön. Yvonne Dederick és Simon Zsolt közleményt adott ki, miszerint nem tudják, Fonyó miről beszél, nekik igenis joguk volt eladni a céget Vajnának, de egyébként a tranzakció lezárultáig továbbra is az ő tulajdonukban van. 

Fonyó Károly elhúzódó jogvitára számít. Számíthat is: Fonyónak ugyanis állítása szerint a vagyonkezelő TV2 Media Group Holdings Kft. 100 százalékára volt vételi szerződése, Andy Vajna pedig elvileg a vagyonkezelő cég alá tartozó TV2 Média Csoport Kft. 100 százalékos üzletrészét vette meg, és egy CEE Broadcasting Limited nevű céget. És utalnak jelek arra, hogy az állítólagos opciós szerződéssel érintett TV2 Media Group Holdingsot Dedrickék alaposan átalakították az utóbbi időben. Egyes találgatások szerint éppen a tervezett eladás és Fonyóék szerződése miatt.

De voltak még érdekes hírek a héten, ezek rövidebben:

Rovatok