Index Vakbarát Hírportál

Nem azok kaszáltak, akiknek szánták

2013. december 11., szerda 08:20

A nyári tervek szerint nagy boltok és iskolák mellett nem lehetett volna dohánybolt, a fiatalok érdekében. Ez annyiban változott, hogy iskolák mellett mégis lehet cigit árulni, benzinkúton viszont nem, szintén a fiatalok érdekében. Igaz, azt is bevallják, hogy igazából csak a piac újraosztása nem sikerült tökéletesen, ezen próbálnak most finomhangolni. Nem biztos, hogy a 18 éven aluliak ettől kevesebbet fognak dohányozni, viszont tovább erősödhet a feketekereskedelem. Ez ellen a NAV már drónokkal készül.

Már nyáron is lehetett tudni, hogy a kormány nem teljesen elégedett a trafikleosztással. Itt mondjuk nem arra kell gondolni, hogy Lázár János barátai vagy a CBA-sok hülyére nyerték magukat a rokonaikkal és egyéb strómanjaikkal. Hanem leginkább arra, hogy hiába a helyi monopólium, még ezt is el lehet bénázni, azaz kiderült, hogy nagy különbségek vannak az egyes trafikok forgalma között. Ez pedig nem tetszett az államnak. 

Csak az a trafik megy jól, amelyik jó helyen van

Miután szinte a patikáknál is jobban szabályozottak, a vásárlóik pedig jóformán kizárólag szenvedélybetegek, akik nagyjából ugyanannyit tudnak eldohányozni, így döntően egy dolog szabja meg a trafikok árbevételét: hogy hol vannak. Amelyik dohánybolt előtt tízszer annyian mennek el, ott jó eséllyel tízszer annyi dohányárut lehet eladni, ez a világ egyik legegyszerűbb üzleti tervezési helyzete.

Eleinte az volt terv, hogy „gyerekek érdekében” betiltják a forgalmas hipermarketek és az iskolák mellé települt trafikokat. Utóbbi teljesen indokolt is lett volna. Az viszont már nyáron is erősen sántított, hogy a kamaszok vajon miért járnának többet a jellemzően város szélén lévő Auchanba vagy a Tescóba nagybevásárolni, mint a sarki közértbe egy kóláért.

Ezek a mai fiatalok csak a benzinkúton tudják jól érezni magukat

Azonban senkinek nem kellett a valódi célon hónapokat töprengeni. A mostani szabálymódosításból ugyanis az iskolákat gyorsan kivették, mellettük nyugodtan lehet cigit árulni továbbra is. A kormány betette viszont helyettük a benzinkutakat, ügyesen megakadályozva, hogy a tankoló gyerekhordák szétdohányozzák magukat.

Megkérdeztük erről a kormányt is, akik helyett a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. (ND) válaszolt, meglepő módon kitartva a tankoló gyerekek víziója mellett. Szerintük a legveszélyeztetettebb fiatal korcsoport igenis jellemzően nagy boltokban vásárol, vagy ott tölti a szabadidejét, amiből némi logikai bukfenccel következik, hogy így „a cigaretta rutinszerű megvásárlásának lehetősége a jövőben tehát nem kapcsolódik a mindennapos bevásárlásokhoz, rendszeres tankolásokhoz”.

Arra a kérdésre pedig frappánsan semmit nem voltak hajlandóak válaszolni, hogy miért kerültek le az iskolák melletti dohányboltok a tiltólistáról.

A Tesco bukja, a CBA nem

A benzinkutakon és a 2500 négyzetméternél nagyobb alapterületű boltok környékén lévő trafikok így csak jövő május végéig működhetnek. Nem nehéz kitalálni, hogy a módosítás leginkább a Tesco ellen megy, ugyanis az áruházlánc 116 ilyen dohányboltos hipermarketét érintené. Az Auchan 19, az Interspar 31, a CBA viszont csak 3 ilyen üzlettel rendelkezik.

Ez azért is fontos, mert a kiskereskedelmi versenyben komoly extrának számít, ha valahol van cigaretta is, így a 2500 négyzetméternél kisebb boltokkal dolgozó cégek jelentős előnyt kapnak. 

A módosításnál az ND szerint bevallott cél is volt, hogy azon kívül, hogy megvédjék azokat a nebulókat, akik lyukasórában csak 20 liter 95-öst venni ugrottak be a kútra, előnyösebb helyzetbe juttassák azokat a kisvállalkozásokat is, amelyektől jelenleg elszívják a vevőket a multik.

És akkor mi van?

A kormány indoklása szerint még a trafikok forgalmi adatainak elemzésekor kitűnt, hogy a legjobban menő 200 trafik viszi el az összforgalom 17 százalékát, miközben a 6300 trafik közül 2500 a csőd határán van. Bár a csődben lévő trafikok tömege is elég nevetségesnek hangzik, ha a törvény papíron szereplő célját vesszük, akkor jogosan vetődik fel a kérdés: mindez kit érdekel?

Ha a dohányzás visszaszorítása bármennyire is komolyan vehető cél, akkor az nem lehet baj, hogy vannak helyek, ahol olyan kevesen akarnak dohányozni, hogy nem éri meg trafikot fenntartani. Ahogy az se, ha van olyan tehetségtelen trafikos, aki még egy helyi monopóliumot is be tud csődöltetni. 

De ha gyakorlatiasabban nézzük, akkor inkább az látszik, hogy a piac újraosztása az államosítással együtt sem úgy sikerült, ahogy tervezték, azaz nem pont azok kaszálnak nagyot, akiknek szánták.

Szinte az összes jól menő trafikot lenullázzák

A 6300 trafikos 9-10 százalékát érinti majd az intézkedés, mondta korábban a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt., szóval nagyjából 600 trafikosnak kell majd jövőre új üzlethelyiség után néznie.

Viszont eddig csak hozzávetőleg 4200 trafik nyitott egyáltalán ki, így ez a működő trafikok 15 százalékát is érintheti.  Amik ha azonosak a túl jól menő helyekkel, akkor szinte minden nagy forgalmú trafikot bezáratnak.  

Így azokkal szúrnak ki a legjobban, akiknek a legjobb volt az üzleti terve. Ez azért külön érdekes, mert a pályázatok elbírálásánál elvileg döntő súllyal szerepelt az üzleti terv, aminek az egyik leglényegesebb pontja ebben az esetben a trafik elhelyezése lehetett. Már ha megnézte ezeket bárki is.

Kártalanítás nem kell

Miután államosították a dohányárusítás jogát, a tulajdonos állam kénye-kedve szerint változtathatja ennek a szabályait. Ha két hónap múlva hoznak egy új kormányrendeletet, hogy a fiatalok védelme érdekében egy hódmezővásárhelyi céggel minden trafikosnak fel kell festetnie a „Magyarország jobban teljesít” szlogent, azt ugyanúgy feltételek nélkül végre kell hajtania mindenkinek.  

Ez egy tetszőleges törvénynél is nagyjából így lenne, csak itt pont nemrég írtak ki egy állami pályázatot, amit ha valaki hatékonyan valósított meg, azt rögtön megbüntetik, ha mégis kicsit másoknak szánják a dohányzásból elnyerhető előnyöket. 

A dohányboltokkal kötött szerződésben csak arra jár kompenzáció, ha teljesen elvenné a kormány a koncessziót. Megkérdeztük a kormányt arról is, hogy várható-e újabb módosítás, ha ezek vagy más trafikok találnak más forgalmas helyet, és nem változik a forgalom eloszlása, de erre sem akartak válaszolni.

Egy hatás biztos

Nem tudni, hogy a Tesco és a benzinkutak megbüntetése mennyire fogja vissza a fiatalokat a dohányzástól. Az viszont biztos, hogy ha még nehezebbé teszik a legális dohányáruk elérését, az tovább erősíti majd a feketekereskedelmet. 

Suller Attila, a NAV szóvivője szerint ők is érzik, hogy trafiktörvény óta megerősödött az illegális cigaretták aránya, főleg forgalmas helyeken, piacok, iskolák, pályaudvarok környékén lehet könnyebben, nagyrészt Ukrajna és Szerbia felől érkezett csempészcigit kapni.

Azt még nem tudják pontosan, hogy ez a benzinkutas húzás után jövőre mennyire fog tovább erősödni, mindenesetre a NAV eddig is komolyan küzdött a jelenség ellen. A hét évvel ezelőtti 27 százalékos illegáliscigi-arányt levitték tavalyra nagyjából 5,8 százalékra, ami az első trafiktörvények óta eltelt hónapok alatt visszament 7,7 százalékra. 

A NAV mindenestre készül, egyebek mellett hőkamerákkal, dohánykereső kutyákkal, vasúti és kamionröntgennel, sőt, drónokkal próbálják majd mérsékelni a csempészetet. 

Rovatok