Index Vakbarát Hírportál

A csapból is a csok folyik

Ez történt a gazdaságban az év második hetében

2016. január 17., vasárnap 14:59 | nyolc éve frissítve

Lassan összeáll a kép, hogy ki, hol és mennyiért tud majd házat vagy lakást venni az állam gyerekcsináló támogatásából, az például már kiderült, mennyit ér az államnak a harmadik gyerek, hogy hol van és hol nincs a támogatással megvehető lakás és kik azok, akik nagy tejesen kimaradnak a csok buliból. De volt itt még egymilliárdos csekk, gigabírság, robbanós befektetés és még sok minden más. Itt a heti gazdasági összefoglaló

Még mindig a csok, vagyis annak a háromgyerekeseknek nyújtott verziója a legnagyobb gazdasági hír Magyarországon, de hát hogy ne lenne az, mikor a kormány arra készül, hogy több százezer családhoz vág hozzá 10+10 millió forintot?

Érdeklődő rengeteg van, a bankok ügyfélszolgálatait gyakorlatilag elárasztják a csokról érdeklődő hívások. Még nem minden banknál lehet jelentkezni a csok részeként járó hitelért, de a bankok vezetői mind arra számítanak, hogy több milliárd forinttal több hitelt vesznek majd föl az emberek a kormány programja miatt.

Olyan lakásból viszont, amire érvényes a 10+10 milliós kedvezmény, elég kevés van, az Otthontérkép adatai szerint

az eladó ingatlanoknak csak a 6,5 százaléka felel meg a feltételeknek.

Sokáig azért nem kell majd várni, aki csak teheti az építőiparban, most gőzerővel elkezd majd a háromgyerekeseknek megfelelő eladó lakásokat és házakat építeni. A kínálat az Otthontérkép szerint egy-másfél éven belül kezdhet növekedni, viszont arra is lehet számítani hogy ezeknek az új ingatlanoknak az ára már rövid távon nőni fog. Izgulni viszont nem kell, hogy lemarad az ember a programról, mert a Fidesz szerint ez nem csak egy pár éves buli lesz, hanem ahogy Halász János, a kormánypárt frakciószóvivője mondta:

“Amíg polgári kormány van, biztosan lehet számítani az otthonteremtési programra”

A programot állítólag ki is bővítik majd, hogy például a közmunkások is jelentkezhessenek a támogatásra. Ez eléggé indokolt, mert most a legszegényebb állampolgárok így vagy úgy, de kimaradnak a csokból.

A kormány azt szeretné, ha a nagy állami beruházásokkal már nem annyira támogatott építőipar mellett a gyerekcsinálás is beindulna és aki csak teheti, az legalább három gyereket vállalna. A harmadik gyerek annyira fontos a kormánynak, hogy, ahogy kiszámoltuk a héten,

a harmadik gyerek után több mint kétszer annyi támogatást fizet az állam a családoknak, mint az első vagy a második után.

Egy kétgyermekes családot, adókedvezményt, családi pótlékot, tankönyvtámogatást és minden egyebet beleszámolva összesen 619 200 forinttal támogat az állam, egy háromgyermekest viszont már 2,26 millióval, vagyis gyerekenként 309 600 forint helyett 753 300 forinttal.

Ha ettől sem indul be a gyerekcsinálás, akkor viszont valószínűleg a KDNP-hez kell fordulni, a párt holdudvarában állítólag van pár konkrét ötlet, hogy mitől lenne több gyerek Magyarországon.

Élet a csokon túl

Azért más is történik a gazdaságban azon kívül, hogy a kormány fizet azoknak, akik csinálnak sok gyereket. Összeszedtünk ötöt.

1. Nincs menekvés az egymilliárdos csekktől

Stróman valószínűleg még nem járt olyan rosszul, mint István, aki három, összesen több mint egymilliárd forintra szóló csekket kapott a Navtól, ugyanis a héten a Kúria is kimondta, hogy Istvánnak bizony fizetni kell.

A férfi megbízottként egy kétes építőipari cég számlájáról fél év alatt összesen másfél milliárd forintot vett fel, de nem tudja igazolni, hogy ezt átadta a cég képviselőjének. A NAV az ő vagyongyarapodásának tekinti az egész kivett összeget, és az összes elmaradt adót és bírságot Istvántól követeli.

A Kúria is a Navnak adott igazat, innentől pedig már nincs helye fellebbezésnek, így István nem tehet mást, mint hogy élete végéig törleszt. Az szerencsétlenül járt stróman adótartozása ráadásul el sem évül, mert tulajdonrésze van egy olyan ingatlanban, amin jelzálog van, elárverezni meg nem nagyon lehet. 

2. Gigabírságot kapott a Bankszövetség

Több mint 4 milliárd forintos büntetést varrt a Bankszövetség nyakába a GVH. Mindezt azért, mert a szövetségnek és a vele együttműködő Nemzetközi Bankárképző Zrt.-nek van egy BankAdat nevű adatbázisa, amit minden bank láthat, és amin keresztül a GVH szerint olyan adatokat is megoszthatnak egymással, és alkalmas lenne a kartellezésre.

Ez a rendszer már 12 éve működik, valamiért viszont csak most tűnt fel a versenyhivatalnak. Viszont a Bankszövetség szerint nemhogy kartellezésről nincs szó, de 2000-ben a kormány kérte, hogy hozzanak létre egy ilyet, a bankfelügyelet pedig még adatokkal is segítette, hogy a BankAdat létrejöjjön, amiből minisztériumok is rendszeresen kértek adatokat. 

3. Majdnem ezer mekis dolgozó nem kapott fizetést

Elszámolási vita támadt a McDonald's és a neki diákmunkásokat közvetítő Human Operator Zrt. között, ami miatt nagyjából 900, McDonald's-ban dolgozó, főleg fiatal vagy diákmunkás nem kapta meg a decemberi fizetését. A munkaközvetítő cég nagyjából százmillió forintot követel a mekitől, ami viszont állítja, nem tartozik semmivel, a béreket pedig elutalta a Human Operatornak. Hogy min vitatkozik a két cég, azt nem árulták el, de McDonald's azt állítja: pénteken a munkaközvetítő céget kikerülve megkezdte a fizetések átutalását közvetlenül a dolgozóknak, és hétfőn mindenki megkapja majd a bérét. 

4. Újra lőszergyár épül Balatonfűzfőn, reméljük, most nem robban fel!

Az egykori balatonfűzfői lőporgyár területén és épületeiben indul majd az idén egy Mil-Exim nevű kft., ami részben uniós forrásból, 2,4 milliárd forintért építi a lőszergyártó üzemét. Nemcsak a gyár helye lesz ugyanott, ahol a korábbi lőszergyár volt, de a kisebbségi tulajdonosa is ugyanaz, Csala József. A cég elvileg évi 50 ezer tonna lőszert gyárt majd civil és katonai felhasználásra. 

A cég hosszabb távon száz embert akar foglalkoztatni. A helyiek mégsem mind örülnek, részint azért, mert nincs olyan jó tapasztalatuk a korábbi lőszergyárral, az ugyanis rendszeresen felrobbant. Ezen kívül helyi politikusok és lakosok attól is tartanak, hogy a felfokozott nemzetközi hangulatban a lőszergyár miatt a falu terrorcselekmények célpontjává is válhat. Riportunkat arról, hogy hogyan reagál a település a lőszergyárra, itt olvashatják el.

5. Egyre több magyar akar végleg kivándorolni

Nagyjából ugyanannyian akarnak elmenni Magyarországról, mint korábban, viszont többen gondolják úgy, hogy ha kimennek, már vissza se jönnek - ez látszik a Tárki 2015 októberi migrációs felmérésén. Összesen a megkérdezettek 15 százaléka akarna kimenni külföldre, 9 százalék viszont ki is vándorolna, nem csak pár évre költözne ki. Ez 2014-ben még csak 5 százalék volt. Ezzel párhuzamosan egyre kevesebben vannak azok, akik mindenképpen vissza is akarnak majd jönni.

20160111 2.png

Olvasna még? Itt van még öt hír a hétről!

  1. Lázár János apja és nagybátyja is vett állami földet a földárveréseken, összesen 220 millió forintért
  2. 1600 új ember vesz föl a nyíregyházi Lego-gyár.
  3. Tizenhárom éve volt utoljára ilyen alacsony az olaj világpiaci ára.
  4. Kiadták a taxisoknak, hogy kémkedjenek az Uber-sofőrök után.
  5. Nem a magyarok élnek a leggyatrábban az EU-ban, mi hátulról csak a negyedikek vagyunk.

Rovatok