Index Vakbarát Hírportál

14 ezer cégnek kell online pénztárgépet beszereznie

2016. március 25., péntek 10:55

2016. szeptember 30-ával és 2017. január 1-jével két lépcsőben kiterjesztik az online kasszák rendszerét. Az újonnan megjelölt ágazatok a korábbiakhoz hasonlóan a kiskereskedelemre vagy a vendéglátóiparra jellemző tulajdonságokkal rendelkező szektorok lesznek: gépjármű- és motorkerékpár-szervizek, alkatrész-kereskedők, plasztikai sebészek, diszkó- és fitneszclubok, ruhatisztítók, taxisok, pénzváltók.

Az Opten céginformációs rendszer tevékenységi körök alapján megnézte, hány vállalkozást érint a változás, és mintegy 14 ezer céget találtak. A frissen fókuszba került ágazatokra rá is fér a fehérítés az Opten közleménye szerint, hiszen ezekre a területekre erős szétaprózottság, magas fluktuáció és sok végrehajtás jellemző. Az online kasszarendszer újonnan érintett ágazatai közül a gépjárműjavítók jelentik majd az egyik legnagyobb kört, ebben a szegmensben 6315 cég működik több mint 166 milliárd forint éves árbevétellel.

Ágazat Működő cégek (db) Létszám (fő) Árbevétel (eFt) Végrehajtás (db)
Gépjárműjavítás, -karbantartás 6315 17 518 166 648 750 597
Gépjárműalkatrész-kiskereskedelem 2047 4246 102 677 248 157
Motorkerékpár, -alkatrész kereskedelme, javítása 465 953 28 124 599 47
Plasztikai sebészeti tevékenység* 431 941 10 810 178 9
Diszkót, illetve tánctermet működtetők* 9 71 181 638 1
Testedzési szolgáltatás 687 1499 6 564 119 59
Fizikai közérzetet javító szolgáltatás 2432 6838 46 099 881 230
Ruházati tisztító szolgáltatás 371 3030 26 140 372 46
Taxis személyszállítás 896 2300 8 132 405 103
Pénzváltó tevékenység* 390 621 12 332 568 34

Az egyik legfontosabb negatívum a bevezetéssel és az üzemeltetéssel járó költségnövekedés, de ez az online kasszák első körös bevezetésénél sem okozott megoldhatatlan problémát a piaci szereplőknek. Más kérdés az általános költségszint és vele a fogyasztói árak emelkedése, ami értelemszerűen a szürke és a fekete zónában működő vállalkozásokat érinti leginkább. Az eddig is teljesen tisztán működő cégek ugyanakkor feltehetően pozitívumként könyvelik el, hogy a velük szemben ügyeskedéssel tisztességtelen versenyelőnyre szert tevő versenytársak költségszintje a kasszák bevezetése után az övékkel megegyező szintre emelkedik.

Rovatok