Index Vakbarát Hírportál

Uber: Néhány taxis tartja sakkban Budapestet

2016. május 4., szerda 17:11

Az Uber szerint a szolgáltatása betiltása mellett kampányoló taxisok és döntéshozók el akarják venni a magyaroktól az általa nyújtott "minőségi és megbízható szolgáltatást". Ezzel pedig 1200 adófizető sofőr megélhetését és 150 ezer felhasználó választási szabadságát fenyegetik.

Az Uber magyarországi részlege arra válaszul adott ki közleményt, hogy tegnap a taxisok ismét tüntettek a szolgáltatás ellen, a hét elején Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára pedig arról beszélt, hogy egyenesen betilthatják a mobilalkamazást. (Ennek esetleges technikai részleteiről itt írtunk)

Ez utóbbi egy, az Országgyűlés elé beterjesztendő törvénytervezetben is szerepel. A tervezet szerint fél évre elvehetik az Uberezők jogosítványát és 200 ezer forintra büntethetik őket az engedély nélküli személyszállításért. Emellett 300 ezer forintra büntethetnék magát a diszpécserszolgálatot, és annak a szolgálatnak, amelyik a bírság ellenére is folytatja az engedély nélküli tevékenységét, egy évre elérhetetlenné tennék az alkalmazását és honlapját.

Fónagy szerint a tervezetet legkésőbb jövő hét keddig beterjesztik a Parlament elé, és még a tavaszi ülésszakban szavazhatnak róla a képviselők.

Az Uber magyarországi vezetője, Fekete Zoltán ennek kapcsán azt írta közleményében: a döntéshozók olyan törvénymódosítást terjesztettek a Parlament elé, amely megakasztaná a modernizációt, megakadályozná az Uber alkalmazás használatát. Ezzel a cég szerint Magyarországot "elvágnák a világ azon részétől, ahol nem ellenségnek tekintik a technológiai fejlődést, a digitális gazdaságot".

Azt is közölte, hogy az Uber elkötelezett a párbeszéd iránt, és "21. századi szabályozásra van szükség".

Rovatok