Index Vakbarát Hírportál

Ember nélküli gyárat csinál a Tesla

2016. augusztus 5., péntek 13:34

Elon Musk bejelentette, hogy a tervezett új kocsijuk a Model 3 gyártásában nem vesz majd rész kövezetlenül ember, írja a Washington Post. Azaz olyan gyárat akarnak építeni, ahol kizárólag összekapcsolt robotok végzik a munkát az elejétől a végéig, az emberek csak felügyelnék a folyamatokat. 

Ugyanis gyorsabban akarnak gyártani, mint ami mostani közvetlen emberi közreműködéssel elérhető, ha pedig betesz egy embert is a gyártásorra, akkor "emberi sebességre" esne vissza a folyamat. Arról nem árult semmit, hogy mennyivel gyorsabb gyártás a célja akkor. A "gép fog gyártani gépet" és olyan lesz az egész mint egy "alien csatahajó" Musk terve szerint.

A hangzatos bejelentésekre szüksége is van a Teslának, mert pillanatnyilag a megvalósult folyamatok alapján egyre komolyabb bajban van épp a cég.

Rovatok