A következő időszakban rettentően sok közpénzt oszt ki a kormány innovációs és kutatás-fejlesztési célokra. Ha ez nem kerül jó helyre, akkor szó szerint kidobunk az ablakon a stadionépítéseknél nagyságrendekkel nagyobb összeget, ami ráadásul a jövőbeli versenyképességünket garantálná. Ehhez képest a pénzosztás rendszere nem elég átlátható, sok cég úgy nyer százmilliókat állami pályázatokon, hogy teljesen profilidegen projektekkel pályázik, életképes pályázókat pedig mondvacsinált indokokkal elutasítanak. Azon pedig már meg sem lepődünk, hogy a támogatások jókora része kormányközeli oligarchák köreinél köt ki, és a vállalati K+F-nél Garancsi István kirívóan sok érdekeltségére bukkantunk.
Ha egy közvélemény-kutató megmérné, mire asszociál a magyar lakosság a mutyi szóról, akkor valószínűleg elsöprő többségben lennének a látványos építőipari és ingatlanberuházások. Esetleg még felférnének az átlagember mentális mutyitérképére az utóbbi időben megszaporodott nagyszabású kommunikációs kampányok is, de szinte biztos, hogy az informatikai innováció laikusoknak nehezen érthető területét kevesek említenék.
A startupvilág és a technológiai innovációk támogatása olyasvalami, amitől semmiképpen sem kéne sajnálni a pénzt és az energiát, mivel ezek nélkül sehol nem leszünk versenyképességben, már középtávon sem. Pontosan ezért nagyon nem mindegy, kik, milyen keretből, milyen projektekre, mekkora összegeket kapnak, és hogyan sikerülnek a közpénzből támogatott fejlesztések.
A jelenlegi magyarországi teljesítmény alapján viszont bátran odatűzhetjük az informatikai ágazatot az uniós pénzek legkevésbé hatékony felhasználásában élen járó szektorok közé. Magyarországon a szektorban piaci alapon próbálkozók alapélménye, hogy egy masszív kör telepedett rá az uniós támogatások kisajtolására. A rendszer működését jól szemlélteti egy üzleti angyalként is tevékenykedő forrásunktól származó anekdota. Egy szakmai rendezvényen előadása után odalépett hozzá egy ismeretlen, és együttműködést ajánlott, de arra a kérdésre, pontosan miben utazik, milyen eredményei vannak, csak ennyi volt a válasz:
Az elmúlt években kétmilliárdot kutattunk el.
És ez nemcsak azért baj, mert erkölcsileg kifogásolható elképesztő mennyiségű támogatást haveri alapon szétosztani, hanem azért is, mert ez lesz a legfájóbb epizódja annak a történetnek, amit majd az unokáinknak mesélhetünk Magyarország elhalasztott történelmi lehetőségéről a felzárkózásra.
Augusztus végén a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) 68 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást osztott ki 247 cég között, amelyek a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által kiírt pályázaton indultak. A nagyvonalú keretösszeg a GINOP (Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program) néven futó uniós alapból származik, és csak töredéke annak, amit 2015–16 során vállalati kutatás-fejlesztésre és innovációra a rendelkezésre áll, vagyis ez a terület a különösen bőséges húsosfazekak közé tartozik.
A szóban forgó 68 milliárdos pályázatra nagyjából ötszörös volt a túljelentkezés, arról tehát semmiképp sincs szó, hogy nem volt miből válogatni a bírálóknak. Hivatalosan a szűrési folyamat is rendkívül komoly és szakmai, első körben a pályázatokról anonim szakmai értékelések készülnek, amelyek alapján egy szakmai értékelőtestület panelenként megvitatja őket, majd döntenek a támogatásukról.
A támogatott projektek kiválasztásánál az NKFIH tájékoztatása szerint az is szempont, hogy egy-egy ember vagy kör ugyanabban a körben ne kaphasson több különböző projektjére pénzt, legalábbis Pálinkás József a 68 milliárdos kör kiosztásának apropóján rendezett háttérbeszélgetésen kifejtette: nem jutnak át a szűrőn az innovációs blablák, a túlárazások, és neki
nem meggyőzőek az olyan pályázók sem, akik sok projektben benne vannak.
A nyertes cégek és projektek listája elérhető a hivatal honlapján, de egy trükk azért van benne: bár a cégek többsége másik céggel vagy cégekkel együtt pályázott (így lehet a legnagyobb támogatási összeget lehívni), a táblázatban csak a konzorciumvezető látszik. A partnerek listája nem érhető el, és ezt az NGM többszöri kérésünkre sem volt hajlandó odaadni nekünk.
Ez az információ azért nem mellékes, mert pályázatírásban utazó forrásaink szerint gyakori trükk, hogy egy cég vagy érdekcsoport úgy teszi rá a kezét egy körön belül több forrásra, hogy csak konzorciumi partnerként szerepel más cégek nevével fémjelzett projekteknél.
Ehhez a cikkhez tehát csak a nyertes konzorciumvezető cégeket, ezeken belül is főleg az IKT-projekttel (információs és kommunikációs technológiák) pályázókat vizsgáltuk, de még ebben a szűkebb merítésben is találtunk arra utaló jeleket, hogy a Pálinkás által hangoztatott alapelvek – ne nyerjenek ugyanazok az emberek sok projekttel – sérültek a kiválasztáskor, ráadásul Orbán Viktor egyik közeli ismerőse, Garancsi István és érdekköre feltűnően jól szerepelt a pályázaton.
Utóbbiakra rá is kérdeztünk az NKFIH-nál, válaszukban közölték, hogy a hivatal elnöke csak arra utalt, hogy „a projektjavaslatok K+F+I újdonságtartalmát tekintve ritkán fordul elő, hogy ugyanaz a vállalkozás ugyanazon felhívásra több értékes projektet is ki tud dolgozni”.
Mivel a vonatkozó hazai és uniós jogszabályok szerint sem a nyertes, sem az elutasított pályázatok tartalma nem ismerhető meg, nehéz dolga van a laikusnak, ha egy-egy támogatott projektről el akarja dönteni, hogy:
Pusztán a projektek címe alapján ezt szinte lehetetlen megállapítani, a részletekre vonatkozó transzparencia híján így a választópolgár kénytelen a bíráló hatóság megítélésében bízni, ami esetenként mellényúlásnak bizonyul. Rogán Antal az Új Széchenyi-tervből 256 millióval megtámogatott találmányáról például azóta kiderült, hogy már régen kitalálták mások, tehát a harmadik kategóriába tartozik. És ugyanez igaz a TIOP-on keresztül félmilliárdnyi uniós pénzből lemásolt iKórlapra is.
Pedig itt nem kis összegekről van szó, egy cég akár egymilliárd forint vissza nem térítendő forráshoz juthatott csak a legutóbbi GINOP-körben. Ennek ellenére a nyerteseknek az uniós és hazai előírásoknak megfelelően az utólag benyújtandó pályázati dokumentáción kívül semmiféle utánkövetésnek nem kell megfelelniük, nem nézi senki, hogyan muzsikálnak a piacon néhány év elteltével. Így gyakorlatilag esélytelen kideríteni, hogy egy-egy százmilliókkal támogatott innovációs fejlesztésnek lett-e bármilyen használható eredménye, és levonni a tanulságokat.
Az egyetlen lehetőség az előzetes kutakodásra a nyertes cégek hátterének feltérképezése marad, amiből legalább annyit jó eséllyel meg tudunk állapítani, melyek a gyanúsak és milyen ismert arcok állhatnak egy-egy támogatott pályázat mögött.
Ha szigorúan vesszük az infokommunikációs technológiák kategóriát, akkor ilyen célokra a teljes keretből közel három tucat projektre mintegy 8 milliárd forintot osztottak ki. Ezen a területen igen komoly az innovációs verseny, lévén az innovátoroknak tőkeerős nemzetközi cégeket és nagy múltú külföldi egyetemeket kell lenyomniuk, hogy valami újat (és főleg használhatót) dobjanak – a feladat nem lehetetlen, de azért elég ügyesnek kell lenni hozzá, hogy valaki lenyomja a Google-t, a Facebookot vagy mondjuk az MIT kutatólaborjait egy-egy piacképes IKT-fejlesztéssel.
Ezért aztán rögtön elsőre szembeötlő, hogy a két legnagyobb összeggel támogatott projektet
A GINOP-ból 921 millió forint jutott egy bizonyos Work-Metall Trans Kereskedelmi, Szállítási és Szolgáltató Kft.-nek a „Védett kulturális és természeti örökség távérzékelési technológiai kutatási centrumának létrehozására, új méréstechnikai módszerek és dokumentációs eljárások kidolgozására”. A kondorosi cég a cégadatok alapján jól működő fuvarozóvállalat, az azonban legalábbis érdekes, hogy rögtön egy közel egymilliárdos projekttel vágnak bele az IKT-bizniszbe, ami tevékenységi köreik alapján abszolút nem tűnik profilba vágónak.
A második legnagyobb összeget a tápiószentmiklósi KM-Trans Kft. nyerte, nekik 788 millió jutott „Ipari hatékonyságnövelés és vészhelyzetek előrejelzése többdimenziós szenzormátrix adatainak mesterséges intelligenciával támogatott big data elemzésével” című projektre. A fiatal és kicsi cég tevékenységi körei közt nagyon változatos dolgokat találni, de ezek nagy része kereskedelmi jellegű, az informatikai szektorhoz kapcsolódókat egy éven belül vette fel. Árbevétele csekélynek mondható, pláne az elnyert támogatáshoz képest, tavaly 8 millió forintról számoltak be – most ennek közel százszorosát kell majd okosan elkölteniük.
De az infokommunikációs területről továbbevezve is találni különös nyerteseket. A Corex Projektfejlesztési Kft. nevű tanácsadócég például „Innovatív, beton alapanyagú úszómű létrehozásának kutatása és modul rendszerű felépítmény fejlesztésére” kapott 665 milliót. A Corex egyik vezetője Jaksa Gábor, aki korábban az állami közbeszerzéseken hasító MultiContact Consulting tanácsadó cégben is benne volt, a családja pedig már felkeltette az Átlátszó érdeklődését uniós támogatásokból kivitelezett fantomprojektekre.
A Miklós Parkolóház Kft. debreceni ingatlanfejlesztő pedig a lista szerint „Minimál invazív, lézeres tüdősebészeti és prosztatasebészeti műtéti technológiai eljárásokat” fejleszt, és ezekhez „klinikailag megalapozott protokollt” fog kidolgozni 612 millióból. A Miklós Parkolóház tulajdonosa egy másik cégen keresztül Balogh Róbert, aki régebben az azóta megszűnt Épszer Generál Rt. ügyvezetője volt. Az Épszer Generál a kétezres évek egyik debreceni korrupciós botrányának főszereplője volt Balogh vezetése alatt, az ügy miatt a város vagyonkezelőjének akkori igazgatója felfüggesztett börtönt is kapott, mert el nem végzett munkákért fizetett tízmilliós nagyságrendben az Épszer Rt.-nek
A nyertes projektlistát böngészve a példákat még hosszan lehetne sorolni, ahogyan azokat az elutasított pályázókat is, akik igazságtalannak érzik a döntést. Egy névtelenséget kérő forrásunk pályázatát például azzal az indokkal dobták vissza, hogy pályázata „nem innováció”, amiben csak az a furcsa, hogy ugyanazt az ötletet minősíttették a Szellemi Tulajdonok Nemzeti Hivatalával is, ami szerint viszont igen. Kis adalék, hogy az elutasítás után a cég képviselői kimentek a kockázati tőkében bővelkedő Szilícium-völgybe piaci alapon befektetőket keresni az itthon lepattintott ötletükhöz, és két hét múlva több mint egymillió dolláros befektetési ajánlattal tértek haza.
Az itt felsorolt nyerteseknél rákérdeztünk, hogyan nyerhettek teljesen más tevékenységi kör ellenére, volt-e esetleg mögöttük egy hozzáértő konzorciális partner, vagy van-e tapasztalatuk, ami nem olvasható ki a céginformációs rendszerből. Cikkünk megjelenésééig csak a Work Metall Transtól kaptunk választ; azt írták, cégük stratégiája a több lábon állás, illetve
büszke arra, hogy ilyen lehetőséggel élhet, és a maga módján hozzájárulhat az innovációra egyre inkább építő magyar gazdaság teljesítményéhez.
A hazai viszonyok ismeretében még komolyabb aggodalomra adhat okot, ha azt látjuk, hogy a támogatások jókora szelete egy közismert oligarcha köreihez vándorol. A K+F+I pénzeknél csúnyán kilóg Garancsi István üzleti partnereinek lólába a nyertes projektlistából.
Hogy ezt kiszúrjuk, egy kicsit messzebbről kell indítani, és megnézni, milyen cégekbe invesztált a Garancsi tulajonában álló Garangold kockázati tőkealap. A Garangold a híres-hírhedt Jeremie-program utolsó körében (az első egyébként még a Gyurcsány-kormány alatt indult) jutott 4,28 milliárd forint uniós pénzhez, ami egyébként csak igen kis szelete a Jeremie teljes, 131 milliárdos keretének.
Az időközben kifutott program elméleti célja az innovatív, de tőkehiányos mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása volt tulajdonrészért cserébe befektetett pénzzel, de hatékonyságával kapcsolatban kormányzati szinten is erős kételyek merültek fel. Sokan úgy vélik, ekkora összeget még akkor sem lehetett volna ennyi idő alatt értelmesen elkölteni a magyar kisvállalkozások piacán, ha erre lett volna szándék,
Épp ezért állítólag a Jeremie-t váltó új tőkeprogramban már szigorúbb feltételrendszerre és piaci szereplők hangsúlyosabb bevonására lehet számítani.
A Garangold honlapján elérhető a cégek listája, amelyekben az alap fantáziát látott, és amelyek többségében van egy közös pont: majdnem mind Garancsi Istvánhoz közeli vagy a Fidesz környékéről ismert emberek érdekeltségébe tartoznak, és valami véletlen folytán ugyanezek cégek felbukkannak a 68 milliárdos GINOP-kör nyertesei között is.
Garancsi tőkealapja összesen 14 cégbe szállt be, hogy mekkora összegekkel, azt kérdésünkre nem árulták el, de az NGM közérdekű adatigénylésre válaszul elküldte a pontos számokat. A befektetett összegeket – melyek 30 százaléka a minisztérium tájékoztatása szerint piaci forrás – az alábbi táblázat foglalja össze:
| Cég neve | Ennyivel szállt be a Garangold (millió Ft) | GINOP-pályázaton is nyert? |
| AgroNode Kft. | 130 | |
| Brands.hu Kft. | 306,6 | |
| Cycleme Bérkerékpár Rendszerek Kft. | 257 | |
| DataMagic Hungary Kft. | 400 | igen |
| Energo Group GmbH | 338,4 | |
| Energy Hungary Energetikai Zrt. | 255 | |
| MineData Műszaki és Kereskedelmi Kft. | 130 | igen |
| Pirocapital Kft. | 685 | |
| Smart City Solutions Kft. | 200 | |
| TrustAir Aviation Kft. | 416,8 | |
| Tundralog technolgies Kft. | 190 | igen |
| Visual Europe Zrt. | 711,7 | |
| Winery Datamanagement Kft. | 190 | igen |
| KGF Hungary Kft. | n.a. | igen |
A cégek érdekessége, hogy rövid kutakodással szinte mindnél találtunk valamit, ami Garancsi István személyéhez vagy a NER-hez köti őket.
Walter János egyben az IKT-s GINOP-pénzek nagy nyertese is, egy személyben cáfolva rá Pálinkás József állítására, miszerint a pénzosztásnál direkt odafigyeltek rá, hogy ne álljanak ugyanazok az emberek több projekt mögött.
A 14 garangoldos cég közül ötöt a innovációs pályázat nyertesei közt is megtalálunk, a KGF Hungary mellett Walter János és Szabó Sándor majdnem minden fent megnevezett cége behúzott néhány százmilliót. Sőt, olyan cége is nyert, amibe a Garangold nem szállt be pénzzel. Ennek alapján úgy tűnik, a bírálók szerint ez lehet Magyarország leginnovatívabb vállalkozói köre.
A Winery Datamanagement „Winery Datacollector rendszer kutatás-fejlesztésére” kapott 184 milliót, a Minedata „iConSec – intelligens építőipari azonosítási, vagyonbiztonsági és minőségbiztosítási technológia kutatás-fejlesztésére” nyert 252 milliót. A Tundralog „Hűtőházi logisztikai folyamatok szenzortechnológián alapuló minőségbiztosítását és integrált, azonos idejű folyamat monitoringját lehetővé tevő rendszer technológia kutatás-fejlesztésére” kapott 162 milliót, a Datamagic pedig 404 millió forinttal lett most gazdagabb, a pénz „Innovatív, szenzortechnológiára épülő sportszakmai rendszer kutatás-fejlesztésére” kell fordítaniuk.
Díjazták még a szintén Walter Jánoshoz köthető Pillar Mérnökiroda pályázatát is, a cég 219 milliót kapott „Automatizált csomagméret-detektáló rendszer mozgásban lévő, összetett formájú szállítmányok optikai és lézerszkennelés útján történő 3D méret detektálásának” kidolgozására, ami mondjuk még laikus szemmel is felveti azt a kérdést, hogy erre ugyan mi szükség van.
Szintén nyert – 333 millió forintot – az Opticon Kft., amely információink szerint egyes Walterékhez köthető vállalkozásokkal a múltban többször közösen indult pályázatokon, a Pillar honlapján pedig szerepel a cégek között, amelynek a mérnökiroda K+F tanácsadást nyújtott.
A most támogatott Walter-féle vállalkozások az őket tömörítő PI Holding honlapja szerint mind startupok, tevékenységük alapján többségük projektcég, vagyis kifejezetten a mostanihoz hasonló pályázatokból élnek, honlapjukon is ott díszeleg a Széchenyi 2020 logó.
Megkérdeztük Walter Jánost és Szabó Sándort, mióta ismerik Garancsi Istvánt, és hogy mi a titka, hogy több cégük is sikerrel pályázott a Jeremie és a legutóbbi GINOP-kör esetében is. Válaszukban közölték, hogy Garancsit nem ismerték a Jeremie-befektetések előtt, és azóta is csak a Garangold munkatársaival állnak kapcsolatban. A befektetéseket megelőzően hivatalos csatornákon keresztül több kockázati alapot is megkerestek innovatív ötleteikkel, végül Garancsiéknál több szintű döntési folyamat eredményeként választották ki a cégeiket.
A sikeres GINOP-pályázatok szerintük a szakmai felkészültségüknek tudhatók be. „A kutatóhely körül kialakult ökoszisztémában közel száz fő magasan kvalifikált mérnököt és kutatót alkalmazunk, lefedve a tudományos és mérnöki kompetenciák széles körét, a fizikai és információtechnológiai és képfeldolgozási alkalmazott kutatástól az egyedi hardverfejlesztésen át a mobil és szerver oldali alkalmazás fejlesztésig” – írták.
Arról is érdeklődtünk, nyertek-e már korábbi pályázati körökben állami támogatást, és ha igen, milyen projektekre. Erre annyit válaszolt Walter János, hogy többször is nyertek az elmúlt években, ezekről „a nyilvános adattárakban és a pályázati rendszer által meghatározott kommunikációs szabályoknak megfelelően a honlapjukon közölnek információkat”.
A nyertesek kiválasztásáért felelős NGM-et is megkérdeztük, mit gondolnak arról, hogy egy adott körhöz a támogatások aránylag nagy része csorgott be, és hogy pluszpontot kaptak-e az értékelésben jeremie-s cégek, de a cikk megjelenéséig nem kaptunk választ.
Ha összeadjuk az összegeket, amelyeket Garancsihoz közel álló vállalkozások kaptak a Jeremie-ből és a GINOP-keretből, csinos kis összeg jön ki, pláne ha hozzávesszük, hogy Orbán barátja saját cégével is sikerrel indult az innovációs pályázaton.
A Garancsi által tavaly felvásárolt Esma nevű köztéri plakátos cég 244 millióhoz jutott hozzá „Intelligens reklámtáblák vezérlésére alkalmas rádiókommunikációs szenzorhálózat kutatás-fejlesztésére”, ami minden bizonnyal közérdek.
Garancsi egyébként a Simicska–Orbán-konfliktus után szállt be a plakátbizniszbe, vélhetően abban a reményben, hogy idővel betöltheti az ügyeletes plakátkirályi posztot, a kormány ugyanis már nem szívesen pénzeli a barátból ellenséggé vált Simicska Lajos cégeit ezen a piacon. És a legutóbbi hírek szerint be is jönnek a számításai. Az Esmát is beleszámolva
a Jeremie-ből és a GINOP-ból a rendelkezésre álló adatok alapján (úgy, hogy a konzorciális partnereket meg sem nézhettük). Ez aprópénznek tűnhet az oligarcha által az építőiparból felmarkolt összegekhez képest, viszont ha azt nézzük, az infokommunikációs szektorban mennyi mindent lehet kihozni ennyiből értelmesen elköltve, akkor nagyon sok.
Persze nincs kizárva, hogy ezek a cégek a pénzből létrehoznak valami életképeset, de transzparencia és rendes utánkövetési rendszer híján jó eséllyel az sem fog soha kiderülni, ha nem. A legnagyobb veszélye az informatikai projekteknél annak van, hogy a végén a cégek leszállítanak valamit, de nem piacképes, vagy olyan képtelen összegekért hozzák össze, hogy a más szektorokban ügyeskedő Mr. Húsz Százalékok csak álmélkodva néznének rá. Az informatikai tárgyú közbeszerzéseknél elképesztően magas a korrupciós kockázat és a túlárazás mértéke több százszoros lehet a Korrupciókutató Központ adatai szerint.
Jellegükből adódóan ugyanez igaz lehet a közpénzzel támogatott innovációs projektekre is. Egy infrastrukturális beruházásnál mindenkinek egyértelmű, ha nem készül el, vagy háromszor annyiba kerül, mint kéne neki, a szellemi termékek előállítása nehezebben megfogható terület. Vagyis könnyű őket túlárazni, és az sem feltétlen tűnik fel a nyilvánosságnak, ha használhatatlan a végeredmény. Épp ezért több százmilliós tételek kiszórásánál még akkor is érdemes lenne gyanakodni, ha a pénzt nem teljesen más profilú cégek és oligarchák zsebéből előbújt vállalkozók kapják.
(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)