Ha esetleg kezdett volna aggódni, hogy (egyelőre) se a brexit, se Donald Trump nem hozta el a világvégét, akkor jó hírünk van: ismét van miért és mitől rettegni. A hétvégén ugyanis újabb fejezetéhez érkezik Olaszország kálváriája, aminek kapcsán megint beindultak az euró összeomlásával, európai bankválsággal, az Európai Unió összeomlásával riogató jóslatok.
Ezek a jóslatok pedig egyáltalán nem alaptalanok. Persze annak fényében erősnek tűnhetnek, hogy a felszínen egy obskúrus, a parlament két háza közti hatalommegosztást érintő alkotmányjogi kérdésről szavazhatnak az olaszok, és hát ennek első ránézésre még nem kellene fenyegetnie az egész kontinens jövőjét.
Ami bonyolultabbá teszi a dolgot, hogy Matteo Renzi miniszterelnök közölte, lemond, ha reformterve elbukik a referendumon. Ez a változatosság kedvéért újabb politikai válsághoz vezethet Olaszországban, és még az sem kizárható, hogy ennek farvizén hatalomra kerül az 5 Csillag Mozgalom, amely kilépne a fenébe az eurózónából, és felmondaná az ország adósságát.
De igazából még az se kell egy nagyobb felforduláshoz, hogy mindez megtörténjen. Elég lenne, hogy újrakezdődjön az évtizedes hagyományokkal bíró olaszos belpolitikai fejetlenség, és emiatt megrémüljenek a befektetők. Akik rémületükben bedöntenék az ország bankrendszerét, ami pedig az egész európai bankrendszert és az eurót is szétverné.
Ha elsőre túlzásnak tűnik összeomlást kiáltani, akkor érdemes egy pillantást vetni az olasz bankrendszer állapotára. Hogy a szektor mekkora szarban van, azt jól jelzi, hogy az országban majdnem minden ötödik hitel problémás, összesen 360 milliárd eurónyi nem teljesítő kölcsönről van szó.
Összehasonlításképpen: ez az összeg az olasz GDP 22 százalékával egyenértékű; ennyi pénzből nagyjából hat évig lehetne finanszírozni a magyar költségvetést.
És ez már nem a magyar bankadó kategória, amire azt lehet mondani, hogy hadd szívjanak csak a bankok, legalább nem az emberek vérét szívják. Főleg nem az olasz kontextusban.
Az UniCredit és az Intesa Sanpaolo arra szokott hivatkozni, hogy az európai bankstresszteszt alapján kibírnának egy nagyobb válságot.
Ugyanakkor egyes vélemények szerint ez a stresszteszt a kelleténél kevésbé szigorú, és az UniCredit, a Deutsche és más nagyobb bankok is lehúzhatnák a rolót egy súlyos sokk esetén.
A legnagyobb gondban Olaszország harmadik legnagyobb, egyben a világ legöregebb bankja, az 1472-ben alapított Monte dei Paschi di Siena (az egyszerűség kedvéért: MPS) van, de hét másik pénzintézet helyzete is eléggé inog.
Emellett az olasz piac legnagyobb szereplője, a Magyarországon is jelen lévő UniCredit sincs ereje teljében, és bár messze sincs csődközelben, nem ártana neki egy kis plusztőke. Kevésbé és távolabbról, de egy rendszerszintű balhé szintén érzékenyen érintene egy másik, magyarországi érdekeltséggel rendelkező olasz bankot, az Intesa Sanpaolót, amely a CIB tulajdonosa.
A problémát tetézi, hogy az olasz állam nem mentheti meg az ingó bankokat, mert ezt az eurózóna pénzügyi szabályai tiltják. De ha nem tiltanák, az sem lenne sokkal jobb, mert az olasz állam is durván el van adósodva, így vélhetően csak elég kevesen és elég drágán lennének hajlandóak arra, hogy pénzt adjanak neki a rossz bankok megmentésére. Hiszen ez kicsit olyan lenne, mintha valaki azért venne fel hitelt, hogy aztán lehúzza a vécén.
A probléma forrása tehát nem változott július óta, amikor legutóbb részletesen foglalkoztunk az euróra és az EU-ra leselkedő olasz veszélyről. Akkor pont a brexit utáni pénzpiaci kavalkád kapcsán kerültek elő az olasz félelmek, most viszont már arról van szó, hogy az olasz referendum a brexitnél jóval nagyobbat szólhat.
Annyiban azért történt előrelépés július óta, hogy a kormány közbenjárásával valamelyest sikerült piaci alapon aládúcolni az ingó bankokat.
A baj csak az, hogy ha Renzi bukna, akkor ezek a kísérletek is könnyen befuccsolhatnának. A félelmek szerint a kormányfő lemondása utáni politikai bizonytalanság miatt a befektetők megijednének és menekítenék a pénzüket, az olasz állam pedig vezetés hiányában képtelen lenne gyors és hatékony döntéseket hozni a káosz megakadályozására.
A Politico értesülései szerint például az MPS megmentésére kiszemelt két másik bank elállhat a tőkeinjekciótól a referendum bukása esetén, más pedig nem mutat hajlandóságot arra, hogy pénzt adjon a csődközelben lévő banknak. De egyes félelmek szerint nemcsak az MPS, hanem hét további, kisebb-nagyobb pénzintézet sem élné túl a Renzi lemondását követő esetleges politikai és pénzügyi pánikot.
Ezenkívül pedig kérdésessé válhatna vagy legalábbis jelentősen megdrágulna az UniCredit legújabb feltőkésítése is. Ez egyébként öt év alatt már a negyedik alkalom lenne, hogy a legnagyobb olasz bank nagyobb összegeket próbál bevonni a piacról, ami elég markáns jele annak, hogy nem áll különösebben erős lábakon az olasz pénzügyi szektor.
Bár abban elég nagy közmegegyezés van az elemzők között, hogy az MPS bedőlése mindenképpen nagyon veszélyes és megjósolhatatlan kimenetelű helyzetet teremtene, még akkor sem lenne minden veszve, ha a JPMorgan végül nem lenne hajlandó pénzt tenni a fél évezredes bankba. Azonban ha a kormány közbenjárásával kialkudott piaci megoldások dőlnének, akkor csak a jóval szigorúbb uniós szabályok mellett lehetne megmenteni vagy likvidálni a dülöngélő bankokat, ez pedig politikai szempontból lenne horror. Ebben az esetben ugyanis mindenképpen le kellene írni az értékük egy jelentős részét, amit elsősorban részvényeseik és a kötvénytulajdonosaik szívnák meg.
Közöttük pedig rengetegen vannak a kisbefektetők, azaz azok, akik családi vagy személyes megtakarításaikat fektették a biztosnak hitt bankpapírokba. Az ő bankszektorbeli részesedésük különböző becslések szerint nagyjából 190-250 milliárd euró között van, ennek egy jelentős része ugorhat egy nagyobb konszolidáció esetén. Az emberek pedig nyilván elég mérgesek lennének, ha arról lenne szó, hogy a bankárok elpezsgőzték és kaviározták a pénzüket (még akkor is, ha ez nem teljesen igaz, és arról van szó, hogy a pénzükből más embereknek adtak rossz hiteleket, amiket a más emberek nem tudnak törleszteni).
A pénzpiaci káosz és/vagy a kisbefektetők megszívatása szinte biztosan a populista és euroszkeptikus 5 Csillag Mozgalom malmára hajtaná a vizet, és ez az egész történetnek a legveszélyesebb része. Az 5 Csillag már most is a második legnépszerűbb politikai párt Olaszországban, és nyáron egy ideig elsők is voltak a felmérésekben, amíg Rómában hatalomra jutott polgármesterük el nem kezdett botrányról botrányra bukdácsolni.
Az 5 Csillag egyik fő ígérete, hogy népszavazást írnak ki az olasz eurózóna-tagságról, és korábban azt is felvetették, hogy szerintük nem kellene ám visszafizetni az olasz államadósságot. Amitől a piacok nyilván elég idegesek, ez az idegesség pedig nem tesz jót egy ilyen ingatag bankszektorral megáldott országnak.
| Pesszimista forgatókönyv | Realista verzió | Hurráoptimista változat |
| A nemek győznek | A nemek győznek | Az igenek győznek |
| Renzi lemond | Renzi lemond | Renzi nem mond le |
| Belpolitikai káosz | Szakértői kormány vagy újabb Renzi-kormány | Elkezdődhetnek az igazi reformok |
| A befektetők megijednek | Az átmeneti bizonytalanság ellenére végül mégis sikerül a bankszektor piaci alapú konszolidációja | Sikerül a bankszektor piaci alapú konszolidációja |
| Becsődöl az MPS | A pénzügyi válságot elkerülik, de a reformrezisztencia megmarad | Igazi, mélyreható reformok kezdődnek |
| Elkezdenek dőlni a dominók, több bankcsőd jön, szívnak a kisbefektetők | Megindulnak egyes fél-reformok, de nem jutnak messzire | Kiirtják a korrupciót és a maffiát |
| Európai uniós bankmentésre van szükség a csődhullám miatt | Az olasz gazdasági helyzet nem javul érdemben, a populizmus nő | Hatékonnyá válik az államigazgatás, letörik a fojtogató bürokráciát |
| Az 5 Csillag Mozgalom hatalomra jut | Az 5 Csillag megerősödik, de nem tud egyedül kormányozni | Beindul a növekedés |
| Olaszország támadást indít az euró és az uniós intézmények ellen (esetleg a franciáknál hatalomra jutó Marine Le Pennel karöltve) | Az olasz államigazgatás és a gazdaság továbbra is korrupt és hatékonytalan marad | A növekedés miatt megindul a rossz hitelek visszafizetése, a bankszektor gondjai rendeződnek |
| Szétesik az Európai Unió | Marad az évtizedes stagnálás, néha egy-egy bankmentéssel | Olaszország virágzik, Renzi megreformálja az EU-t is |
Bár attól még messze vagyunk, hogy az 5 Csillag hatalomra jusson, és az olasz alkotmány alapján amúgy sem lehetne referendumot kiírni az eurótagságról, egy éve ugyanilyen elképzelhetetlen volt a brexit vagy Donald Trump amerikai elnökké választása is. És mindemellett arról az országról van szó, amely annak idején jó néhányszor megválasztotta a saját Trumpját Silvio Berlusconi személyében.
Azok az elemzők mindenesetre, akiket még nem ért el a pánikhullám, úgy vélik, hogy nem kell nagyon félni a népszavazástól. Hiába vezetnek felmérések szerint bő hat százalékkal a nemek, és hiába mondhat le a kormány a jövő héten, Olaszország már jó pár hasonló történeten átesett, elég csak az utóbbi néhány év machinációira gondolni (Berlusconi 2011-es lemondása-lemondatása óta Renzi már a harmadik miniszterelnök, de ez még mindig jobb, mint a történelmi átlag, az utóbbi 70 évben ugyanis 67 kormánya volt az országnak).
Sőt, egyesek szerint rövid távon akár még jobban is járna az ország egy átmeneti szakértői kormánnyal, mert az előrehozott választásokig legalább elintéznék a bankszektor konszolidációját. Bár ennek valamelyest ellentmond, hogy erre évtizedek óta nem képesek, pedig volt már pár szakértői kormányuk időközben. Az is lehet ráadásul, hogy Renzi esetleges lemondását az államfő nem fogadja el, és ismét ő alapíthatna kormányt. De olyan értesülések is napvilágot láttak, hogy Renzi az igenek győzelme esetén is lemond, hogy újabb, erősebb kormányt alakítson.
Mindazonáltal az esetleg rövid távú hatásoknál fontosabb gond, hogy még az sem oldaná meg a helyzetet, ha Renzi tervét megszavaznák, vagy ha a leszavazás ellenére elmaradnak a pánik, esetleg gyorsan átmeneti szakértői kormány alakulna, netalántán Renzi szociáldemokrata pártja nyerné az előre hozott választást. A bankszektor bukdácsolása ugyanis csak a jéghegy csúcsa, a valódi baj, hogy
Végső soron a bankrendszer gyengesége is tünete, nem okozója az olasz gondoknak. Hiszen a sok rossz hitel is azért gyülemlett fel, mert amíg volt pénz, a bankok bőszen hiteleztek a vállalkozásoknak, azonban mivel nincs növekedés és stagnál a fogyasztás, a vállalkozások közül egyre többen vannak azok, amelyek nem tudják kitermelni korábban felvett hiteleik törlesztőit, és kénytelenek bezárni a boltot.
A balközép fiatal sztárjaként Matteo Renzi annak idején pont annak az ígéretével és reményével lépett hatalomra, hogy majd ő felrázza a begyöpösödött, korrupt és rosszul működő államigazgatást, és berúgja a gazdaság motorját. Ehhez képest egyelőre inkább úgy tűnik, hogy csak egy olasz Gyurcsány lesz belőle, aki a nagy reformszövegelés ellenére valójában nem csinált semmit éveken át.
Pont ezért is vezetnek a felmérésekben a nemek, és pont ezért tud ilyen népszerű lenni az 5 Csillag Mozgalom: az olasz választóknak látszólag kezd elegük lenni abból, hogy valaki két-három évente megígéri nekik az ország rendbetételét, aztán mindig valami mondvacsinált falba ütközik. Az pedig ennek fényében egyre hívogatóbb szlogen, hogy mindenről a korrupt elit tehet, úgyhogy zavarjuk el őket, aztán szarjunk az EU-ra meg az adósságra, majd lesz valami (ez nagyjából az 5 Csillag üzenete).
Renzi azt állítja, pont az alkotmánymódosítás lenne a nagy gazdasági-politikai reformprogramjának kiindulópontja. Szerinte ugyanis az ország jelenleg kormányozhatatlan, aminek az az oka, hogy a parlament két háza, az országosan választott képviselőház és a régiók küldötteiből álló szenátus azonos jogkörökkel rendelkezik. Ha a szenátus jogköreit letörnék, akkor jóval leegyszerűsödne a törvényhozás, és így hatékonyabban lehetne reformálni, szól Renzi mantrája.
Azonban a baj valahol pont az, hogy a nagy reformerként beharangozott kormányfő eddig inkább maga is csak kifogásokat keresett ahelyett, hogy megoldásokat hozott volna. Persze az is lehet, hogy Olaszország tényleg megreformálhatatlan, ez esetben viszont a referendum sem oszt vagy szoroz. Hiszen az államigazgatás hatékonytalanságát, a bürokratikus tobzódást vagy a maffia dél-olaszországi hatalmát nem a szenátus letörése fogja megoldani.
Emellett pedig a népszavazástól függetlenül is tenni kell valamit az olasz bankokkal és általában véve az európai bankszektorral, mert ahogy a mértékadó brüsszeli gazdasági agytröszt, a Bruegel egy kutatója fogalmazott, az Európai Központi Bank eddig nem sokat tett ennek érdekében, márpedig ez a probléma nem fogja idővel megoldani saját magát.
Borítókép: Marcello Paternostro / AFP.