Index Vakbarát Hírportál

15 milliárdból költözik a Várba Varga és Pintér minisztériuma

2016. december 13., kedd 15:43

A Magyar közlöny december 13-án megjelent számában lévő kormányrendeletből kiderül, hogy mennyi pénzbe került majd a Budai Várba költöztetni a Nemzetgazdasági- és a Belügyminisztériumot. A két tárca költöztetésér és az ehhez szükséges beruházásokra 

15,014 milliárd forintot különít el a kormány a 2018-as költségvetésből. 

Az Várban lévő volt pénzügyminisztériumi épületből, ahová majd az NGM költözik, ki  kell pakolni az ott lévő intézményeket és ki kell alakítani az épületet, hogy át lehessen oda költözni a József Nádor térről, ez 3,8 milliárdba kerül majd. Az épületben most a Magyar Nemzeti levéltárnak van egy nagy raktára, ennek a kiköltöztetésére még 246,2 milliót rak félre a kormány.

Hogy a Várban melyik minisztérium hova költözik majd, arról itt írtunk bővebben

Rovatok