Index Vakbarát Hírportál

Árulják a bedőlt hegyeshalmi gigakaszinó maradványát

2017. január 2., hétfő 08:12

Hatmilliárd forintért próbálják eladni az annak idején Eurovegas néven indult, azóta persze csúnyán befuccsolt gigakaszinónak szánt telkeket a magyar-osztrák határ közelében - írja a Világgazdaság.

Összesen több mint 300 hektárnyi bezenyei, illetve hegyeshalmi ingatlanról van szó, ezek eladásáról a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. hirdetett pályázatot. A kérdéses területen valaha Hans Asamer, a kavicskirályként is emlegetett osztrák üzletember tervezte a Las Vegas-i mintára elképzelt, gigaméretű kaszinóvárost.

Ahogy minden hihetetlennek tűnő magyarországi álomberuházásból, úgy természetesen végül ebből sem lett semmi. A közel két évtizedig húzódó nagyberuházás Közép-Európa legnagyobb turisztikai projektjének indult, de végül meghiúsult. Az évi 100 millió eurós forgalom és hárommillió látogató helyett 2014 végén megszűnt az Eurovegas kaszinó koncessziós szerződése, a két céget idén júliusban fizetésképtelenné nyilvánította a bíróság, majd a kormány stratégiailag kiemelt gazdálkodó szervezetté minősítette őket.

Ezután került a cég vagyona állami felszámolóhoz, és most bárki viheti, már akinek megér 6 milliárdot a két, amúgy könyv szerinti értéken ennél jóval olcsóbb iparterület. A Világgazdaság szerint az sincs kizárva, hogy az ingatlanok kaszinó helyett végül szélerőműparkként hasznosulnak, ennek lehetősége egy korábbi kormányrendeletben bukkant fel.

Rovatok