1997 februárjában a szokásos módon pörgött az élet az akkor már kilenc éve működő, mindvégig Princz Gábor vezette Postabank körül. A Moody's hitelminősítő megerősítette az addigi Ba2 besorolást, Princz pedig azt nyilatkozta, hogy a piaci növekedésben látják a jövőt, mert mostanra kiépült a szükséges infrastruktúra.
A hónap utolsó napjaiban azonban az emberek között terjedni kezdett, hogy a bank – ami az OTP után a második legnagyobb volt akkor – nagy bajban van. Az aggódó betétesek közül 27-én, csütörtök délután egyre többen akarták kivenni a pénzüket, majd február 28-án, egy napfényes pénteken gyakorlatilag roham indult a Postabank ellen.
Egy pillanatra érdemes itt megállni, hogy húsz év távlatából el lehessen helyezni a dolgokat. A rendszerváltással egy időben alakult Postabank vezére, Princz Gábor kilenc év alatt igyekezett sokat tenni azért, hogy bankjával a közéletben ilyen-olyan módon befolyást szerezzen. Támogatták a Fradit, ő az elnöke lett a vízilabda-szövetségnek, felépítette a rendőrségnek a Teve utcai székházat, és irtózatos méretű, veszteséges sajtóportfóliót hozott létre. Részben vagy egészben a Postabank alá tartozott egyebek mellett a Magyar Nemzet, a Kurír, a Világgazdaság, a Pesti Műsor, a Szabad Föld, a Tallózó, a Magyar Narancs, a Beszélő, a Nemzeti Sport, a 168 Óra és több megyei napilap is.
Mindemellett titokban – csak a kormányváltás után, 1999-ben derült fény a VIP-listára – politikusoknak, tévéseknek, színészeknek, sportolóknak adott a bank olyan kedvező kamatfeltételeket, amiket más nem érhetett el.
A bank akkoriban az MSZP-klientúrának való osztogatással híresült el annak ellenére is, hogy – amint azt Princz maga is többször hangoztatta – minden pártot támogatott, írta az Élet és Irodalom. Horn Gyula titkárságvezetője 2010-es könyvében egyenesen Horn–Princz-barátságot emleget, és hogy Princz nyomult, hogy Horn házát a Postabank építhesse.
És noha akkoriban a kívülállók nem feltétlenül tudtak róla, a bank valóban nem teljesített jól. A nagy nemzetközi könyvvizsgáló által nem ellenőrzött pénzintézetnek 1996 volt az utolsó, éppenhogy nyereséges éve, az állami bankfelügyelet kétéves szokásos átvilágítása év végén egy nem nyilvános jelentésben kimondta: a Postabanknak növelnie kellene tőkeerejét, több milliárd forintnyi céltartalékhiányt kell pótolnia, továbbá körültekintőbbé és óvatosabbá kell tennie a befektetéspolitikáját. Erre reakcióként több bank is szigorította, hogyan és mennyit lehet üzletelni a Postabankkal. Később, az 1998-as kormányváltás utáni hosszú vizsgálatokból derült csak ki, hogy óriási, 100 milliárd körüli lyuk tátongott a kasszában. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal 1999-es jelentése szerint a bank színlelt szerződéssel legalizált tranzakciókat hajtott végre, amelyekkel manipulálni tudták a mutatókat, hogy ne derüljön fény a bank valódi helyzetére.
A Postabank furcsa hibridként működött: államhoz közeli tulajdonosai (az akkor még létező tb-önkormányzatok vagy a Magyar Posta például) és privát befektetői, például osztrák bankok egyaránt voltak. 1994-ben az Erste 51 százalékot akart szerezni, de a magyar állam nem engedte. Mindemiatt mindenki azt mondott róla, ami éppen érdekében állt. Ha úgy adódott, azt bizonygatták róla, hogy állami bank, ha pedig úgy, magánbankként aposztrofálták.
És félig mellékszál, de éppen ekkoriban kezdődött országos útlezáró gazdatüntetés a rájuk vonatkozó szigorodó adószabályok miatt.
Szóval ebben a helyzetben éri az amúgy menő reklámjai miatt sokáig jól csengő nevű Postabankot a pánik.
Az MTI hírarchívuma szerint aznap elsőként Princz Gábor szólalt meg, és igyekezett nyugtatni a befektetőket egy önellentmondásos nyilatkozatban. Előbb az aznapi „megnövekedett ügyfélforgalom” okaként felsorolta, hogy
majd a következő mondatában már arról beszélt, hogy napok óta tapasztalják a tönkremenetelről szóló valótlan híresztelések hatását.
A Pénzügyminisztérium délután kettőre sajtótájékoztatót hirdetett, a bank bécsi leányvállalatának, a Trigon Banknak a vezérigazgatója, Lenk Géza pedig egy nyilatkozatában „nem zárta ki annak a lehetőségét”, hogy a Postabank problémáiról elterjedt híresztelések a konkurenciától származnak. Ez a szál egyébként soha többé nem jött elő, sőt, később mindenki azt mondta, az ágazat szereplőinek nem érdekük, hogy megroppanjon a magyar bankrendszer.
A minisztériumi sajtótájékoztatón Akar László államtitkár és Tarafás Imre, az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyeletének elnöke, valamint Princz Gábor nyugtatták továbbra is a kedélyeket. „A bankról elterjedt információk rémhírek” – közölték, hozzátéve: a banknak 70 milliárd forintra rúgó, azonnal készpénzzé tehető forrása van. Ez egyébként önmagában jól hangzott, viszont 200 milliárdnyi lakossági betét volt a bankban akkoriban, vagyis ennek a harmadát tudták volna legfeljebb kifizetni.
Akar ekkor már azt mondta, „alapos a gyanú”, hogy szervezett akcióról van szó, elképzelhető, hogy politikai indítékok is vannak. Princz közölte, „a rémhír útja térképszerűen követhető, a fővárosból Pest megyén keresztül Szolnok felé”.
Megszólaltak a tb-önkormányzatok is, a nyugdíjbiztosítónak ugyanis 24,9, az egészségbiztosítónak pedig 9,9 százalékos részesedése volt a Postabankban. Azt mondták, nekik sincs semmi olyan infójuk, ami likviditási vagy más gondra utalna.
sulykolták, amit nem sokkal később az MNB is megerősített.
Az emberek viszont nem bíztak a szavakban. A Magyar Rádió riporterének egy nő konkrétan azt mondta,
Nézze, annyit hazudtak régen és annyit hazudnak ma is nekünk, hogy az ember már nem hisz senkinek,
úgyhogy nem szűntek a kígyózó sorok a fiókok előtt. A tőzsdén kívüli piacon a részvényárfolyam 70 százalékról 10-15 százalékra esett le, a Vállalkozók Országos Szövetsége követelte, hogy a hatóságok találják meg, ki a híresztelések elindítója.
Estére befutottak a politikusi nyilatkozatok is:
Aztán megjött a végleges, hivatalos(nak hitt) adat: a betétesek egyetlen napon 200 ezer tranzakcióval 10 milliárd forintot vettek ki. A pánik enyhén csitulva folytatódott hétvégén is, szombaton 8, vasárnap 2 milliárd forintot vittek el a bankból a meghosszabbított nyitvatartással üzemelő fiókokban az akkor közölt számok szerint.
A néhány nap egyenlege az akkori kommunikáció szerint mindent összevetve (forint, deviza, egyéb befektetési formák) összesen mínusz 24-25 milliárd forint lett. Princz egy hét évvel későbbi vallomásában viszont már 70 milliárd forintot emlegetett.
Csak az apró maradt, 1 milliárd forint
– ismerte el utólag a bankvezér.
A Fidesz a kormányt sürgette, hogy tegyen rendet, Torgyán József parlamenti bizottság felállítását kezdeményezte.
Az MTI hírarchívuma szerint külföldi lapok próbálták meg először találgatni, hogy konkrétan mi történhetett. A francia Liberation azt írta, egy Princz elleni bosszúról lehet szó, mert a bankvezér „több újsággal is rendelkezik, s állítólag hozzájárult egyes politikai pártok finanszírozásához, ami nem csak barátokat szerzett számára”. Az osztrák Kurier arról írt, hogy „politikai intrikáktól tartanak Magyarországon”, melyek célja, hogy kétségessé tegyék a gazdasági stabilitást, és sarokba szorítsák a kormányt.
A pánikhétvége után Horn Gyula miniszterelnök a parlamentben napirend előtt azt mondta, hisztériakeltésről van szó, és a kormány minden segítséget megad a Postabank eredményes működéséhez. Princz Gábor pedig kemény nyilatkozatot tett, a Reutersnek azt mondta:
Elismerte ugyanakkor, hogy már a roham előtt híresztelések kaptak lábra Budapesten a bankkal kapcsolatban, amikre a banknak hamarabb kellett volna reagálnia. „A híresztelések az elit körében forogtak, és az a tény, hogy ezek egyetlen éjszaka alatt vidékre is eljutottak, a szervezettséget támasztja alá” – mondta a Postabank elnöke. Hogy pontosan miről van szó, nem részletezte, az említett 2004-es tanúvallomásában viszont utal valami hasonlóra: szerinte
A bank közben feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen a hisztériakeltés miatt. A beadvány szerint a pánikot megelőzően több Postabank-fiók előtt olyan autók jelentek meg, amelyek utasai a várakozó ügyfeleknek azt állították, a pénzintézet csődközeli helyzetbe került. Az autók rendszámait is közölték a rendőrséggel. A feljelentésben kitértek arra is, hogy néhány helyen magukat postabanki dolgozóknak mondó személyek terjesztették a rémhíreket a pénzintézetről.
Az emberek rohama gyorsan alábbhagyott, más kérdés, hogy a pénzintézet nehéz helyzete a következő hónapokban egyre világosabbá vált, egyre-másra kapta a sokmilliárdos állami segítségeket és könnyítéseket. A választások közepette a parlament mégis arra jutott, hogy nem hoz létre vizsgálóbizottságot a bank pánik előtti pénzügyi helyzetének tisztázására.
A nyomozás végül egy nagy biztosító egri fiókjában dolgozó nőhöz jutott el, bár később a tárgyaláson az ügyész is elismerte, hogy nyilvánvalóan nem a vádlott indította el az egész pánikot a péntek délelőtti mailjével, amit akkor küldött szét, amikor már álltak a sorok.
A nyomozás során megállapította az ORFK KBI illetékes szerve, hogy az egyik biztosító társaság (később nevesítették: az ÁB-Aegonról van szó) észak-magyarországi területi igazgatója nevében - 1997. február 28-án 11.23 órakor - kiadásra került egy mail-üzenet. Ebben a központ jelzésére visszautalva az üzenet címzettjeit tájékoztatták: a Postabanknál problémák vannak, ezért valamennyi dolgozó figyelmét felhívták, hogy a banktól minden betétjüket soron kívül vegyék fel és minden megbízásukat szüntessék meg. Az üzenetet kézhez vevő munkatársak többek között Sárospatakon, Miskolcon, Hatvanban és Hevesben szűkebb-tágabb körben tovább adták annak tartalmát. Voltak olyan személyek, akik több személynek felolvasást tartottak, illetve a hozzátartozóik előtt az információkat ismertették. Az eljárás keretében megállapítást nyert, hogy az üzenetet ténylegesen a területi igazgató helyett V. Lajosné pénzügyi osztályvezető küldte. A mail-üzenet kiküldésével és azzal, hogy az abban foglaltak az említett régió több helységében ismertté váltak, V. Lajosné cselekménye alkalmas volt - tekintettel a mail-üzenet megfogalmazására és az előbbiekben jelzett személy magas beosztására - a pánik kialakulására, illetve a kialakult pánik fokozására. V. Lajosné terhére egy rendbeli a Btk. 270. paragrafus (1) bekezdésébe ütköző rémhírterjesztés vétség alapos gyanúja volt megállapítható, ezért ügyét az ORFK KBI az alapügytől elkülönítette és vádemelési javaslattal a Fővárosi Főügyészségnek megküldte. Az alapügyben az ORFK KBI a nyomozást tovább folytatja.
A nőt aztán 1998 októberében felmentette a bíróság.
Az 1998-as Fidesz-győzelem után gyors kanyart vett a Postabank-sztori: az állam formálisan is megszerezte a bankot, felmentette a vezetőséget, a sajtóportfóliót pedig teljesen átalakította. Ekkor szűnt meg a Kurír, váltott tulajdonost a Magyar Narancs, és indult el a Fidesz közelébe a Magyar Nemzet.
Princz Gábort Auth Henrik követte az elnök-vezérigazgatói poszton, közben az átvilágításokon egyre másra estek ki a csontvázak a szekrényből, és röpködtek egyre nagyobb számok arról, mekkora hiány van a Postabank kasszájában. Végül 2003-ban a 200 milliárd forint körüli végösszegű, politikailag persze vitatott konszolidáció utáni privatizációban több ajánlattevő közül az Erste vette meg az akkor már Király Júlia vezette bankot 101,3 milliárdért.
Princz Gábort és helyetteseit 2004-ben 36 milliárdos hűtlen kezelés vádjával állították bíróság elé. A vád szerint 1995 és 1997 között szándékosan megszegték törvényi kötelezettségeiket, hibás üzletpolitikát folytattak, sorozatosan megtévesztették a bank tulajdonosait és a bankfelügyeletet, nem képeztek céltartalékot és prosperáló bank látszatát keltették. A 2004-ben kezdődött per 2009-ben ért véget jogerős ítélettel: az amúgy előzetesben egy percet sem töltő Princz Gábor 3,6 millió, három egykori helyettese pedig fejenként 1,5 millió forint pénzbüntetést kapott.
Az exbankvezér éveket élt Bécsben, aztán 2009-ben Szentgotthárdon nyitott szállodát. 2011-ben Győrben is fejleszteni akart. A legutóbbi hír a tevékenységeiről 2014. végi: akkor egy csekkfizetési rendszerre kapott államközeli hitelt kötött össze az ő vállalkozásaival a sajtó.
(Borítókép: Princz Gábor, a Postabank elnök-vezérigazgatója távozik a Parlamentből. Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatal vezetője és Járai Zsigmond pénzügyminiszter 1998. július 23.-án tárgyalt Princz Gáborral. Kovács Attila / MTI)