Index Vakbarát Hírportál

Ez is eljött: már Kínáé a legnagyobb bankrendszer a világon

2017. március 6., hétfő 12:15 | aznap frissítve

A kínai bankrendszer immár a legnagyobb a világon a szektorszintű mérlegfőösszeg alapján, írja a Financial Times elemzésére hivatkozva az MTI.

A gazdasági lap adatai szerint a kínai bankrendszer összesített eszközállománya 2016 végén 33 ezer milliárd dollár, az euróövezeti bankrendszeré 31 ezer milliárd dollár volt. A listán a harmadik helyre került az amerikai bankrendszer 16 ezer milliárd dollárral, utána a japán bankszektor 7 ezer milliárd dolláros eszközállománnyal.

A kínai bankrendszer szektorszintű mérlegfőösszege a kínai hazai össztermék (GDP) 3,1-szerese. A kínai GDP-érték piaci árfolyamon számolva már 2011-ben megelőzte az Európai Unióét.

A Financial Timesnak Eswar Prasad, a Cornell Egyetem közgazdász professzora, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kínai osztályának volt vezetője kijelentette: a kínai bankrendszer hatalmas mérete "nem elsősorban ünneplésre ad okot", inkább annak a jele, hogy a kínai gazdaság milyen eltúlzott mértékben függ a bankok finanszírozta beruházásoktól, mekkora teher rajta a nem hatékony forrásallokáció és milyen hatalmas hitelkockázatoknak van kitéve. Ezekről a problémákról itt írtunk részletesen.

Londoni pénzügyi elemzők szerint mindazonáltal a következő évtized végére a kínai gazdaság egésze is a legnagyobb lesz a világon a dollárban számolt nominális hazai össztermék alapján, a második helyre utasítva az Egyesült Államokat.

Rovatok