Index Vakbarát Hírportál

Áfacsökkentésért lobbiznak a fürdősök is

2017. március 31., péntek 08:24

A Magyar Fürdőszövetség hivatalosan megkérte kormányt, hogy ők is hadd legyenek sokadik kivételek a világ legmagasabb áfája alól. Pontosabban jövő év elejétől ők is 18 százalékos áfa alá akarnának tartozni, a mostani általános 27 százalék helyett.

Azt írják a közleményükben, komoly versenyhátrányt jelent nekik, hogy az EU tagországok fele, köztük a  környező országok fürdőinek egy része 3-17 százalékos kedvezményes áfakulcs alá tartozik. Ráadásul a kormány vendéglátósoknak és a szállásadóknak már behódolt, és megadta nekik 18 százalékos áfa lehetőségét, szóval akkor erre most a fürdősök is igényt tartanának. 

Azt is leírják, hogy jelenleg a 15 legnagyobb fürdőnk nyereséges, de a maradék 535 fürdő, azaz a rengeteg kicsi és közepes, döntően önkormányzatok által üzemeltetett fürdő többsége veszteséges. Ha egyébként érdekli, ez hogy történhetett meg nálunk, itt alaposabban utánaolvashat.

Készítettek egy hatástanulmányt is, amiben nekik az jött ki, hogy alig pár milliárdos kiesés lenne ez csak az költségvetésnek, ráadásul ezt az új bevételt szerintük nem raknák zsebre a tulajdonosok, hanem mind visszaforgatnák fejlesztésekbe. 

Rovatok