Index Vakbarát Hírportál

Vácra és Monorra jár majd az emeletes vonat

2017. május 16., kedd 14:49

A Budapest-Vác-Szob, valamint a Budapest-Monor-Cegléd-Szolnok a két legforgalmasabb vasútvonal, ezért itt járnak majd 2019-től az új emeletes vonatok. A frissen megkapott HÉV-et is fejlesztenie kell a MÁV-nak, de egyelőre még nem nagyon tudják, hogyan.

Ez a MÁV már nem az a MÁV

– hirdette a cég új szlogenje az éves értékelő sajtótájékoztatón, amivel persze sokan vitatkoznának, de tagadhatatlan, hogy vannak a MÁV-nak eredményei is.

Ezeket Dávid Ilona, a MÁV vezérigazgatója foglalta össze:

Csépke András, a MÁV-Start vezérigazgatója szerint a növekvő utasszám az egyre korszerűbb járműflottának, az ütemes menetrendnek, a felújított állomásoknak, a javuló jegyértékesítésnek és utastájékoztatásnak köszönhető.

Mint közölték, a MÁV azért koncentrálja a fejlesztéseit a főváros környékére, mert minden második utasa a budapesti elővárosi forgalomból származik. A két legnépszerűbb vonalon, a váci, valamint a monori vonalon évente 8-8 millió utas utazik, ám egyelőre ez a két szakasz nem rendelkezik korszerű vonatokkal. 

Ezért a MÁV-Start ide szánja 2019-től a 40 darab új Stadler KISS emeletes motorvonatok jelentős részét. A nagy befogadóképességű, 600 ülőhelyes vonatok forgalomba lépésétől a MÁV további utasszám-emelkedést vár, nem tartják kizártnak a 10 milliós forgalom elérését sem.

Az esztergomi vonal fejlesztésével (villamosítás + új FLIRT motorvonatok) új, látványos menetrendet készül bevezetni a MÁV-Start. Erről annyit mondtak el, hogy ha sikerül a Volánbusszal megoldani az utasráhordó rendszert, akkor 50-60-70%-kal sűrűbben is járhatnak a járatok, a menetidő pedig tovább, 68 percről 58 percre csökkenhet. (A beszámoló szerint a vonalon az elmúlt években már 21 perccel csökkent a menetidő, és 57%-kal nőtt az utasok száma.)

Pál László stratégiai és a HÉV-ekért felelős vezérigazgató-helyettes arról beszélt, hogy az áruforgalom sajnálatosan visszaesett, elkerülik Magyarországot a tehervonatok. Elmondta, hogy folyamatosan fejlesztik a személyforgalmi állomásokat, az egyik nagy következő felújítás a Kőbánya-Kispest vasútállomás korszerűsítése lesz. Közölte, hogy vidéken elkezdték az állomások távvezérlésének kiépítését.

A vasúti cég által nemrég átvett MÁV-HÉV-vel kapcsolatban csak annyit lehetett megtudni, hogy egyelőre még minden bizonytalan a fejlesztéssel kapcsolatban. A 98 HÉV motorvonat negyede (23 db) nagyon öreg, van, amelyiknek a kora eléri az 51 évet. Ezt a 23-at új járművel kell leváltani, de hogy mikor és milyennel, azt még homály fedi. Az új járművek valószínűleg majd a legforgalmasabb, szentendrei vonalon járnak majd.  A maradék 75-öt is fel kell újítani, várhatóan úgy, ahogy az egyik vonatot a BKV korábban felfejlesztette "SzuperHÉV"-vé

Sürgősen fejleszteni akar a MÁV a HÉV-ek vágányain és az utastájékoztatáson is. A fejlesztések forrása azonban még bizonytalan. Az biztos viszont, hogy a HÉV-ek grafitimentesítésére évi 700 millió forintot kell költeni: naponta 11 négyzetméter grafiti keletkezik az állítólag fellángolt falfirkász-bandaháborúnak köszönhetően. Az elmúlt időben újra elkezdték lopni a kábeleket is, pedig nemrég még úgy tűnt: sikerült leszámolni a kábeltolvajokkal.

Rovatok