Index Vakbarát Hírportál

Inkább a strandok felé tartanak a gyógyfürdőink

2017. május 31., szerda 18:08

Az összes fürdőnk árfbevétele 3 százalékot nőtt tavaly, a fürdőszövetség tagjainál ez 8 százalék, írja az MTI a közleméynükre hivatkozva. Ez 144 milliárd forintos árbevételt jelent összesen, a szövetségi tagoknál pedig ezen belül 52 milliárdot.

Országosan 40 millió belépőt adtak el az összesen 550 magyarországi fürdőben. Látogatók számának alakulásáról nem írtak többet, de azt lehet tudni, hogy tavalyelőtt 40 milliónál több jegyet adtak el, tehát kevesebben mehettek 2016-ban a fürdőinkbe. Ez mondjuk nem lehet nagy eltérés, mert tavaly hűvösebb és esősebb volt a nyár, mint előtte.

Ami hasonlóan érdekes, és ezzel némileg össze is függhet, hogy 

még kevesebb gyógyszolgáltatást is vettek igénybe

a vendégek, ezeket viszont átlagosan drágábban. Igaz, a fél százalékos visszaesés az így összesen 3,5 millió kiszámlázott gyógyszolgáltatásra önmagában még szintén nem fajsúlyos. De mindenesetre kellemetlen, ha gyógyfürdőinkre kitörési pontként tekintünk már lassan húsz éve, csak épp a gyógyszolgáltatásokkal nem akarjuk összekapcsolni őket érdemben, Ha érdekli, hogy ez miért alakulhatott így, itt még utánaolvashat

Emellett a fürdőszövetség is azt akarja, hogy ők is kivételek legyenek a magas áfa alól, mondjuk ezt már évek óta mondják, egyelőre eredménytelenül. 

 A fürdőknél is futtatja az NGM a saját minősítő intézményét, a Nemzeti Tanúsító Védjegyet, amiket a Nemzeti Magánszállásoknál már megismerhettünk. A fürdők egyébként nem őrülhettek meg ezért besorolásért, mert az 550 fürdőnek tekintett fürdőből 2015-ben 21 darab ilyen nemzeti tanúsító védjegyes fürdő volt, tavaly meg 31.

Rovatok