Index Vakbarát Hírportál

Végleg megbukott az Uber vezére

2017. június 21., szerda 10:17

Travis 2.0-t mégse láthatjuk majd. Bár anyja halála kezdetben még nem törte össze olyan durván az Uber vezérét, de kicsit több mint egy hét múlva már annyira, hogy inkább mégse vinné tovább az egyre komolyabb gondokba keveredő, balhés cégét. Mások szerint a befektetők vágták már ki a tahónak és álszentnek tűnő főnököt.

Az egyre sokasodó vállalati botrányok után végleg lemondott az Uber hírhedt alapító-vezérigazgatója, Travis Kalanick, írja a CNN. Az iszonyú vállalati kultúráról kiszivárgó jelek, az ipari kémkedés komoly vádja, illetve egyéb ügyek mellett elsősorban a számtalan szexuális zaklatásos ügy tette be az ajtót a cég és Kalanick hírnevének.

Kalanick már múlt héten szabadságra ment, miután anyja egy hajóbalesetben meghalt. De Kalanick a gyász közben még arról beszélt, hogy szó sincs visszavonulásról, visszatérve egy Uber 2.0 felépítésén fog dolgozni, ami jobb lesz, és visszaállítja a cég megtépázott hírnevét. És ő is megváltozik, és Travis 2.0 lesz majd. Aztán most kiderült, hogy inkább mégse lesz Travis 2.0, és kizárólag családi okokra hivatkozva teljesen lemondott.

Elsikálták volna a nyilvánvaló zaklatást

A leghíresebb előkerült szexuális zaklatási ügy Susan Fowleré volt, aki fejlesztőként dolgozott a cégnél, és a közvetlen menedzsere kezdte el zaklatni már az első napján, hogy feküdjön le vele. Ő az esetet bizonyítékokkal bejelentette a HR-osztályon, amely azonban inkább megpróbálta elsikálni az ügyet, mivel a menedzser amúgy jól teljesített a munkájában. A felháborodott nő ezután a nyilvánossághoz fordult – már csak azért is, mert a zaklatás továbbra sem szűnt meg –, majd végül a kilépés mellett döntött.

A botrányok után átvilágításokat ígért a vezetés, de az egyetlen nevesebb távozó Amit Singhal volt, aki korábban a Google egyik legjobb fejlesztője volt, ahonnan szintén szexuális zaklatás miatt dobták ki. Pontosabban őt sem kirúgták, hanem lemondott.

A többi hasonló történet nyilvánosságra kerülését már nem lehetett megállítani. Több más alkalmazott is előállt, hogy ők is komoly munkahelyi zaklatásnak voltak kitéve. Az is kiderült, hogy az Egyesült Államokon kívül két másik országban is perelnek Uber-vezetőket hasonló esetek miatt.

Talán mégse a gyász miatt hagyja ott a cégét

A New York Timesnak két névtelenül nyilatkozó forrás ugyanakkor azt magyarázta, hogy a cég részvényesei lázadtak fel Kalanick ellen: a legnagyobb befektetők közül öten követelték, hogy az utóbbi időben botrányt botrányra halmozó vezérigazgató azonnal álljon fel. A felmondásra felszólító levélben (a szokásos tiszteletkörök mellett) azt írták, a cégnek sürgős vezetőváltásra van szüksége – ami egyébként az utóbbi időben a cégen kívül is általános vélekedéssé vált. Márciusban már az Uber elnöke is távozott a cégtől.

Az USA-ban egyébként hiába vonatkoznak szigorú szabályok a szexuális zaklatásra, úgy tűnik, hogy a vállalatoknak, vállalati HR-eseknek kicsit sem sikerül úrrá lenniük a problémán. Az elmúlt hat évben 40 millió dollár kártérítést fizettek a cégek 12-13 ezer feljelentés alapján, amiknek egyébként nagyjából harmada nem bizonyult csak megalapozottnak.

HR-katasztrófa

Az esetek egyébként nemcsak az Ubernek igen kínosak, hanem az egész HR-szakmának is, már csak azért is, mert az Uber a világ egyik leggazdagabb és legtrendibb cége volt igen jegyzett HR-osztállyal. A Voxnak író korábbi veterán vezető HR-es, aki a Pfizernél, a Monsantónál, valamint a Kemper Insurance-nál volt húsz évig, arról panaszkodott nemrég, hogy még a jóindulatú, elhivatott HR-eseknek sincs semmi esélyük kicsit megváltoztatni egy vállalatot, ha a vezetőség tesz az egészre. Nem is szabad a munkavállalóknak a HR-re várni, jellemzően úgyse fogják tudni megoldani a komoly gondokat. Ha pedig a HR fő feladata egyenesen a vezetők sötét ügyeinek elsikálása, akkor a dolgozók egyrészt próbálkozhatnak szakszervezetet szervezni és közösen fellépni, ami után kevésbé lehet már egyénileg tönkretenni őket. Másrészt sokaknak előbb-utóbb tényleg ott kell hagyniuk a szemét vállalati kultúrát, akkor is, ha az költségekkel jár.  

Rovatok